Közeleg egy újabb tanév, ami a szokásosnál is több bizonytalanságot rejt magában. Ilyenkor nem árt felidézni néhány olyan alapértéket, amihez minden helyzetben vissza lehet nyúlni, és ami biztonságot nyújthat nekünk. Vekerdy Tamás egyik utolsó interjúját - amit egész kivételesen a fiával közösen adott - ezért osztjuk meg újra.
Neked melyik volt a legemlékezetesebb kollégiumi élményed?
Talán nem túl merész kijelentés, hogy az idei, remélhetőleg békés és hagyományos, nem a vírus miatt rendhagyó módon alakuló szeptember elsejét egyforma lelkesedéssel várja gyerek, tanár és diák.
Valóban arra van szüksége egy gyereknek, hogy az egész iskola elé kihíva dicsérjék meg? Vagy hogy a szülő saját profilképének állítsa be a kitűnő bizonyítványt? Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogász szerint így tudod jól dicsérni a gyereket, hogy az neki is sokat jelentsen:
„A barátaim szerint a tűzzel játszom, és előbb-utóbb meg fogom égetni magam. De nem érdekel.”
„Meghallja valaki a segélykiáltásokat? Félek, már csak egymásnak mondjuk, szavaljuk, írjuk »a Színmű« nekrológjait.”
Íme, az egyik kedvenc gimnáziumi tanárunk számvetése arról, hogyan is sikerült ezt a karantént teljesíteni…
„Elképesztően fontos lenne, hogy a gyerekek és a felnőttek is mindig felelősséget vállaljanak a tetteikért. De nem szankciókra van szükség, hanem következményekre. Lehetőségre, hogy ezekből tanuljon minden érintett. Önmagában a büntetés csak egy újabb »erőszakcselekmény« – ami nem megakadályozni fogja az erőszakos eseteket, hanem tovább feszíti a húrt.” Dr. Gyurkó Szilvi elemzése:
„A más még mindig sokkal jobb, mint a semmi” – a gyerekek közösségbe engedéséről, a felemás tanévzáróról, arról, hogy a karantén milyen hatással volt a gyerekekre, Pásztory Dóri Orvos-Tóth Noémivel beszélgetett.
A szülő tanár, a tanár szülő, a feleltetés és a dolgozat nem működik, és semmi nem ott zajlik, ahol kellene neki. Túlélni pedig csak együtt, csapatban lehet. Egy tanár (aki közben maga is szülő) véleménye a karanténiskoláról: