Bizonytalanságintolerancia. Így nevezte el két kanadai pszichológus azt az érzést, amit mindenki jól ismer, aki valaha aggódott egy teszt, egy nagy beszélgetés, egy orvosi vizsgálat eredményétől. A bizonytalanság sokak szerint rosszabb, mint egy kedvezőtlen hír – az állandó készenlét pedig kéz a kézben jár a szorongással.
Az okostelefonok szuperképességeket adnak az ember számára, hiszen „a kezével” fizethet, fotózhat, videózhat, vásárolhat, vezérelheti a háztartási gépeket: de a telefont letéve elveszti a szupererőt. Nos, akkor mire képes ő maga?
A gyerekek esetében minden nagy mélység – gyász, válás, bármiféle érzelmi sokk – regressziót hoz magával, azaz bizonyos viselkedési formákat tekintve visszalépnek néhány évet. Ez felnőttként sincs másként: egy haláleset, egy szakítás ugyanúgy meghozza magával a természetes regressziót, és az önvigasztalásban támaszra lehet szükség – ennek eszköze pedig egyre többeknél a plüssállat.
„Te vágod amúgy, hogy két hét múlva már itt a karácsony?” – szegezte nekem a kérdést a minap egy ismerősöm, és hirtelen éreztem, ahogy végigfut rajtam a jól ismert csillámos, piros-zöld-arany színű, jeges rémület. Valami egészen elképesztő, hogy ezen minden évben ugyanúgy képes vagyok meglepődni.
Hétéves voltam, amikor a felnőttek úgy látták, ideje komolyabban foglalkozni a tehetségemmel. Alig több mint tíz, amikor a „színpadot” magam mögött hagytam. Mert miközben arra törekedtem, hogy az elvárásaiknak megfeleljek, az önbizalmam és az életörömöm veszítettem el. Valahol félúton a vakítóan kivilágított színpad és a sokadik nyers, cukrozott tojás között.
Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akin az egész társaság röhög, amiért minden tüsszentés után a sürgősségire rohan, és egy rutinvérvétel előtt sem alszik napokig. Pedig ami kívülről nézve nevetséges, az belülről nagyon is szorongató – hátterében pedig jóval komplexebb tényezők állnak, mint sokan gondolnák. Ráadásul nem csak mentális, de kulturális tényezők is.
Azt nyilván nem érhetjük el, hogy a gyerekünk vagy más szerettünk soha ne szorongjon. De akkor mi lehet reális célkitűzés? És milyen technikákkal juthatunk hozzá közelebb?
Egyesek szerint nincs jobb bébiszitter egy másik gyereknél. Vannak azok az anyák, akik bármikor rábólintanak a vendégre, akik bármikor készen állnak az ovis vagy iskolás társak fogadására. Hogy csinálják?!
Önbizalomhiány, szorongás, lemorzsolódás, kriminalizálódás – negatív következmények, amelyek veszélyét fokozzák a fel nem ismert olvasási nehézségek.
A Semmelweis Egyetem 2000-ben készült kutatásához készült 2022-es kiegészítő kutatás szerint összességében egészségesebbek vagyunk, mint 24 éve. De vannak részletek, amik azért kérdésesek.