„A magyar testkultúra alapvetően szemérmes, és az emberek jó része nem igazán tudatos a testi működéseivel kapcsolatban – a nők közül sokan például azért nem vizsgálják meg a mellüket, mert szégyellik, vagy furcsának, idegennek tartják, ha a saját testükhöz hozzáérnek, tapogatják. Ez egész egyszerűen »nem szokás«. És ez baj.”
Mitől látjuk magunkat olyannak, amilyennek? És miért van az, hogy a tükör előtt állva is eszünkbe jut néha: hogyan látnak minket mások?
Mivel a legtöbb reklám tudat alatt hat, nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban újra és újra, hol és mennyire vagyunk megvezetve, és ez az egész hogyan hat a testképünkre.
Amikor szoknyahossz alapján állítanak ki rólad szakvéleményt. Ismerős?
Ha egyenlőségre vágytunk, hát íme: a mai férfiakat majdnem ugyanannyira nyomasztják a kinézetükkel kapcsolatos kérdések, mint a nőket, és sokkal több nő él át a férfiakhoz hasonlóan egzisztenciális szorongást, mint korábban. Mi lehet ebből a kiút?
Sportolni? Te? Ezzel a testtel?! Ezzel a mozgással?!
Vajon miért nem fogjuk fel, mit művelhetünk a másik lelkében egyetlen kegyetlen mondatunkkal?
Mélyen hallgatunk a testünkről, a nemi szervünkről, az intimitásunkról, a szexről. És akkor csodálkozunk, ha a gyerekeink az internetről meg a pornóból szerzik az „ismereteiket”.
Egy rosszkor, rosszul mondott mondaton, egy pillanatnyi, de mély megingáson, egy váratlan nézőpontváltáson csúszik el az ember viszonya a saját testéhez.
„Kövér! Sovány! Ronda! Úristen, hogy néz ki?! A hájat akarjátok népszerűsíteni? Csak a kutyák játszanak a csontokkal!” Ismerős?