Bizonyára te is ismersz olyan embert (vagy épp te vagy az), akinek meggyőződése: minden kapcsolata kudarcra van ítélve, hiszen szerettei úgyis elhagyják, megbetegszenek vagy meghalnak, ő pedig egyedül marad.
Eltűnni egy kapcsolatból, mintha soha semmi köze nem lett volna a másikhoz. Miért tesz valaki ilyet? És hogyan szerezheti vissza az önbecsülését az, akit ghostingoltak?
Történet egy férjes aszonyról, aki halálosan beleszeretett valakibe, mert Ágnesnek szólította. Hogy romantikus folytatása lett-e az afférnak? Olvassátok el:
Egy örökbe fogadott gyerek esetében talán még veszélyesebb a negatív gondolatokat, kétségeket, gyötrő kérdéseket csak úgy besöpörni a szőnyeg alá.
Egy lány, akit örökbe fogadtak. Aki hálás érte, de emellett nem szeretné elrejteni, mennyi fájdalom él benne, amiért az élete kitaszítottként kezdődött.
„Amikor felhúzom a lábamra, mindig arra gondolok, hogy ez a zokni az ő szíve, és én is úgy taposok bele, ahogyan ő taposott az enyémbe."
Felszabadító ereje van annak, ha az ember képes szembenézni a teherrel, amit a szüleitől kapott. Hát még annak, ha hangosan ki is tudja mondani. Dóra éppen ezt teszi ebben a levélben. Saját nevével, a saját édesanyjának írt nyílt levelében oldozza föl őt – és saját magát. Köszönjük, hogy minket választott ehhez.
Igaz történet szerelmekről, férfiakról és egy nőről, aki csak boldog és szerethető szeretne lenni. Kár, hogy ennek a saját szülei a legnagyobb ellenlábasai...
„Hogy is szokott lenni? 20 év után, férje válogatja, előfordulhat hamarabb és természetesen később is, a férj lelép egy fiatalabb, vékonyabb, szebb nővel. Az ilyen lányok csak úgy teremnek. A semmiből bújnak elő."
Egy gondolat. Egy érzés. Egy szerelem. Van, ami igaz belőle?