A nagy gulyásbotrány, amely felrobbantotta az internetet
Nem fogod elhinni, mit merészelt gulyásnak nevezni ez a bevándorló nő! (Irónia.)
Nem fogod elhinni, mit merészelt gulyásnak nevezni ez a bevándorló nő! (Irónia.)
Háború? Vagy inkább egy nagyon szomorú jelenség…
„Ha kiderül egy társaságban, hogy valamilyen speciális étrendet követsz, máris jönnek a kéretlen tanácsok, a megmondóemberek jobban fogják tudni, mi a jó neked, mint te magad” – osztja meg velünk tapasztalatait egy diétázó, aki egyenesen hajmeresztőnek érzi a beszélgetőpartnerek végső érvét, miszerint: „Valamiben csak meg kell halni, nem?”
„Az előítéletek bemásznak a cigány gyerekek fejébe és átírják az ott lévő gondolatokat, álmokat. Ezek a gyerekek aztán a gyenge szakiskolát fogják választani, ahonnan a második évre a 70 százalékuk lemorzsolódik, és így a többségi társadalom kitermeli a szociális juttatásokon, közmunkán tengődő, valós, versenyképes készségekkel nem rendelkező emberek tömegeit.”
Korunk a harsányságot kedveli, a hangzavart, a „látványpékséget”. A gátlásos, nehezen oldódó gyerekek hátrányban érzik magukat a nagyszájú, cserfes társaik között. És ehhez jön még a nehezítés, amikor a szülő csupa jó szándékból folyamatosan tépázza az önbecsülésüket azzal, hogy olyat vár el tőlük, amire képtelenek. Nem árt újra figyelmesen elolvasni a szakember tanácsait:
Mi lenne, ha ezentúl például nem kicsinyítenéd a saját érdemeidet?
Egy egész zsáknyi címkéd gyűlik össze, mire felnősz.
Kristóf elmondja, miért szereti, ha kiábrándulnak belőle olykor emberek.
„Én tényleg nagyon szerettem volna az az inspiráló, erős, sikeres lány lenni, akinek mások akartak látni engem!” – Amikor tinédzserként egyszerre gyászolsz és kerülsz reflektorfénybe, próbálsz felnőni, és a kérdéseidre válaszokat találni, közben verset, könyvet, szöveget írsz, és a hangulatod ellentétes végletek közt táncol…
Lehet-e egy sportolónak véleménye a világról, ami a saját közegén kívül esik? És ha igen, miért nem?