Címke: szégyen

„Tizenéves gyerek voltam, amikor láttam az Árvácskát filmen. Én ezt a filmet úgy néztem, hogy az ott a nagyanyám” – mondja a sokak által leszajházott, örökbefogadott szerető unokája, a Móricz nevet büszkén viselő maximalista nő. Móricz Emesével családi örökségről, szégyenről és transzgenerációs traumákról beszélgetett Kerekes Bori a WMN-en.

A Szőlő utcai ügyek egyszerre elhallgatott és agyonhazudott brutalitása. A világtól elzárt helyeken, javító- és nagyintézetekben, gyerekotthonokban felcsapó erőszak. Érzéketlen, vállvonogató belügyminiszter, bazmegoló államtitkár, lapító miniszterelnök. Kinek nem volt még elég ebből? Miért vannak, akik még mindig onnan, a NER-től várják a védelmet, ahonnan a bántás jön?

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy pillanat alatt a biztonságérzetünk egy rendelő ajtaján belül.

„Nevetve mondtam a tükörképemnek szuterén kocsmák félhomályos mosdójában, hogy »be vagy baszva, Zsófi«, és élveztem, ahogy a csempék párhuzamos sora hullámokat ver a szemem előtt” – írja Mózes Zsófi, aki novemberben született, így sosem tartotta a száraz novembert. Mostanáig.

Vannak családtörténetek, amelyeket generációk hallgatnak el, mert túl sok bennük a szégyen, a fájdalom, a kimondhatatlan. Erzsébet írása ezek közé tartozik: egy lányunoka emlékei a nagyszülőkről, akiket alig ismert, mégis örökségül hagytak rá valamit – nem vagyont, nem szeretetet, hanem sebeket, hajlamokat, és az elszántságot, hogy másképp éljen. Olvasónk, Erzsébet írása.

Miközben a fél életünk a közösségi médiában dokumentált, a betegségeinket általában babonásan, szégyenkezve titkoljuk. Miért van ez így? Segít-e a betegnek, ha nyíltan beszél az állapotáról? Mi a helyzet a sztárok, ismert emberek esetében? Az ő tabutlanításuk árt vagy használ nekünk?

Az ADHD-sokban sokszor van szégyenérzet: nem vagyok elég jó, nem tudok úgy működni, mint mások. De vajon törvényszerű, hogy szorongani, szégyenkezni kell a furcsaságok miatt, vagy lehet ADHD-val is boldogan élni? És hogyan hívhatjuk segítségül a környezetünket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Vétek Zsófia pszichológus és autizmus-szakos gyógypedagógus segítségével Kégl Ági.

Kulturális, vallási és társadalmi normák eredménye, hogy szégyelljük a meztelenséget – pedig sokszor az egészségünk múlik azon, hogy elfogadjuk-e azt.

Sokat nyerhetünk abból, ha reflektálunk az álmainkra, és megfejtjük az üzenetüket. Nemhiába szól úgy Sigmund Freud gyakran idézett, híres mondása, hogy „az álom a tudattalanhoz vezető királyi út”, hiszen ahogy a nyelvi tévesztéseink (a freudi elszólások) vagy a humorunk, úgy az álmaink is sokat elárulhatnak a vágyainkról.

A kutyák szaglása tízezerszer-százezerszer érzékenyebb, mint az emberé, és úgy tűnik, már az előtt képesek lehetnek a gazdájuk leheletéből kiszagolni egy közelgő emlékbetörést, hogy az illető a tudatában lenne, mi fog következni.