„Mesélek én, mesélek, ha van kinek” – Látogatás a Cigánymesék című animációs sorozat kulisszái mögé

–

A Kecskemétfilm stúdiója már a kapuban jelzi, hogy különleges helyre érkeztünk. A kedves, de sok titkot rejtő épületet hatalmas zöld terület öleli körbe. Később megtudjuk, minden itt járt neves alkotó ültetett egy fát az udvarban, az 1981-es átadás óta pedig láthatóan sokan megfordultak erre.

A stúdióban Horváth Mária rendező fogad, de előtte még Vízipókkal, szegénylegényekkel és királylányokkal is összefutunk.

Mária a kezdetektől itt dolgozik, A magyar népmesék alkotógárdájának az indulástól tagja volt mind a 35 éven át, Jankovics Marcell hátralépését követően pedig ő és Nagy Lajos vette át a rendezői feladatokat.

Mária, ‒ aki azonnal tegezésre biztat, és mivel éppen úgy fest, mint egy Lázár Ervin-meséből kilibbent jótündér, ez nem is okoz nehézséget számomra, ‒ még mielőtt a Cigánymesékre terelődik a szó, a régi titkokba is bevezet. Egyrészt fontos megérteni, hogyan működött régen az animáció, ha tisztán akarjuk látni, miképpen zajlik most a munka. Másrészről ő maga a 2010-es évekig nem dolgozott 3D-s technikával, így a saját rendezői és alkotói gondolkodásának alapjai a hagyományos módszerekből fakadnak.

Minden jó kezdete: A magyar népmesék

Ahogy a rendező felidézi, a kecskeméti stúdió Mikulás Ferenc vezetésével a kezdetektől valódi műhelyként működött: a budapesti Pannónia Filmstúdió mellett ez lett a másik fő helyszín a magyar rajzfilmgyártásban, és mivel ekkor még nem volt animációképzés, a legjelentősebb alkotók jártak hozzájuk tanítani.

„Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Gémes József voltak a legnagyobb mestereink. Később itt kezdődött a Magyar népmesék, ami teljesen a kecskeméti intézményhez fűződő sorozat lett” – emlékszik vissza Mária.

A sorozat alapjait Jankovics Marcell fektette le, az ő iránymutatása nyomán hatalmas kutatómunka előzte meg az alkotást: a meséket a megfelelő tájegységekhez kapcsolták, így tervezték meg a viseleteket és a szereplőket körülvevő tárgyi kultúrát is.

Miközben előjönnek az emlékek, fotós kollégámmal megnézhetjük, hogyan készültek el a népmesék szereplői, miképpen épült fel egy storyboard, amely megtervezi a folyamatokat, illetve hogyan festették meg celluloidlapokra évtizedekkel ezelőtt a jeleneteket, amelyeket aztán az operatőr egyesével rögzített.

„Az első lépés mindig a szereplők megtervezése. Ez a mai napig így van, mindegy, mi a technika: elölről, hátulról és oldalról is megrajzoljuk őket, hogy akinek a kezébe kerül majd és forgatja, lássa minden oldalról őket. A forgatókönyv szintén kézzel készül: itt már megjelenik, hogy egy-egy kép mellé, mely félmondat, szó hangzik el majd a mesében. Ebben a műfajban mindent meg kell terveznünk: nem tudunk túlforgatni, mint a natúr filmnél, mert minden egyes képkocka nagyon-nagy munka” – hangsúlyozza a rendező.

Cigánymesék a realitás és a varázslat határán

A Cigánymesék idén március óta érhető el bárki számára a YouTube-on, azonban már 2014-ben elkezdték a munkálatokat: a videómegosztón található 13 rész 2020-ra készült el, jelenleg pedig a következő 13 epizód alkotása folyik. Gondolhatnánk, hogy a sorozat nagyon hasonló a Magyar népmesékhez, hiszen egy nép kultúráján alapszik: azonban a párhuzam mégsem ennyire egyértelmű. Amikor felvetem Máriának, hogy a Cigánymesék sokkal valóságosabb, színes világa ellenére is mellbe vágóbb és egy gyerek számára talán kevésbé meseszerű, azt mondja, éppen ennek a világnak a megteremtése miatt választotta a 3D-s technológiát.

„A Magyar népmesék egy sokkal elvontabb világ, tele van jelképekkel: ha ott meghalt az édesanya, akkor jött a lélekmadár, elvitte az arcát és kirepült az ablakon. A Cigánymeséknél tudtam, hogy teremteni kell egy valóságosabb közeget, amiből aztán majd kiágaznak a mesék: hiszen a meglévő történetek dramaturgiája is ezt hordozza magában.

A mesefigurák alapjai itt háromdimenziós bábok, szobrok, jobban hasonlítanak egy valódi emberre, mégis azt éreztem: ezek mutatják meg azt a különös világot, amelyre én a cigány mesékben olvasóként rátaláltam” – mondja a rendező.

Mária úgy véli, bár a gyerekek számára valóban egy realistább világ rajzolódhat ki, nem kell túlgondolni a reakcióikat, hiszen a meséből ők azt és annyit raktároznak el, amennyit az adott korban és élethelyzetben fel tudnak dolgozni. Miközben a képek, a környezet rendkívül színes, gazdag, hívogató, csak épp feltűnnek olyan momentumok is, mint az alkoholista apa, a szeretet nélküli család, a szülés közben meghalt édesanya.

Az alkotóknak egyébként nagy tapasztalatuk van a gyerekek reakcióit tekintve, hiszen sok vetítésen találkoztak velük, és úgy látták, a kicsik érdeklődéssel fogadják a mesét, illetve teljesen bevonódnak ebbe a világba. „Sokan óva intettek például A cigányasszony meg az ördög című mesétől, hogy az nem lesz jó a gyerekeknek, megijednek tőle. Aztán bebizonyították, amit előre sejtettem: sokkal tisztábban gondolkodnak, mint mi felnőttek.

Egy kislány például megjegyezte utána: milyen jó dolog, hogy az anya fa képében is fel tudta nevelni a gyerekeit. Neki egyszerűen ez rajzolódott ki a történetből: hogy egy anya mindent megtesz a gyerekeiért, ha kell, fává változva táplálja őket.”

Összművészet és csapatmunka

A Cigánymesék ötlete egyébként Mária egyik lányától származott, aki éppen hasonló történeteket olvasott, és megjegyezte: ezek a mesék filmre valóak. A megvalósítás valódi csapatmunka eredménye: nagyon sok támogatót szereztek az alkotók a cigány művészek közül, akik lelkesen vettek részt a folyamatokban, hogy minél hitelesebben ábrázolják a meséket körülvevő világot.

„A mesék között nép- és műmesék is vannak: Szécsi Magda és Jónás Tamás történetei, a gyűjtéseket pedig Daróczi Ágnesnek és Bari Károly köszönhetjük. Utóbbiak egy részét Böszörményi Gyula és Czipott Géza írta teljes mesékké. A ruhák miatt megkerestem Varga Erikát a Romani Design megalkotóját, ő segített az öltözködéshez ötleteket meríteni. Orsós Terike naiv cigány festő képeit inspirációként használtuk, és egy-egy képet vagy annak részletét beleépítettük a filmekbe” – sorolja Mária micsoda összefogásból született meg a sorozat, amely nemcsak autentikus történeteket, de régi foglalkozásokat is bemutat, mint a teknővájás, a vályogkészítés vagy a kosárfonás.

A mesét pedig a színek, a fordulatok vagy a technika mellett a zene is teljessé teszi: igazi zsigeri része a sorozatnak, akárcsak a cigány kultúrának. Éppen ezért – tapasztalatból mondom – egyszerűen nem lehet egyhelyben nézni a történeteket, muszáj a kéznek-lábnak is járnia közben. Ez pedig nem másnak köszönhető, mint a Parno Graszt dallamainak, amelyek egyszerre ébresztik fel a múlthatatlan életigenlést, illetve sajdítják meg a szívet a lírai betétekkel.

„Pályázatot írtunk ki a főcímre, hiszen találtam hozzá néhány sort, amely egy idős cigányember meseindítója volt. Ez így szól: Csöndbunda teremtette, / Bagolyszemű nyúl szülötte, / Bundagallér, köpönyeg, / Mesélek, ha van kinek.”

A Parno Graszt erre írt zenéje elvarázsolta a stúdió munkatársait, és bár a zenekar sohasem vett részt előtte hasonló projektben, nagyon könnyen ment a közös munka. Oláh József és társai ugyanis fantasztikus zenéket álmodtak meg az epizódok mellé.

Hogyan működik a 3D-s technológia?

Na de mégis, hogyan készül a 3D-s animáció és miképpen került kapcsolatba vele Mária, aki elsősorban a hagyományos filmkészítést képviselte?

„Amikor Tóth-Pócs Roland, aki a 3D-s stúdió vezetője, Kecskemétre jött, akkor kezdtem én is ismerkedni ezzel a technikával, és 2010-ben A négyszögletű kerek erdőt már így készítettük. Egymástól tanultunk, én ekkor mélyedtem el az új dolgokban, ők pedig tőlem hallottak egy-egy megoldást, amit a hagyományos rajzfilmből hoztam. A Cigánymeséknél egyértelmű volt számomra, hogy a művészi szándékot a 3D erősíti, ezért ezzel a csapattal vágtunk bele” – mondja Mária.

Tízen dolgoznak a mese képi megvalósításán, így évente három rész tud megszületni. Mit is jelent ez a mennyiség? Egy amerikai egész estés animációs film körülbelül egy évig készül, és többszáz animátor dolgozik rajta, a többi munkatársról pedig még nem is beszéltünk. 

A Cigánymesék esetében Gruber Fruzsina szobrász, modellező készíti el a 3D-s alakokat, Balajthy László layoutos a figurák legfontosabb mozdulatait adja át az animátoroknak, Molnár Tamásnak és Sulyok Bencének. Ők mozgatják a még lecsupaszított szereplőket végig a történet minden jelenetén – az ujjpercektől a vállakon át a fejcsóválásig. Gaál Milica – Szűcs Emesét követve, aki nyolc évig volt a csapat tagja – a háttereket festi elképesztő részletességgel, Fernando Vasquez Vass pedig Nagy Tamás munkáját folytatja: ő a plusz mozgásokat építi be, mint a karakterek ruháinak mozdulása, vagy épp a halak csobbanása a tóban. A szálak Kungl Mátyásnál érnek össze: ő tulajdonképpen az operatőr, aki az említett mozgó karaktereket ruháikkal és a hátterekkel összedolgozza, valamint megvilágítja a jeleneteket. Ezután következik a zenei felvétel, majd a meséket Nyakó Júlia mondja alá a mindentudás bölcsességével és karcosságával a hangjában.

Táncos lábak és örömteli fogadtatás

A történetekben sokszor és sokat táncolnak a szereplők: ahhoz, hogy ezeket hűen modellezzék, gyerekek, férfiak és lányok is táncot jártak a stúdióban, így az ő mozgásukra építették a figurák lépéseit. Ahogy a rendező mondja, nem csak a felnőttek lába topog, amikor vetítéseket tartanak: a cigány gyerekek például mind ritmusra csapkodják a térdüket, alig bírnak ülve maradni.

„A mesék fogadtatása az ő részükről is szívmelengető: sokat járunk vegyes közösségekbe és cigány iskolákba, kollégiumokba. Megdöbbentő felszabadultság, amit rajtuk látok ilyenkor, sokan megnyílnak a mese hatására és elmondanak olyan történeteket, amelyeket addig titkoltak.

Például akad, aki elmesélte, hogy tudja és énekli a cigány himnuszt, vagy egy kisfiú elárulta, hogy a nagypapája elvitte őt Franciaországba Kali Sárának, a cigányok védőszentjének kegyhelyére. Elkezdenek lebomlani a falak bennük, és megértik, hogy a kultúrájukra lehetnek büszkék: végre róluk van szó, magukról hallanak pozitív köntösben” – hangsúlyozza a rendező.

Búcsú és repülés

Mária bevallja, a Cigánymesékből még kettő van hátra, ezekben ő mint művészeti vezető vesz részt, a rendezést már Tóth-Pócs Roland vette át. Máriának pedig ez lesz a zárómunkája a stúdióban.

„Olyan értelmes és csodálatos munka volt, úgy érzem, méltó, hogy ezzel búcsúzzak, és átadjam a stafétát a fiataloknak. Persze szívesen segítek nekik, de már legyen övék a főszerep, hiszen éppen olyan lelkesek és elhivatottak, mint mi a ’80-as évek elején” – mondja.

A szép befejezés mellett azért van még egy álma a Cigánymesékkel kapcsolatban: szeretné, ha elkészülhetne a lovári fordítás és egy lováriul beszélő színész tolmácsolásában is narrálhatnák a meséket. A nyelvet ugyanis az idősek még használják, de sok gyerek már csak néhány szót ismer. A film angol fordítása egyébként feliratosan már kész, és számos európai országban díjazták – Olaszországot, Romániát, Szlovéniát és Erdélyt például elvarázsolta.

Nem csoda, hiszen aki belekezd, könnyen a bűvkörébe kerül. Megismer egy másik világot, amely karnyújtásnyira van, de sokszor mégis megfoghatatlanul távolinak tűnik. Sőt, talán el is kezdi megérteni azt. Erre pedig ki lehetne fontosabb közönség, mint a gyerekek? 

Milyen jó, hogy hallhatják a teknővájó csodálatos történetét, aki már az égben készíti a teknőket, hogy az angyalok abban dagasszák a bárányfelhőt! Vagy a különös cigány emberét, aki együtt pipázott Istennel. Meg a fiúét, aki olyan vályogtéglákat készített, hogy minden házban, amely azokból épült, teljesült a benne lakók álma. Sőt, még azt is megláthatják, hogyan váltak a cigányok madarakból emberekké: vagyis a cigány kultúra legmélyebb gyökereit ismerhetik meg, csodálatos szimbólumokba ágyazva.

„Most repülés helyett táncolunk, és várjuk, hogy az Isten visszanövessze szárnyainkat, színes tollazatunkat és ismét madarak lehessünk…”

Képek: Csiszér Goti/WMN

Széles-Horváth Anna