Ha valaki megosztja veled a baját, nem azzal segítesz, ha azonnal tanácsolsz neki valamit
WMN Mindent bele! podcast arról, hogyan figyelj és segíts jól másokon – és magadon
Támogatott tartalom
2022. december 6.
A beszélgetés, amelyből kiderül, hogy D. Tóth Kriszta még nem sírt a WMN-csapat előtt, mert neki bástyaként kell tartania a többieket. Hogy Szabó Anna Eszternek szülés után miért volt segítség, hogy a világ másik felén egy anyuka ugyanúgy magányosnak érezte magát, mint ő. És szóba került az is, hogy miért baj, ha egy épp krízisben lévő ember még az elvileg őt támogatókat kell vigasztalja. Milanovich Domi pszichológusként elmondja, hogy ha valaki nehéz helyzetben van, akkor ne vegyük el a kontrollt tőle például azzal, hogy jobban tudjuk, mire van szüksége, mint ő maga. Krajnyik Cinti pedig azt, hogy a szülei elvesztése miatt extra nehéz számára segítséget kérni bárkitől. Kézzelfogható tanácsok, hasznos gondolatok és az ünnepekre is „elvihető” mondatok arról, hogyan enyhítsük a magányt figyelemmel, hogy miként tartanak meg minket (néha) az online közösségek, hogy miért fontos a gyász természetes menete, és egyáltalán nem utolsósorban arról, hogyan legyünk kevésbé szigorúak saját magunkkal. A WMN Mindent bele! podcastban D. Tóth Kriszta kérdezte Krajnyik Cintit, Milanovich Domit és Szabó Anna Esztert.
Albert Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív. Az időészlelésünk rejtélye – amelyhez nem áll rendelkezésünkre külön érzékszerv – azóta is lenyűgözi a kutatókat, akik folyamatosan keresik, milyen tényezőkön múlik, hogy egyszer úgy érezzük, rohannak a napok, a percek; máskor meg úgy, hogy ólomlábakon lépdelnek.
A figyelmünk állandóan ezerfelé irányul, miközben egyre többet szorongunk, rosszkedvűvé és nyűgössé válunk, mert nem tudjuk megfelelően ellátni a feladatainkat. Ismerős? Hogyan tudunk összeszedettebbek lenni, és újra a jelenben létezni?
„Fáradunk, izolálódunk, beszűkül és deformálódik a gondolkodásunk, mentálisan és testileg is egyre sebezhetőbbekké válunk” – írja a tanárok, diákok, szülők mentális állapotáról pedagógusként dolgozó olvasónk. Mi segíthet, hogy kitartsunk?
„Ezt szoktam meg, ebben nevelkedtem. Ezt tudom. Sok nehézsége van a munkának, mégis szeretem. Amikor a fiúk kicsik voltak, fogni kellett a kezüket, úgy menni a juhok után” – mondja Szalai Erzsébet, aki hálás azért, hogy a gyerekeivel dolgozhat együtt.
„Sírok, hogy sosem tanultam meg, te hogyan készíted a hókiflit, és most biztos elcsesztem, mert nem kell bele se víz, se só, de nem tudom kiszedni, már telesírtam a tálat.”
A feleségem és én is állatok közt nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy a közös otthonunkat is megosztjuk majd néhány házi kedvenccel. Először tengerimalacaink voltak, majd macskáink, és évek óta gondolkodtuk azon, hogy kutyánk is legyen. Most eljött az ideje ennek.
