Miért olyan átkozottul nehéz az elengedés? Hogy lehet ezt „egészségesen” csinálni? Mi lesz a talajt vesztett, megingott jövőképű gyerekekkel? Hogyan lehet jól segíteni a pályaválasztásukat? Itt a Nyomjuk, anyukám! új része, amelyben D. Tóth András Balatoni Jocóval beszélgetett.
„Különös, közös rituálé, fura szeánsz ez az érettségi. És most úgy kell végigcsinálnunk, ahogy azt előttünk még senkinek. Hát, lesz mit mesélni!”
„Az ember egyszerűen nem tud csak úgy átlépni az egyik életfázisából a másikba. Meg kell ünnepelni, együtt kell lenni, katarzis kell, enni kell, inni kell… Meg kell halni valamennyire, és persze kissé újjá kell születni” – egy apa elmélkedése a rítusok fontosságáról az elmaradó vagy online ballagás és a speciális érettségi kapcsán.
Marishkánk lánya online ballagott, hétfőn érettségizik. Mi innen szorítunk és drukkolunk, kolléganőnk pedig leírta a benne dúló érzéseket:
Két hét múlva ilyenkor kb. százezer magyar diák készülődik a matekérettségire (vagy, ha reggel kilenc után olvasod, akkor már ül a padban). Személyesen, az iskolákban, legfeljebb tízesével egy-egy teremben. Ez a döntés született itthon. De vajon hogy oldják meg a záróvizsgákat más országokban? Dr. Gyurkó Szilvi körképe az Egyesült Államoktól Olaszországon át Japánig:
„Az biztosan nem jó megoldás, hogy emberek tíz- és százezreit tesszük ki egy életveszélyes betegségnek, aminek jelenleg az egyetlen ellenszere az, ha a minimálisra csökkentjük a szociális érintkezést.”
A digitális oktatás örömei és bukfencei – egy tanár szemszögéből.
„Ha megérezzük, hogy mi az igaz féltés és mi az igazi szeretet, akkor talán már nyertünk is valamit. Ha…”
A jövőről kell dönteni, miközben annyi, de annyi a bizonytalanság, de még több a tennivaló.
A jogszabályok labirintusában elvesznek az értékes gyerekek?
Glow
Lagom
Glow
Lagom