Az első ember, akit megpillantottam, egy hatvan körüli nő volt, vastag bokáját fehér klumpába bújtatta, virágmintás otthonkát viselt. Kék-fehér csíkos műanyag szatyrot szorongatott, amiből egy félliteres Fütyülős-üveg kandikált ki, meg egy vadvirágokból font szegényes csokor. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy hazaértem.
Simon Eszter pszichológusokkal járt utána, hogy az anyagiakon túl milyen okokból laknak fiatal felnőttek együtt a szüleikkel, és hogyan tudja a család közösen kezelni ezt az általában érzékeny helyzetet.
Kultúrsokk akkor is éri, érheti az embert, ha több év külföldi élet után tér vissza Magyarországra. Hogyan élték meg ezt azok, akik Kanadából, Angliából, Svédországból vagy Norvégiából költöztek haza? Mi volt számukra a legmegrázóbb? És mi az, amiben változtak a külföldi élet során? Pszichológus vendégszerzőnk velük beszélgetett.
„Ezért fájdalmas kicsit minden költözés. Csak az üres terekben vesszük észre igazán, amit elveszítünk” – ismeri fel Nyáry Luca, miután az önálló életéből visszatért a gyerekkori szobájába.
Kultúrsokk akkor is éri, érheti az embert, ha több év külföldi élet után tér vissza Magyarországra. Hogy élték meg ezt azok, akik Kanadából, Angliából, Svédországból vagy Norvégiából költöztek haza? Mi volt számukra a legmegrázóbb? És mi az, amiben változtak a külföldi élet során? Pszichológus vendégszerzőnk velük beszélgetett.
Szerzőnk maga is koleszos, és társaival együtt arról mesél, mi történt velük azután, hogy sürgősen el kellett hagyniuk a járványhelyzet miatt a szobáikat. Nem először idén…
Megint azok a fránya skatulyák…
Anna Esztert tegnap esti cikke után az olvasók egy része verbálisan „keresztre feszítette”, a barátai pedig elkezdték félteni. Úgyhogy írnia kellett még egyet.