Viszem magamban nagyapámat
Történet szívós gyökerekről, behegedő szívekről és újból kifakadó rügyekről.
Történet szívós gyökerekről, behegedő szívekről és újból kifakadó rügyekről.
Néha elég egy régi mesekönyv is ahhoz, hogy összekössön bennünket az őseinkkel.
Megmenteni az ízt, amit csak a nagymamád tudott. És aztán megsiratni, amikor sikerül.
Képzeld el, hogy egyik pillanatról a másikra soha többé nem tudsz emlékezni semmire. Ugye, milyen ijesztő? Henry Molaisonnal pontosan ez történt:
A legkülönlegesebb élmény is hamar feledésbe merül, ha nem tartjátok elevenen az emlékét.
Kevés szó esik a nagyapákról. Pedig hogy milyen fontosak ők nekünk, azt remekül példázza ez a szép írás, a hála és az emlékezés sorai:
Egy ruha, egy hajtincs, egy könyv… a szív emlékei Kerekes Anna tollából:
Fogadjunk, egy igazán jó szilvesztered neked is volt már! Elmondod, melyik és miért? Mi is elmeséljük.
Reméljük, idén senkivel nem történek kellemetlen incidensek!
Lehet a régi kutyusunkra sírás nélkül emlékezni?!