WMN Aktív
WMN AktívKarácsonyi kegyelem – Első rész
Ez a történet szóról szóra igaz, és az azóta eltelt harminckét év egyetlen pillanatát sem mosta el a feledés.
Ez a történet szóról szóra igaz, és az azóta eltelt harminckét év egyetlen pillanatát sem mosta el a feledés.
„Jó érzés, hogy hasznos harcos vagyok” – meséli Moravcsik Andrea, akit 52 éves korában diagnosztizáltak Parkinson-kórral. Jó darabig magába roskadt a betegsége miatt, de aztán kihúzta magát a depresszióból, és ma már boksszal erősíti a testét-lelkét, miközben azon dolgozik, hogy a sorstársain is segíteni tudjon.
Anna Eszteréknek a tanítási időszak egyet jelent azzal, hogy pár nap után valamelyik gyerek hazahoz valami vírust. Hogy megelőzze a nagyobb bajokat, és elviselhetőbbé tegye az otthoni lábadozást, hozott nektek pár tippet, gyógynövényt, illatos gyógyitalokat és praktikákat, ezektől garantáltan gyorsabban és kellemesebben telik a gyógyulás időszaka.
Nagy valószínűséggel 2050-re a világon minden nyolcvanötödik ember Alzheimer-kóros lesz. Az egészségügyi rendszer azonban még a jelenlegi helyzetre sincs felkészülve.
Régi iskolai hiányzások édes emlékezete:
Tombol a nyár, sokan igyekeznek nem tudomást venni a Covidról. De attól még itt van velünk. E cikknek nem a „riogatás” a célja. Hanem valami egészen más. Szerzőnk a betegágyból küldi ezeket a sorokat:
Milyen az élet, ha a család egyik betegségből esik a másikba? Hogyan néz ki a betegségszezon, ha gyerekek is vannak? Olvassátok el Anna Eszter kifakadását, és megtudhatjátok!
A klímaváltozásnak tulajdonítható betegségek közel 90 százaléka az öt év alatti gyermekeket sújtja. Világszerte kétmilliárd gyermek él olyan területeken, ahol a levegőszennyezés szintje meghaladja az Egészségügyi Világszervezet által megállapított normákat.
Szabad viccelni betegséggel? Vicce, betege válogatja. Vagy nem?
„És akkor még nagyon-nagyon sok olyan dolog történt az onkológián, amivel meg kellett tanulnom kezdeni valamit, nem egy, nem két ágy mellett álltam a szülőkkel, akik tényleg a gyerekek életéért küzdöttek. Ott voltam az intenzív osztályon is, gyerekek mellett, akik nem tudtak beszélni… Oda, ugye, nem tanítani mentünk, hanem azért, hogy az elképesztően lassan telő órákban ezek a gyerekek ne legyenek egyedül. Ilyenkor verseket mondtunk, volt olyan gyerek, akinek a kedvenc focistája életrajzát olvastam föl. Tehát ott igazából szeretgetni, a jelenléttel erősíteni kellett, nem »oktatni«. Rengeteg örömteli, meg tényleg nagyon sok nehéz pillanat volt.”