Az asszony, aki várat foglalt a szerelmével – a murányi Vénusz története

–

„Három férj neje volt s mégis csak leánykori nevét ismeri az utóvilág. […] Életében sokan hódoltak bájainak, halála után még többen, még kiválóbb elmék foglalkoztak vele. Élve-halva tudott vonzani, érdeket ébreszteni s alakja a századok ködfátyolán át, az idők távolából ma is kaczéran és ingerlően mosolyog le reánk. Ez asszony a murányi Vénus, Széchy Mária.

Történelmünk legnépszerűbb legismertebb szerelmi kalandjának hősnője. Mint ilyet említi a hagyomány, mint ilyet énekli a költő harmadfél száz év óta. Egy tekintetben ritka szerencse kisérte. Még életében megtalálta a maga dalnokát. Mielőtt az özvegység, a fogság, a sír éjszakájába hanyatlott, egy fénysugár szállott reá. Még élt a verses munka megjelenésekor (Gyöngyösi István a „dalnok”, műve, a Marssal társalkodó murányi Venus 1664-ben jelent meg – a szerk.), melynek széptani értéke vitás lehet ugyan, mely azonban kétségkívül nemzedékek kedvencz olvasmánya (…). Legjobbjainkat vonzotta e legendaszerű nő. Az elbeszélő és drámai költészet mesterei próbálkoztak költőileg megalkotni alakját s egyetlen magyar asszonyt sem ért még az a dicsőség, hogy annyi különböző természetű, hajlamú és tehetségű költő foglalkozzék vele.”

Az idézet Acsády Ignácz, tizenkilencedik századi történész Széchy Máriáról szóló életrajzából való.

Ebből tudom azt is, hogy a négy évszázad távlatából is rendkívül izgalmas nő, Széchy Mária feltehetőleg 1610-ben született a család balogvári birtokán Széchy György és Homonnay Drugeth Mária gyermekeként. A Széchy család, amelynek ősei a tizenharmadik század óta fontos történelmi szereplőket (nádorokat, országbírókat, bánokat, főispánokat, egyházfikat) adtak Magyarországnak, többek közt a Felvidéken birtokolt nagy területeket.

Pénzsóvár atyafi

Mária apjának, Széchy Györgynek az volt a legfontosabb vágya az életben, hogy vagyonát gyarapítsa. A harcmezőkön nevelkedett, és földesúrként is meglehetősen erőszakos és gátlástalan volt. Elveit az érdek írta újra meg újra felül, hol a királyhoz, hol a vele csatázó erdélyi fejedelemhez dörgölőzött, és jó ösztönnel taktikázott: óriási birtokokat szerzett Észak-Magyarországon. 1617-ben Murány is az övé lett, és attól kezdve ez a nehezen bevehető, erdőkkel övezett, 951 méter magas ormon épült vár, az egykori zsiványtanya lett a családi bázis.

Széchy Györgyről minden galádsága ellenére elmondható, hogy az övéivel rendesen bánt. Három lánya volt – négy fia és két lánya nem élte meg a felnőttkort –, és Mária, a legidősebb volt a kényeztetett kedvence. Amennyire csak lehetett, „fiúsította” is.

A lányka kitűnően lovagolt, részt vett a vadászatokon, a férfiak mulatságain, tudott halászni, kopóval bánni. Híres vagy inkább hírhedt volt arról, hogy felnőttkorában is szívesen viselt férfiruhát, és a lovat is férfi módra ülte meg.

Amúgy a korabeli arisztokraták lánygyerekeinek szokásos nevelését kapta. Akiket nem adtak apácának, azokkal lányneveldék híján otthon foglalkoztak, és a világi ismeretek elsajátításával nemigen „terhelték” őket. Olykor tudós papok foglalkoztak velük, de leginkább az anyjuk, és az öregasszonyok felügyeletére voltak bízva. Ahogy Acsády írja, ezek az „öregasszonyok” a főúri háztartások fontos szereplői voltak – és nem feltétlenül voltak idős emberek, főleg mai szemmel. Afféle mindenes szerepük volt: támogatták az úrnőt a háztartásban, segédkeztek a gazdálkodásban, a gyerekek nevelésében, a betegeket ápolták és társalkodónőként is funkcionáltak. Sokszor nemesek elszegényedett özvegyeiből lettek az „öregasszonyok”. Volt belőlük vagy négy-öt mindig Murányban is.

Férj #1. 

Máriát a hagyománynak megfelelően 15 éves korában férjhez kívánták adni a szülei. Ki is szemeltek számára egy vőlegényt: Bethlen Istvánt, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem unokaöccsét. De az esküvőt el kellett halasztani Széchy György váratlan halála miatt. A családfőt meggyilkolták, ami erőszakos előélete tükrében nem meglepő, de hogy kinek a megbízására történt az orgyilkosság, az rejtély maradt.

A haláleset kemény feladatok elé állította az özvegyet. Voltak birtokaik mindenfelé a három részre szakadt országban, Széchy Györgynének így a legkülönfélébb hatóságok előtt kellett a családja jogait megvédenie. De kemény, bátor asszony volt, nem ijedt meg a remélt koncra rárepülő rokonságtól. Tizenhét évvel élte túl a férjét, és az örökséget a történelmi zűrzavarok ellenére sikerült egyben tartania.

Az asszony Habsburg-párti volt és maradt, de ettől még nem mondott le férje tervéről, hogy Mária lánya és az erdélyi fejedelem közt unokaöccse, Bethlen István révén házassági kapocs létesüljön. A házasságkötés 1627. május 30-án meg is történt. Az esküvőn ott volt az erdélyi és felső-magyarországi főrendek színe-java. Széchy Mária ezután Murányból Erdélybe került, ami nem volt éppenséggel ellenére. Szigorú, puritán életvitelű anyjával ugyanis nehezen fért meg. A két Mária temperamentumát, vágyait illetően nagyon különbözött egymástól.

A legenda szerint, mondja Acsády, Széchy Mária kislány korától szerelmes volt későbbi férjébe, Wesselényi Ferencbe, aki többször is vendégeskedett náluk ifjú korában Murányban, de nem engedték, hogy hozzámenjen.

A történész szerint nem valószínű, hogy így volt, hiszen amikor találkoztak, Mária még kislány volt. Persze ettől még szerelmes lehetett a jóképű fiatalemberbe, tesszük hozzá, de hogy mi az igazság, azt nem tudhatjuk. Mindenesetre az első férjjel, bár nem szerelemből házasodtak, úgy tűnik, jól megvoltak.

Ifjabb Bethlen István Várad főkapitánya volt. Újdonsült feleségével, Széchy Máriával végigjárták vidéki kastélyaikat: Ecseden, Vajdahunyadon, Déván, Tasnádon is időztek. A javadalmak egy részét a feleség mesés hozományából vásárolták meg. Időnként felbukkantak a fejedelmi udvarban is, Mária szerette a zajos mulatságokat, és szerette a férjét is. Bethlent még az anyósa is kedvelte, bár nem volt túlságosan melegszívű asszony. Murányból rendre küldözgette nekik a leveleket a prédikációival. De a gróf jól kezelte az erőszakos matrónát, a Széchy-rokonságot pedig nagylelkűen támogatta. 

Csakhogy nem tartott sokáig az idill, Széchy Mária alig múlt húszéves, amikor váratlanul özvegy lett. A hiénák azonnal körözni kezdtek körülötte, hogy ilyen-olyan jogcímen megkaparintsák a vagyonát. A temetés után Dévára költözött, a Bethlen család nem bánt úgy vele, hogy kedve lett volna a köreikben maradni. Elhunyt férje legjobb barátja, Zólyomi Dávid vele tartott, ami sok pletykálkodásra adott okot. Megvádolták azzal is az özvegyet, hogy már férje életében viszonya volt Zólyomival. Hogy mi lett volna kettejük kapcsolatából, soha nem derült ki, Zólyomit ugyanis árulás vádjával rövidesen börtönbe zárta I. Rákóczi György fejedelem. Haláláig raboskodott.

Férj #2.

A következő évben, 1634-ben Széchy Mária Rozsályi Kun Istvánné lett. Kun István Szatmár megye főispánja lett később, házasságuk idején azonban csak egyszerű, hitbuzgó, pallérozatlan vidéki nemes volt. Nem tudni, mi vitte rá a tündöklő, művelt, karizmatikus asszonyt erre a lépésre, valószínűleg a körülmények, a vagyonára pályázó, őt kibeszélő rokonság. Úgy vélhette, egy férj mellett nagyobb biztonságban van, mint egyedülálló asszonyként, és a pletykálkodásnak is vége szakad.

Még az esküvőt is ő fizette.

A praktikus szempontot valószínűsíti, hogy a házasság kezdetektől fogva boldogtalan volt, úgyhogy Mária mindig talált indokot arra, hogy saját birtokaira utazhasson, ahol aztán átengedhette magát kedvteléseinek: lovagolt, vadászott, mulatott. 1636-ban aztán el is hagyta a férjét, és végleg elköltözött Rozsályról, ami merőben szokatlan húzás volt egy asszonytól akkoriban.

Kun István nem mondott le könnyedén a feleségéről. Lovasokkal ment Dévára, hogy erőszakkal visszavigye a nőt, aki az udvarházból a várba menekült, és lövetni kezdte a hívatlan vendégeket. Kunék megfutamodtak, de azért menekültükben feldúlták az udvarházat.

Széchy Mária aggódott, hogy esetleg visszatérnek érte a katonák, úgyhogy amint Rákóczi György egy leveléből kiderül: „Az elmúlt héten Kun Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllelt süveg a fejében […], előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok; egyetlenegy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de máskorra hagyom.”

De Kun felszívódott, és Széchy Mária végre a maga ura lett. Nagyon tevékeny volt, érdekelte a gazdálkodás, folyton úton volt hét vármegyében szétszórt birtokai közt, mindenen rajta tartotta szemét, árult, vett, élvezte a szabadságot. Csak a pénzzel nem bánt jól, mindig túl sokat költött, imádta a fényűzést, a szép ékszereket, csecsebecséket, bútorokat, díszes nyergeket. De másokat is szeretett megajándékozni, nem csak saját magát. Sokat jótékonykodott, szegény diákokat, kórházakat támogatott.

1643-ban, az anyja halála után visszaköltözött Murány várába, amelyen két húgával, és sógoraival osztozott. Nem volt ez szerencsés leosztás, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a sógorok meg akarnak tőle szabadulni. Mária szorult helyzetbe került. A nem várt segítség a füleki kapitány, Wesselényi Ferenc képében érkezett meg hozzá.

Férj #3.

Wesselényi Széchy Máriához hasonlóan gyakran szolgáltatott alapot szaftos pletykákhoz. A nők kegyeltje volt, jóképű, bátor katona, művelt világfi, Nagyszombaton maga Pázmány Péter, az egyetemalapító érsek tanította. Bosnyák Tamás füleki kapitány lányát, az ájtatos Zsófiát vette feleségül, akivel cseppet sem illettek össze, ráadásul az asszony sokat betegeskedett. Wesselényi szerette, dédelgette, de ha csak lehetett, másutt keresett magának szórakozást. Az asszony nem élt sokáig, két fiuk még gyerek volt, amikor meghalt.

Wesselényi gyakran járta csapataival Fülek környékét, és Murány vára nagyon megtetszett neki. Rendes ostromhoz nem volt elég katonája. Úgyhogy maradt a cselszövés. Széchy Máriáról bizonyára hallotta, hogy egyedülálló, és a sógoraival meggyűlt a baja. Küldött hát neki titokban egy levelet, találkozót kért. Máriát murányi magányában felvillanyozta a levél, igent mondott. Acsády így ír a találkozóról: „Elszántan tette meg az emlékezetes útat (ti. Mária). Lenn a völgyben embereit »színes beszédével«, a pataknál hagyta, maga pedig két hívével tova vágtatott. Még mindig jó lóháti menyecske volt. Egyszerre kipirúlt arczczal állt Wesselényi előtt, ki a lódobogásra egy bokor mellől előlépett. A férfiak bámulva, meglepetten nézték a daliás asszonyt, ki, mielőtt bárki segélyére sietett volna, könnyedén leugrott a lóról s kezét nyujtotta Wesselényinek. Nedves, harmatos volt a pázsit; a lovagias Wesselényi leterítette palástját, ráültette Máriát, maga pedig féltérdre ereszkedve foglalt helyet közelében, míg kísérőik a háttérbe huzódtak.”

A cseles várfoglalás

A titkos találkán nagy terv született: Mária éjszaka lebocsát egy kötéllétrát a várból, és beengedi a füleki katonákat. Egy dolgot kért cserébe: házasságot, amit Wesselényi meg is ígért neki. Nagyon merészek voltak mind a ketten, rengeteget kockáztattak: börtönt, becsületet. De sikerrel jártak. Wesselényiék bejutottak a várba, Mária pedig akkorra cselédeivel lefegyverezte az őröket. Mire felkelt a nap, Murány Wesselényié volt. És harmadnapra megesküdött Széchy Máriával.

Habár a közös cél hozta őket össze, állítólag nagy szerelem lett a szövetségesek között. Mindketten szerettek mulatni, élvezni az életet, a kultúrát pártolták. A rövidke békeidőkben tele volt a házuk cimborákkal, művészekkel. (Köztük volt Gyöngyösi is, a krónikaíró, a Marssal társalkodó murányi Venus szerzője is.) 

A Széchy-rokonság persze nem könnyen mondott le Murányról. Éveken át folyt a perpatvar. Végül kiegyeztek, Wesselényi kárpótlást fizetett a sógorainak.

A murányi Vénusz

Széchy Máriának és Wesselényi Ferencnek huszonhárom közös év jutott. Folyamatosan emelkedtek ők ketten, a férfi egyenrangú társként kezelte a feleségét, sokszor küldte maga helyett tárgyalni. Jelentős részben ennek köszönhette, hogy felső-magyarországi főkapitány, 1655 márciusában pedig Magyarország nádorispánja lett. A birtokaik száma is egyre gyarapodott – meg az adósságuk is, ami majd az özvegy Széchy Máriának okoz jókora fejtörést. Egymásban sosem csalódtak, nagy szeretetben éltek. Wesselényi leveleiben „Micikém”-nek, és „én asszonykám”-nak nevezte a feleségét, nem győzi dicsérni. Mária a Wesselényi első házasságából született két fiút, Ádámot és Lászlót pedig sajátjaként szerette.

Wesselényi azonban a kezdetektől sokat betegeskedett, Széchy Mária maga ápolta. A kor orvoslását egészen kitanulta, el is híresült e tudásáról, és idős, számkivetett asszonyként gyógyítóként működött.

Wesselényi sosem feledte, hogy minden a murányi várral és kettejük titkos egyezségével kezdődött. Történetük a kortársak körében is nagyon népszerű volt. A már említett Gyöngyösi-féle históriát ponyváról árulták. Tíz kiadását számolták össze később, de valószínű, hogy a tizennyolcadik században ennél többször is kinyomtatták: mai kifejezéssel bestsellerré vált. A történet pedig megihlette később Petőfit, Kisfaludyt, Jósika Miklóst, Kemény Zsigmondot, Jókait, Mikszáthot és Móriczot is.

De Gyöngyösi előtt a várfoglalást megírta egy korabeli francia szerző is, Jean de Laboureur, aki azt állította, hogy Wesselényi maga mesélte el neki szerelmének történetét. 1648-ban jelent meg műve, az Historie des Amours du Comte et de la Comtesse Vesseleny.

A bukás

Szót kell még mindenképpen ejtenünk a házaspár közös életének zárófejezetéről, amelyről „Wesselényi-féle összeesküvés” címszóval történelemórákon is tanultunk. Röviden: egy főnemesi szervezkedésről volt szó I. Lipót király ellen. Ebben olyan, jobbára addig udvarhű, katolikus főnemesi családoknak a tagjai vettek részt, akik kiábrándultak a Habsburg-kormányzat központosító törekvéseiből és gyengekezű törökellenes politikájából – legfőképpen az 1664. augusztus 10-én kötött vasvári béke miatt háborogtak. (Amely az Oszmán Birodalom birtokában hagyta minden addigi hódítását, beleértve Érsekújvár előző évben elfoglalt vidékét.)

A felháborodott főurak úgy döntöttek, hogy összefognak az ország politikai függetlenségét és a szabad vallásgyakorlást korlátozó kormányzat ellen – akár magával a törökkel is illetve a francia XIV. Lajossal. Nádorként Wesselényi neve fonódott össze ezzel a mozgalommal, de ő váratlanul meghalt 1667-ben. Akárcsak Széchy Mária unokatestvére, Zrínyi Miklós (1664-ben). 1770-re a szervezkedés lelepleződött, három vezetőjét (Zrínyi Pétert, Frangepán Ferenc Kristófot és Nádasdy Ferenc országbírót) kivégezték, Rákóczi Ferencet anyja, Báthory Zsófia közbenjárásának köszönhetően felmentették.

Széchy Máriával mi lett ezután? Férje halálát követően Kőszegen élt. Nem a maga akaratából, hanem mert a férje nevével összeforrt összeesküvés leleplezése után az özvegy számára a Habsburgok ezt a várost jelölték ki lakhelyül.

Az özvegy ugyanis a királyhoz sietett, hogy a lelepleződött szervezkedés után kegyelmet kérjen. Beismerő vallomása ellenére I. Lipót császár utasítására 1671-ben fogságba vetették, majd Kőszegre kellett költöznie, egy „nyomoruságos szállásra”, ahogy leveleiben jellemezte lakhelyét. Az biztos, hogy nem a korábbi, nádornénak kijáró fényűzés övezte. Részben rokonai támogatásából élt.

A kőszegi legendárium szerint gyógyszerkészítéssel is foglalkozott, termékeiből a helyi szegényeknek ingyen juttatott. Acsády Ignácz szerint patikát tartott fenn, ahol segédet is tartott. A katolikus anyakönyv bejegyzése szerint 1679. július 18-án halt meg. Végrendeletében elsősorban a szolgáiról emlékezett meg, kérve, hogy a rájuk hagyott vagyontól ne fosszák meg őket.

Széchy Mária nem kaphatott főúri temetést, egyszerű szertartás során helyezték örök nyugalomra a Jakab-templom kriptájában.

Acsády-idézettel kezdtük, fejezzük is be azzal: „Végig kóstolta az életet, kivette részét örömeiből, de keserűségeiből is. A szerelem, a dicsőség, a hiuság űzték vele csalfa játékaikat. Hosszú pályáját még sem csupán szerelmi enyelgés, férfiak csábítása és szívek hódítása tölti be. Életének volt nemesebb magva, komolyabb tartalma s neve országra szóló, emlékezetes történeti eseményekkel áll kapcsolatban. Két országban emelkedett közvetlenűl a trónus közelébe. Ész, bátorság, mindennel daczoló vasakarat, önfeláldozás, szívjóság asszonyi hiusággal, könnyelműséggel, kalandvágygyal párosulnak benne. Fény és árny váltakoznak egyéniségében, pályáján. Asszony volt, igazi asszony, jóban és roszban, gyermeke korának, nemzetének, a viszonyoknak, melyekben nevekedett, élt és szerepét végig játszotta.”

Forrás: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipedia

Kurucz Adrienn