Felkavaró vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába szembesítette pokoli gyermekkorával azt, aki minden lehetséges módon cserben hagyta őt, csak újabb és újabb falakba ütközött. Vigyázat! Megrázó tartalom.
A nő, akit kislányként rendszeresen molesztált az apja, felnőttként megbocsátott neki.
Nők, akik fel merik emelni a szavukat, akiknek tudása előrébb viszi a világot – vagy épp megmutatják, hogyan lehet a félelmeinkből, traumáinkból erőt és bátorságot meríteni. A te listád élén ki szerepel 2020-ban?
„Minél kevésbé hagyjuk magára az áldozatot, annál kevésbé kiszolgáltatott, és annál kevesebb hatalma van felette a bántalmazójának. Az elkövetők általában félnek a külvilág véleményétől, attól, hogy kiderülnek a tetteik, gyakran nagyon fontos nekik a társadalmi megítélés.” November 25-én van a nők elleni erőszak megszüntetésének napja, ebből az alkalomból osztjuk meg veletek újra Sebestyén Eszter pszichológus fontos írását:
Egy személyes vallomás… tiszta szívünkből kívánjuk, hogy ne legyen senki számára ismerős a helyzet. Bárcsak.
Feketék, fehérek, lángok és áldozatok. Huszonöt évvel vagyunk az évszázad pere után, ám a válaszaink még mindig felemások.
„Mikor elvettem, negyven kiló volt. Ki gondolná, igaz?”
A Tízparancsolatban is benne van: tiszteld apádat, anyádat. A valóságban azonban az idősek gyakran válnak családon belüli erőszak áldozataivá, a bántalmazásnak pedig széles a skálája, az anyagi kizsákmányolástól a fizikain át egészen a pszichés abúzusig.
És nem. Ez nem „már megint” a nőkről szól. És nem is a migrációról. Vagy a genderről.
A karantén miatti elszigetelődés a bántalmazás melegágya. Ha gyanús (vagy nagyon is egyértelmű) hangokat hallasz a szomszédból, cselekedj: életet menthetsz! Mérő Vera tanácsokat is ad ehhez.