„Volt, hogy könyörgött is, magyarázta, hogy anyukám gyereket vár, nem tudnak együtt lenni, értsem meg, neki segítek, ha hagyom magam. Meg azt is mondta, ezzel az egésszel felkészít engem a felnőtté válásra, majd hálás leszek neki egyszer, mi mindenre megtanított.”
Felkavaró vallomás egy fiatal nőtől, aki hiába szembesítette pokoli gyermekkorával azt, aki minden lehetséges módon cserben hagyta őt, csak újabb és újabb falakba ütközött. Vigyázat! Megrázó tartalom.
A nő, akit kislányként rendszeresen molesztált az apja, felnőttként megbocsátott neki.
Nők, akik fel merik emelni a szavukat, akiknek tudása előrébb viszi a világot – vagy épp megmutatják, hogyan lehet a félelmeinkből, traumáinkból erőt és bátorságot meríteni. A te listád élén ki szerepel 2020-ban?
„Minél kevésbé hagyjuk magára az áldozatot, annál kevésbé kiszolgáltatott, és annál kevesebb hatalma van felette a bántalmazójának. Az elkövetők általában félnek a külvilág véleményétől, attól, hogy kiderülnek a tetteik, gyakran nagyon fontos nekik a társadalmi megítélés.” November 25-én van a nők elleni erőszak megszüntetésének napja, ebből az alkalomból osztjuk meg veletek újra Sebestyén Eszter pszichológus fontos írását:
Egy személyes vallomás… tiszta szívünkből kívánjuk, hogy ne legyen senki számára ismerős a helyzet. Bárcsak.
Feketék, fehérek, lángok és áldozatok. Huszonöt évvel vagyunk az évszázad pere után, ám a válaszaink még mindig felemások.
„Mikor elvettem, negyven kiló volt. Ki gondolná, igaz?”
A Tízparancsolatban is benne van: tiszteld apádat, anyádat. A valóságban azonban az idősek gyakran válnak családon belüli erőszak áldozataivá, a bántalmazásnak pedig széles a skálája, az anyagi kizsákmányolástól a fizikain át egészen a pszichés abúzusig.
És nem. Ez nem „már megint” a nőkről szól. És nem is a migrációról. Vagy a genderről.