„Elképesztően fontos lenne, hogy a gyerekek és a felnőttek is mindig felelősséget vállaljanak a tetteikért. De nem szankciókra van szükség, hanem következményekre. Lehetőségre, hogy ezekből tanuljon minden érintett. Önmagában a büntetés csak egy újabb »erőszakcselekmény« – ami nem megakadályozni fogja az erőszakos eseteket, hanem tovább feszíti a húrt.” Dr. Gyurkó Szilvi elemzése:
„A más még mindig sokkal jobb, mint a semmi” – a gyerekek közösségbe engedéséről, a felemás tanévzáróról, arról, hogy a karantén milyen hatással volt a gyerekekre, Pásztory Dóri Orvos-Tóth Noémivel beszélgetett.
A szülő tanár, a tanár szülő, a feleltetés és a dolgozat nem működik, és semmi nem ott zajlik, ahol kellene neki. Túlélni pedig csak együtt, csapatban lehet. Egy tanár (aki közben maga is szülő) véleménye a karanténiskoláról:
„Nem hisznek nekünk, mert férfiak, és nem élték át, vagy mert nők, és nekik nem fájt annyira a hasuk, mint nekünk. Vagy – és ami talán a legszomorúbb – megszokták, hogy normális megtagadni a diákoktól a méltóságukat.”
„Sokkal több dolog, eredmény született egypár nap, egy hét alatt, mint hosszú évek során. A tanároknak együttműködniük kell, tudást megosztani, lépést tartani, találkozni a gyerekekkel más formában. Közösségek alakulnak, ami az oktatásban, bárki bárhogy gondolja is, az egyik legfontosabb dolog” – így látja a digitális oktatást egy hét után egy pedagógus, aki szülő is.
Nálatok hogyan zajlottak az első távoktatással töltött napok?
„Ne engedjünk senkit kisétálni, aki azt mondja, meg akarok halni.”
Talán ideje lenne nekünk is felnőnünk a gyerekeinkhez, nem?
A májbeteg nyulaktól az elromlott fénymásoló részein át a csőköteges hőcserélőig. Így írtatok ti… dolgozatot.
„Ez a Nat megerősített abban, hogy nem leszek tanár, bármennyire is akarnám a gyerekekkel az olvasást megszerettetni, és bármennyire is jó tanár vagyok.”