„Az a gyerek, akivel a szülei nyíltan beszéltek politikai kérdésekről (is), felnőttként tudatos állampolgárrá válik, akivel nem lehet bármit megtenni, és aki nem tűri, hogy felelőtlen politikusok saját játszóterüknek tekintsék az országot.” Hiánypótló írás. Tényleg.
Gyereket nevelni nem egyszerű. Pláne boldogat. Erős a kihívás, de a feladat nem teljesíthetetlen.
Legyél csendben, maradj veszteg, ne szólj közbe, mit ficánkolsz! – Ha nem figyelünk az igényeikre, akkor bizony különösen kellemetlenek a kötelező családi ünnepek a kisgyerekek számára.
Lányos apáknak kötelező! Lányoknak, anyáknak, fiúknak pedig erősen ajánlott.
Neked mennyire ismerősek ezek a nőszemélyek ott az asztal körül?
„Minél távolabb, annál jobb. A civileknek is meg csak addig nagy a szájuk, amíg fel nem robbantják a kedvenc romkocsmájukat. Ezek a gyerekek nem a mi gyerekeink." – Mi lesz a menekült gyerekekkel?
Négyéves: Ha nagy leszek, leveleket akarok kézbesíteni.
Én: Postás szeretnél lenni?
Négyéves: Nem. Bagoly.
A hétfő még egy egész pofás nap... A többihez képest.
Sára az első gyereknél még „síkideg” volt, amikor hazaértek a kórházból, a másodiknál viszont: „kivettem a hordozóból, betettem a kiságyba, és leültem ebédelni, miközben az anyámmal és a férjemmel az aktuális politikai helyzetről társalogtunk”.
Nem kell sok a boldogsághoz... csak egy jó hentes, egy ősrégi barátnő, egy kutya... meg pár gyerek. Legalábbis Borcsának.