„Én tényleg nagyon szerettem volna az az inspiráló, erős, sikeres lány lenni, akinek mások akartak látni engem!” – Amikor tinédzserként egyszerre gyászolsz és kerülsz reflektorfénybe, próbálsz felnőni, és a kérdéseidre válaszokat találni, közben verset, könyvet, szöveget írsz, és a hangulatod ellentétes végletek közt táncol…
Lehet-e egy sportolónak véleménye a világról, ami a saját közegén kívül esik? És ha igen, miért nem?
Tudjátok folytatni a sort?
„Az biztosan nem jó megoldás, hogy emberek tíz- és százezreit tesszük ki egy életveszélyes betegségnek, aminek jelenleg az egyetlen ellenszere az, ha a minimálisra csökkentjük a szociális érintkezést.”
Csak a félelem maradt meg.
Nocsak, a tanulás hirtelen belső késztetés lett a diákoknál!
Gyűlölöm és szeretem – mondta Catullus, aki akár gondolhatott volna az infuenszerekre is. De nem rájuk gondolt. Mi viszont most igen. Te hogy vagy ezzel a kérdéssel?
És te: mit csodálsz bennük?
Fejezd be a mondatot: A vélemény…
Érdekes megfigyelés a mediátorok részéről, hogy ebben az elfogadóbb légkörben hányszor csodálkoznak rá az addig egymásnak feszülő emberek, hogy „jé, mennyire értelmes”, vagy „egész jó fej” a másik fél, akit előtte szimplán ellenségnek tekintettek.