Címke: alkoholizmus

Berta Csongor alias Bongor színművész, rapper, a Budapest Bábszínház Semmi 2.0 című előadásának zeneszerzője a Popfilterben a transzgenerációs traumákról, függőségről és gyógyulásról, illetve Extázis című, azonnal kultikussá vált lemezéről.

Az Összeolvadva című alkotásban egy alkoholfüggő anya magára hagyott lánya próbálja erőn felül megakadályozni, hogy a történelem megismételje magát. Vajon sikerül neki? A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál – amelyet január 24. és február 1. között rendeznek – egy különösen szívszorító darabját ajánljuk figyelmedbe.

„Otthon, félédes otthon” – olvasható egy ház alakú borospoháron. Egy strucc a fejét nem a homokba, hanem a pohárba dugja. Egy másik képen a poharak dominóként dőlnének el, ha a családtagok nem tartanák. A Tintaló című könyvben kevés a szöveg, hiszen leginkább az illusztrációk, és épp a szavak nélküli csend sűríti össze, milyen az élet a szenvedélybetegek családjában.

Az alkoholfüggésből való felépülésnek az csak az első lépése, hogy az ember végleg leteszi az italt. Az igazán kemény munka innentől kezdődik: meg kell tanulnunk kapcsolódni, elsősorban az új, szermentes önmagunkhoz. A gyógyulás útját járva számos dolog okoz kihívást: a családból való átmeneti kilépés, a bizalom felépítése, a visszatekintés ugyanúgy, mint a szexhez való, immár józan viszony.

„Nevetve mondtam a tükörképemnek szuterén kocsmák félhomályos mosdójában, hogy »be vagy baszva, Zsófi«, és élveztem, ahogy a csempék párhuzamos sora hullámokat ver a szemem előtt” – írja Mózes Zsófi, aki novemberben született, így sosem tartotta a száraz novembert. Mostanáig.

Vannak családtörténetek, amelyeket generációk hallgatnak el, mert túl sok bennük a szégyen, a fájdalom, a kimondhatatlan. Erzsébet írása ezek közé tartozik: egy lányunoka emlékei a nagyszülőkről, akiket alig ismert, mégis örökségül hagytak rá valamit – nem vagyont, nem szeretetet, hanem sebeket, hajlamokat, és az elszántságot, hogy másképp éljen. Olvasónk, Erzsébet írása.

Zoli kisgyerek volt, amikor az élete rossz irányt vett: egy családi tragédia következtében az édesanyja az alkoholban keresett vigaszt, a gyorsan kialakult függősége pedig minden mást felülírt. Később Zoli sem tudta kivonni magát a rossz családi minta alól, a sorsa egészen addig volt egy lefelé tartó spirálban, amíg szemtanúja nem lett egy barátja halála megalázó körülményeinek. Ekkor határozta el: megpróbál felállni a padlóról.

„Pontosan emlékszem a mondatra, ami arról szólt, hogy a parentifikált gyerekek szorongást élnek át a rájuk rakott tehertől. Tudtam, hogy rólam szól, az apámmal való kapcsolatunkról, de úgy éreztem, hogy ez nem teher.” Olvasói írás feltétel nélküli szeretetről, határhúzásról, gyógyulásról.

Agresszív apja házilag írt büntető törvénykönyv alapján fegyelmezte, az iskolatársai rendszeresen verték, a környezetében pedig senki nem volt, akihez a gondjaival fordulhatott volna. Saci útja a terrorban megélt gyerekkortól az öngyilkossági kísérleteken a pszichiátriai kezeléseken át egészen odáig, hogy ma kimondhassa: „jól vagyok”.

Ha kapnál egyszer egy fura alakú régi kiskanalat, te építenél rá egy múzeumot? A francia Marie-Claude Delahaye, aki eredeti szakmáját tekintve biológus, egy bolhapiacon talált tárgyba annnyira beleszeretett, hogy végül könyveket és egy komplett múzeumot is szentelt neki. Az auvers-sur-oise-i Abszint Múzeum alapítójával és tulajdonosával Kis Zsuzsa beszélgetett.