„Elhitettem magammal, hogy jól gazdálkodom az idővel, de rákoppintott orromra a halál” – Küzdelem a mellrákkal
„Csendesen rohadok belül, haldoklom”. A lélek útja a rettegés sötét bugyrain át a fényig, a diagnózistól a 29. sugáron túlig.
„Csendesen rohadok belül, haldoklom”. A lélek útja a rettegés sötét bugyrain át a fényig, a diagnózistól a 29. sugáron túlig.
„Úgy vagyok vele, hogy én már felszívtam magam erre a dologra, most már megcsinálom tisztességesen – két hetet és egy műtétet kell kibírni, az altatást is vállalom, lesz, ami lesz. […] Legyen kipipálva, legyek túl rajta. Mondhassam később, hogy én megtettem, amiről azt gondoltam, soha nem leszek rá képes.” Kétségbeesés, lázadozás, összpontosítás, dacból is akarás. Ennyi minden kavarog abban, akinek természetes úton nem sikerül teherbe esnie.
Azon kevés influenszerek közé tartoznak – talán más nincs is – akik a felelősséget előbb érezték, mint a sikert. Ez nemcsak azért menő, mert ritka, hanem mert úgy kell a magányosan tengődő és magukat egyfolytában megkérdőjelező friss szülőknek egy ilyen oldal, mint egy pohár hideg víz. Mármint az arcukba. Mert Orsi, Eszter és Judit tényleg a pofánkba nyomja, hogy milyenek vagyunk. És milyen jólesik röhögni egyet, mielőtt elgondolkoznánk.
„És te miben is fáradsz el ennyire? Hiszen csak otthon vagy a gyerekekkel…”
„A szeretetlenség trauma. Olyan tragédia, ami generációról generációra otthagyja a nyomát. A szülői minta nagyon nehezen felülírható. (De felülírható!)” Itt a Beszélnünk kell! podcastsorozat legújabb epizódja Orvos-Tóth Noémivel és D. Tóth Krisztával az egyik legnagyobb taburól: a mérgező anyákról.
Néha elég egy véletlen összekapcsolódás ahhoz, hogy (mondjuk, a szülés utáni depresszió legsötétebb időszakában) megszülessen az életmentő felismerés: „Nem vagyok egyedül!”
Épp egy éve annak, hogy egy maihoz hasonlóan forró napon igazi hús-vér nők, anyák, köztük a WMN csapatának néhány tagja is fürdőruhát húzott, és beállt a kamera elé, bátorítva ezzel emberek ezreit, hogy ne féljenek megmutatni testüket a strandon, mert a nyár mindenkié, alkattól függetlenül. Imádtuk ezt az anyagot! Nézzétek meg velünk újra!
Ha egy szülő nem a társadalmilag elvárt normák szerint viselkedik, sokszor számon kérik rajta a döntését. De egészen biztos, hogy csak egyetlen helyes megoldás létezik? Beszéljünk nyíltan a tabuinkról, hogy végre megszűnjenek!
A magányosan szorongó friss anyukák, a speciális igényű gyereküket rejtegető szülők és a fogyatékos gyerekektől tartó felnőttek mind ugyanannak a problémának az áldozatai: a tabuknak, amik fenntartják a tökéletes szülőség és a tökéletes gyerekek látszatát. Tabudöntő beszélgetés Czeizel Barbarával, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményvezetőjével és Merhala Viktóriával, a Czeizel Intézet Postnatal vezetőjével.
A túláradó, szeretetteljes anyai érzelmek nem születnek meg minden esetben a csecsemővel együtt.