Miért gondolkodunk napjainkban ennyire végletesen, miért alakulnak ki minden egyes témában szekértáborok? Hova tűnt az arany középút, és miért van ennyire nehéz dolga annak, aki árnyaltan próbálja látni a világot?
A notórius halogatás mögött összetettebb lélektani okok is állhatnak. Hogy melyek ezek, a cikkből kiderül:
Előfordult már, hogy amikor valami határidős dolgod lett volna, inkább rendet raktál, elmentél vásárolni, segítettél bárkinek bármiben csak ne kelljen belekezdeni? A WMN szerzői is fekete öves időhúzók, mutatjuk, mi mindent csinálunk ahelyett, amit épp kellene.
Ha a szőnyeg alá söpörsz egy egészségügyi (vagy egyébként bármilyen) problémát, akkor abból idővel csak egy még nagyobb kupac probléma lesz. És ha egy egészen nagy kupac nem jóféle baktériumot nevelgetünk a szervezetünkben, annak komoly egészségügyi kockázatai lehetnek.
Van, hogy tudattalanul teszünk magunknak keresztbe. Mi magunk akadályozzuk meg a célunk elérését; például eltolunk magunktól egy számunkra megfelelő embert, benne tartjuk magunkat egy rossz helyzetben, foggal-körömmel ragaszkodunk egy rossz szokáshoz, pótcselekvéssel fedünk el egy döntést… stb. Az önszabotázs veszélyes műfaj.
Magadra ismersz valamelyikben?
Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra... Halaszd holnaputánra?
Te mi mindent csinálsz, mielőtt megcsinálod, amit csinálnod kellene?
Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre ugyanez volt a válasza. „Majd a jövő héten!”
Úgysem fogod elhinni, de legalább két hétig halogattam ennek a cikknek a megírását, és fogalmam sincs, miért. Ha viszont átérzed, akkor te is az emberiségnek abba a húsz százalékába tartozol, aki szereti elhalasztani a fontosabb dolgokat.