Egy magyar királylány, aki a lengyelek kedves szentje lett: Anjou Hedvig története

–

A középkorban királylánynak lenni cseppet sem volt leányálom. Sőt! Kifejezetten zaklatott életet jelentett. Ugyanis a királylányok értékét az adta, mennyire jól keltek el a házassági piacon. Már egészen fiatalon eljegyezték, vagy akár férjhez is adták őket. A házasságon természetesen csak egyfajta politikai egyezményt kell érteni, a gyerekkorú jegyespár a legtöbb estben a felnőtté válásig nem is találkozott egymással, vagy csak különleges eseményeken láthatták egymást. Aztán ha a politika szele másként fújt, felbontották az eljegyzést, vagy akár a házasságot is, hogy jobb partit keressenek a királykisasszonynak. 

Házasság újratervezve

Így járt Anjou Szent Hedvig is, aki Nagy Lajos király lányaként látta meg a napvilágot 1373-ban. Kisgyerekként biztosra vehette, hogy Habsburg hercegnéként fogja leélni az életét, hiszen négyévesen eljegyezték az osztrák Vilmos herceggel. Jövendő férjével együtt Bécsben nevelkedett, ám hatéves korában az apja hazahozatta, mert őt szánta a halála utána trónra. Így a kislányt, némi újratervezés után arra nevelték, hogy magyar királynő legyen. De csak néhány évig élhetett ebben a tudatban, mert apja halála után, 1382-ben, a nővérét, Máriát koronázták királynővé. Ugyanis Magyarországon kettős királyválasztási jog volt érvényben: nemcsak leszármazási alapon örökölhette valaki a trónt, hanem a rendeknek is uralkodóválasztó joguk volt. Erre jó példa Mátyás királlyá választása.

Így hiába hagyta Nagy Lajos Hedvigre az országot, a rendek a nővérét, Máriát választották királynővé.  

Hedvig, Lengyelország tizenegy éves királynője

Akkor hogy lett Hedvig Lengyelország királynője? Ehhez is némi újratervezésre volt szükség.

Nagy Lajos lengyel és magyar király volt, így a lengyel trónt is Mária örökölte. Hozzá kell tenni, hogy a trón leányági megöröklése eléggé ritkaságszámba ment akkoriban, de a lengyelek nagyvonalúak voltak, elfogadták Nagy Lajos leányörökösét királynőjüknek, de kikötötték, hogy a lengyel királynőnek Krakkóban kell élnie.

Két évig ment a huzavona, mert Mária nem tudta és nem is akarta elhagyni Magyarországot. A lengyel nemesi rendek több pártra szakadtak, belháborús helyzet alakult ki: az egyik főrendi párt vezetője, Siemowit, mazóviai herceg fegyveres erővel akarta magát királlyá koronáztatni, ám a főnemesek közül sokan Nagy Lajos lányai mellé álltak, azzal a feltétellel, hogyha elfogadják a magyar királylányt uralkodójuknak, akkor megszűnik az unió Lengyelország és Magyarország között. Végül ultimátumot adtak a magyar királyi háznak: ha az anyakirályné, Kotromanić Erzsébet két hónapon belül nem küldi valamelyik lányát Krakkóba, akkor a lengyel nemesek maguk választanak királyt.

Mit volt, mit tenni, Hedviget küldték, akit meg is koronáztak 1384-ben. A kislány tizenegy éves volt ekkor.

És ez nagyon jól jött a lengyel nemeseknek, mert úgy gondolták, hogy kis királynő nagykorúságáig majd ők irányítják az országot. Hedvig Vilmossal kötött házasságát felbontatták, mert igencsak féltek az osztrák befolyástól. Hogy ki legyen a férje, abba Hedvignek semmi beleszólása nem volt. A politikai erők döntöttek itt is. A német fenyegetettség miatt keleten kerestek szövetségeseket, és úgy tűnt, hogy Jagelló litván nagyfejedelem elég nagy hatalmú és erős ahhoz, hogy egy szövetségkötés után megvédje a lengyeleket. Azonban akadt a litvánokkal egy kis probléma: az ország népessége még nem volt keresztény. Litvánia számított a korban az utolsó pogány országnak a Baltikumban. 

Jagelló számára is kedvezőnek tűnt ez a frigy, hiszen tudta, hogy a német lovagrend nyomásának nem fog tudni sokáig ellenállni. Így házassági szerződésében megfogadta, hogy maga is keresztény lesz, s népét is azzá teszi. 1386. február 15-én megkeresztelkedett, felvette az Ulászló nevet, s hamarosan feleségül vette az ekkor tizenhárom éves Hedviget, akit a lengyelek Jadwigának neveztek. 

Elhálták vagy nem hálták el?

Hogy a Vilmossal való jegyességének felbontása mennyire viselte meg Hedviget, nem tudjuk. Arról azonban források tanúskodnak, hogy bár Jagelló komoly bánatpénzt ígért Vilmosnak a felbontott jegyesség miatt, azt az osztrák herceg nem fogadta el. Sőt, titokban Krakkóba szökött, hogy találkozhasson jegyesével. Nemcsak romantikus legenda, hanem a krónikákban megörökített esemény az is, hogy Hedvig megpróbált kiszökni Vilmoshoz, ám ezt a lengyel nemesek megakadályozták. Végül a Habsburg királyi udvarban felröppent a hír, hogy Hedvig már odaadta magát Vilmosnak, így lényegében elhálták a nászt, tehát nem lehet Jagelló felesége. Semmit sem számított, hogy lány tízévesen találkozott Vilmossal utoljára:

az ifjú királynőnek erényéről a pápa előtt kellett tanúbizonyságot tennie (!), aki ezután ki is nyilatkoztatta, hogy Hedvig házasságának nincs semmi akadálya. Persze nem Hedvig jó híre volt számára az elsődleges, hanem az, hogy a frigy által a litvánokat is beterelgetik majd a kereszténység akoljába.

Ám tudjuk, hogy a korszakban ez a teregetés közel sem folyt békésen.  Akkoriban a kereszténység felvételénél nem a szép szó, a meggyőzés vagy az egyéni hitre jutás volt az elsődleges, hanem az erőszak. Hogy a litvánok kereszténnyé tétele viszonylag kevés vérveszteséggel járt, annak Hedvig kegyessége volt az oka. Ezt nemcsak a néphagyomány őrizte meg, hanem a kutatók is így tartják számon. 

Hedvig nem csupán királyné, tehát királyi feleség volt, hanem királynő is, így Ulászlóval, zsenge kora ellenére, végig partneri viszonyban maradt a politikai élet színterén is: kivételes éleslátással és empátiával oldotta meg a nehéz politikai helyzeteket.

Az egyik ilyen probléma az volt, hogy a litvániai ruténok ragaszkodtak az anyanyelvükhöz, és a latin nyelv erőltetése miatt nem akartak kereszténnyé lenni. Hedvig nem katonákat, hanem olyan szláv papokat küldött a megtérítésükre, akik beszélték a ruténok nyelvét. Fontosnak tartotta, hogy a litvánoknak is saját papságuk legyen, akik teológiailag képzettek. Ezért 1397-ben Prágában kollégiumot állított fel a litván teológushallgatóknak, ami a XVIII. század elejéig működött. 

Hedvig – a tudomány és a művészetek támogatója

A királynő sajátos státuszát bizonyítja, hogy külön udvartartást vezetett. Vannak olyan lengyel történészek, akik úgy vélik, hogy politikai befolyásán túlmutatnak azok a kezdeményezései, amik a lengyel kultúra felvirágoztatásához köthetők. A krakkói udvart tudományos és kulturális központtá emelte. Ő maga kevéssé beszélt lengyelül, adatok bizonyítják, hogy magyar gyóntatópapot tartott, de élete végéig igyekezett elsajátítani a nyelvet. Megbízást adott, hogy fordítsák le a Bibliát lengyelre – mindezt a reformáció és nemzeti bibliafordítások időszaka előtt több mint 100 évvel. Újraszervezte a krakkói egyetemet és a királyi könyvtárat, amit a nemesek szabadon használhattak, illetve számos latin nyelvű szöveg lengyelre fordítását is támogatta. A fiatal krakkói egyetemen a jogi fakultáson túl teológiai képzést is indíttatott. Olyan neves professzorokat hívott meg az egyetemre, hogy 1396-ban IX. Bonifác pápa a párizsi egyetemmel azonos szintre emelte a krakkói intézményt.

Végrendeletében ékszereit, ruháit, pénzét és egyéb javait a Krakkói Egyetemnek adományozta.

Szent Hedvig

Hedviggel kapcsolatban nem maradtak fenn csodákról, gyógyításokról vagy látomásokról szóló legendák. Mégis, már életében szentként tisztelték, és jóságáról legendákat szőttek. Az egyik legenda szerint, egy vízbe fulladt fiú testét a saját köpenyével takarta le. A ruha foszlányait a rézművesek céhe ereklyeként tisztelte. Egy másik legenda alapján egy szegény kőművesnek odaadta a cipője aranyból készült csatját, hogy gyógyszert tudjon venni a feleségének, és élelmet a gyerekeinek. Jadwiga cipőjének nyoma állítólag még ma is látható a krakkói vár falában. 

Huszonöt éves korában, első gyermeke születése után gyermekágyi lázban halt meg. A krónikák feljegyzései szerint betegsége idején az egyszerű nép tagjai tömegesen zarándokoltak a krakkói vár falához, hogy imádkozzanak a királynőjük éltéért. 

Hedvig a szentség hírében halt meg, és évszázadokon keresztül imádkoztak hozzá az emberek, bár csak II. János Pál pápa avatta szentté 1997-ben. Emléknapját július 18-án ünneplik szerte Lengyelországban és Litvániában. 

Források: Marie-Albane Lenarduzzi: Szent Hedvig magyarországi Anjou hercegnő, Lengyelország királynője, Ecclesia, Budapest, 2003., katolikus.hu, wfa.hu, nemzetikonyvtar.blog.hu, epa.niif.hu

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Jan Matejko

Miklya Luzsányi Mónika