Arra már a trailer alapján számítani lehetett, hogy a dokumentumfilm-sorozat kizárólag Conor McGregor UFC-s magasságaira és mélységeire fog koncentrálni – és valóban: a dokumentumfilm az egekig magasztalja az MMA-bajnokot, és egyáltalán nem foglalkozik azzal a rengeteg balhéval, amelyet agressziója az utóbbi években a ringen kívül okozott.

Az időnként kicsit egysíkú, négyrészes dokumentumsorozat egy 2021 júliusában megrendezett mérkőzés következményeivel kezdődik. A meccs során McGregor súlyosan megsérül, és végül ellenfelét, Dustin Poiriert hirdetik ki győztesnek. McGregor a lábtörése után kénytelen újragondolni a sporthoz való hozzáállását, ahhoz azonban, hogy átlássuk ezt a folyamatot, egy éles vágással visszaugrunk 2018-ba, az egyik legfelkapottabb mérkőzéshez. McGregor ekkor Khabib Nurmagomedovval került szembe, a mérkőzés után pedig az ír sportoló megtámadta a buszt, amellyel Khabib elhagyta a stadiont. McGregort letartóztatták testi sértés és garázdaság miatt, amiben bűnösnek vallotta magát, a bíróság pedig dühkezelési terápia mellett közmunkára is kötelezte.

És talán ez volt a legjobb, ami a hírhedt McGregorral történhetett.

Viselkedésében ugyanis szabad szemmel is jól látható változás történt, idővel pedig még azt is elismerte, hogy a Khabib elleni harca során pusztán düh és bosszú vezérelte, és bár ez sokáig elég volt a sikerhez, nem tisztelte kellőképpen a sportot. Változni és változtatni akart, élvezni akarta a kevert harcművészet szépségeit ahelyett, hogy személyes bosszúvágyának kielégítésére használná. Miután felépült, McGregor a tőle megszokott fegyelmezettséggel edzett, és nemcsak csapata, de közönsége is egyetértett abban, hogy a temperamentuma egészen más, mint korábban. Következő meccsét Donald Cerrone ellen vívta, és a legutóbbi alkalomtól eltérően meglehetősen tisztelettudón viselkedett ellenfelével, nyugodt személyisége mellett pedig azt is megmutatta, hogy erősebb, mint valaha: mindössze negyven másodperc alatt győzte le Cerronét.

Conor McGregor MMA McGregor forever
Donald Cerrone ellen 2020-ban – Forrás: Getty Images / Steve Marcu

McGregor újabb sikerét beárnyékolta a koronavírus

Kiderült, hogy az MMA-sztár épp olyan ember, mint bármelyikünk: bár nem hagyott fel az edzésekkel, a világjárvány masszívan érintette a sportágat és rengeteg volt körülötte a bizonytalanság – ami mentálisan is megviselte McGregort.

Végül a Twitteren jelentette be visszavonulását, jelezvén, hogy csalódott a UFC-ben, amiért nem jelöltek ki számára meccset, sokan azonban úgy vélték, hogy a bejelentése csak eszköz volt, hogy felhívja magára a figyelmet.

Csalódottságában McGregor megkerülte a promóciós céget, és személyesen vette fel a kapcsolatot Dustin Poirierrel. Felajánlott egy jótékonysági mérkőzést, amit ellenfele el is fogadott – ezzel kényszerhelyzet elé állítva a UFC-t. A cég végül beleegyezett, hogy megszervezi a küzdelmet, és bár McGregor 2014-ben teljesen letarolta ellenfelét, az évek során Poirier rengeteget tanult és fejlődött. Az emberek látni akarták a visszavágót, és a UFC 2021. január 24-én tető alá is hozta.

A közönség izgatottan várta, hogy McGregor ismét legyőzze Poiriert, ezúttal azonban nem így történt. Míg Poirier megnyerte a mérkőzést, McGregor járókerettel tért haza – és bár ezúttal alulmaradt, higgadt viselkedésével és az ellenfele iránti tiszteletével megnyerte az emberek szívét.

Conor McGregor MMA McGregor forever
2021-ben, a Dustin Poirier elleni mérkőzésen – Forrás: Getty Images / Stacy Revere

A higgadtság azonban múlandó

A Dustin Poirier elleni harmadik kiállásával McGregor szerette volna bebizonyítani, hogy továbbra is ő a bajnok, azonban sokan kritizálták, amiért nyugodt maradt, és arra biztatták, hogy engedje szabadjára azt a McGregort, aki korábban volt. Úgy tűnt, hogy a kritika célt ért, és az ír harcos változtatott a hozzáállásán, hogy a közönség kedvében járjon.

Visszatért korábbi önmagához, agresszivitását pedig már nem kontrollálta.

A meccs közben McGregor eltörte a lábát és teljesen összeomlott. A hónapokig tartó felkészülés hiábavalónak tűnt, nem tudta elfogadni, hogy a puszta balszerencse miatt veszítette el a mérkőzést, ebben pedig a közönség sem volt segítségére: sokan úgy vélték, csak a tragikus baleset miatt volt esélye Poiriernek a győzelemre, mások pedig azt feltételezték, hogy a sérülés ezúttal valóban Conor McGregor karrierjének végét jelenti. 

És már körbe is értünk: ott vagyunk, ahol a sorozat kezdődött, a kórházban, ahol McGregor semmi másra nem tud gondolni, mint hogy visszatérjen a ringbe. Azt mondja, lelkileg készült a visszatérésre, felépült a balesetből, elkötelezett a sport iránt, és még messze nem áll készen arra, hogy feladja.

mcgregor
Forrás: Netflix

A McGregor örök nem több, mint az MMA-legenda ünneplése

A sorozat készítői úgy döntöttek, hogy távol tartják magukat – ezáltal pedig minket, nézőket is – a sportoló problémás múltjától. Ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) McGregor rajongótábora biztosan élvezni fogja a dokumentumsorozatot, de azok számára, akik objektív betekintést remélnek a sportlegenda életébe, a közel négyórányi játékidő csalódás lesz.

És bár a dokumentumsorozat McGregor visszatérését ígéri, erre továbbra is várnunk kell, mert bár az idei, Michael Chandlerrel vívandó mérkőzésének bejelentése már megtörtént, konkrét időpontot még nem tudunk. 

Addig pedig, amíg ringbe nem lép újra, azt sem fogjuk megtudni, hogy McGregor valóban örök-e.

Kiemelt kép forrása: Netflix

Mózes Zsófi