Címke: egészségügy

Mi mindenre jó a járvány hatására turbósebességgel fejlődő távkonzultáció – és mire nem?

„Ha egyet kívánhatnék most, az az lenne, hogy álmaim munkáját végezhessem, kreatívan gyógyíthassak, normális munkaidőben, olyan bérért, amiből mértéktartó, ám teljes és boldog életet élhetek” – írja olvasónk. De valóban idealistának kell lenni ezekhez az igényekhez?

„Az én anyukám egészségügyi dolgozó egy egészségesrendelésen. Ahová mindennemű figyelmeztetés ellenére naponta viszik a szülők és nagyszülők a betegség vagy iskolai, óvodai karantén miatt otthon tartott gyermekeiket. A bejelentkezésnél ezt persze letagadják, általában a gyermek az, aki elkottyintja foglalkozás közben, hogy oviba, suliba nem mentem ám, mert… de Kati nénihez eljöttünk.” Olvasónk írása, aki retteg az édesanyja egészségéért:

A telemedicina vagy távorvoslás mind nagyobb teret kap a gyógyításban. Kérdés, jó-e ez nekünk. Dr. Meskó Bertalan orvos-jövőkutatót kérdezte Kerekes Anna:

Sebzetten, de egy kicsit végre felszabadultan ült be az autóba Baji Ancsa, aki sürgősségi ápolóként testközelből követte a járványhullámokat. De nemcsak erről mesél kendőzetlenül, hanem saját és kollégái „csodabogárságáról”, valamint arról, hogy miért választotta ezt a nehéz hivatást (spoiler: köze van hozzá a Vészhelyzet egyik orvosának is…) – és miért tart ki mellette tűzön-vízen-Covidon át. Itt a friss Elviszlek, nézzétek:

Kolléganőnk épp akkor került a siófoki kórházba, amikor a buszbaleset sérültjei.

Doktornő. Főorvos asszony. Orvos. A legjobb belgyógyászok közül való. És iszik. Alkoholista. Egy beteg ember, aki ezreken segít, de magán nem tud. Megrázó történet.

Mi lesz velünk, ha az utolsó segítségünk is otthagyja a szakmáját, mert nem bírja tovább?

„Elérhetetlen telefonszámok, és rémületes számok, amelyek akkor válnak ténylegesen értelmezhetővé, amikor valamelyik hozzátartozódat takarják. Gyógyszerek, amikről nem tudunk semmit, és vakcinák, amikről még annyit se, ismert és ismeretlen mellékhatások, az utolsó csepp utánig kifacsart egészségügyi dolgozók, sípoló gépek, tengernyi düh, türelmetlenség, és a végén a hideg nagy semmi.”

Angliában élő ápolónő szerzőnk ezúttal arról mesél, milyen az idei húsvétja. És mi a legnagyobb kívánsága: