Sokan ezekben a pillanatokban is embertelen szenvedések és körülmények közepette várják a halált. Mi kellene ahhoz, hogy békésebbé, méltóságtelibbé tehessük az élet végét? Szabó Anna Eszter és pszichológus édesanyja, Kazimir Ágnes beszélgetése.
„Nem fog hiányozni a haldoklás. Ez messze a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam.” DTK olvasott, megrendült, aztán megírta ezt.
„Annyi mindent kellene még megbeszélnünk!”
Létezik az időnek egy olyan síkja, amin keresztül kiszökhetünk életünk végességéből. Minél több ilyen pillanat van egy ember életében, annál magabiztosabban tud felelni a végső kérdésre: hogy készen áll-e a halálra.
Nem beszélünk róla, le akarjuk zárni, és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig a halottainkat elgyászolni legalább egy év, és a stációit nem lehet kikerülni.
„Nem fog hiányozni a haldoklás. Ez messze a legnehezebb dolog, amit valaha csináltam.” DTK olvasott, megrendült, aztán megírta ezt.
„Sokáig tartott, amíg rájöttem, hogy az orvos azt mondja: öljük meg anyámat. Pontosabban azt kéri, hogy adjak hozzájárulást ahhoz, hogy eutanáziát végezzenek. Végezzünk.”
Vajon mi játszódik le egy haldokló fejében? Mire gondol az utolsó napokban? Másképp tekint addigi életére? Mi a legnagyobb fájdalma? Ezekbe a fájdalmas igazságokba vezet be vendégszerzőnk, aki egykor hospice önkéntesként dolgozott.
Aki a haldoklókat kíséri el azon az úton, ahonnan nincs visszatérés, biztosan nagyon sok olyan mondatot hall, amelyek segítenének nekünk abban, hogy tovább tudjunk élni. Cikkünk írója hospice önkéntes, és a megbánás erejéről írt.
Bölcs volt. Szabálytalan. Okos. Kételkedő. Ironikus. Olyan szellemi fölénnyel rendelkezett, melyet csak nagyon kevesen birtokolhatnak. Hét gondolatot gyűjtöttünk össze a 82. születésnapja alkalmából. Bár már nem él, mégis köztünk van. És itt is marad, amíg mi élünk.