Huszonöt év, három szülés, és száznál több vizsgálat után minden apró részlet összeállt
Vendégszerzőnk grafikus és író, három gyerek anyukája. Két ló, négy kutya és három cica gazdája. A Rókadombon élnek. Ez az ő személyes vallomása.
Vendégszerzőnk grafikus és író, három gyerek anyukája. Két ló, négy kutya és három cica gazdája. A Rókadombon élnek. Ez az ő személyes vallomása.
Ha nincs napi negyedórád önmagadra, nem a testmozgás hiánya a legnagyobb problémád.
Ha lehetne ma egy kívánságunk, akkor az az lenne, hogy ezzel a történettel senki ne tudjon azonosulni.
„Miközben a tésztát hajtogatom, nem létezik más. Kiszakad belőlem egy sóhaj. Mélyről jön. Talán nem is az én tüdőmből. Talán az anyáméból, a nagyanyáméból” – írja Filákovity Radojka egy különleges kötet, Rubin Eszter Mit esztek ti otthon, mannát? című könyve kapcsán.
A meg nem élt érzések előbb-utóbb felszínre törnek – néha a szó szoros értelmében. Mert míg van, aki a teste díszítéseként, önkifejezési módként használja a mintákat, a varratás motivációja lehet a trauma is:
„Igen, nagyjából lehet, hogy túl van a nehezén – aztán meg jön valami, és visszalöki. Bejelentenek egy elcseszett törvényt, csalódik valakiben, elront valami fontosat, mit nagyon jól akart csinálni. Akármi lehet. És ha már (még) minden tagja sajog, akkor nehezebb feltápászkodni. Hiába állsz ott a stopperrel mellette.”
Rehabilitáció és találkozás egy csodálatos emberrel: Szentesi folytatja naplóját.
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
„Sokszor azt kérjük, hogy bírjanak minket cipelni olyankor is, amikor magunkat se bírjuk tartani” – Szentesi Éva köszönetet mond azoknak a hozzátartozóknak és barátoknak, akik a betegek mellett állnak.
Éva túl van az újabb műtéten, a kórházból jelentkezik: