„Igen, nagyjából lehet, hogy túl van a nehezén – aztán meg jön valami, és visszalöki. Bejelentenek egy elcseszett törvényt, csalódik valakiben, elront valami fontosat, mit nagyon jól akart csinálni. Akármi lehet. És ha már (még) minden tagja sajog, akkor nehezebb feltápászkodni. Hiába állsz ott a stopperrel mellette.”
Rehabilitáció és találkozás egy csodálatos emberrel: Szentesi folytatja naplóját.
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
„Sokszor azt kérjük, hogy bírjanak minket cipelni olyankor is, amikor magunkat se bírjuk tartani” – Szentesi Éva köszönetet mond azoknak a hozzátartozóknak és barátoknak, akik a betegek mellett állnak.
Éva túl van az újabb műtéten, a kórházból jelentkezik:
…van kikövezve. Szentesi Éva írása következik:
„Nem az idő múlik, hanem mi.”
Köszönjük szépen a drukkokat és jókívánságokat, kolléganőnk már otthon gyógyul. Nem könnyű visszarázódni a hétköznapokba, viszont egy bolti bevásárlás különleges ünneppé avanzsálhat e folyamatban:
„Minden egyes nappal könnyebb lesz, és csak a következő napot szabad nézni…”
Segíti a gyógyulást a derűlátás?