„Egymástól rettegő, ordítón drága ruhadarabok rajta találtak különös enyhet” – Mesebeli világ elevenedik meg Majkon

–

A többi rend nem volt elég szigorú szerinte

A kamalduli szerzetesrendet bizonyos Szent Romuáld alapította, annál az egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen más, általa ismert rendet sem talált kellőképpen szigorúnak. Mindenesetre az övét az ilyen vád semmiképpen sem érhette. A kamalduliak életét ugyanis – az olyan „szokásos” lemondások mellett, mint például a cölibátus – számos tiltás határozta meg. Többek között a belépéskor hallgatási fogadalmat kellett tenniük.

Majkra gróf Esterházy József országbíró hívta a kamalduliakat – egyes történészek úgy tartják, jelenlétük egyfajta békés tiltakozás volt a Habsburg-uralom ellen. (Szerzőnk korábbi írását is érdemes elolvasnotok a remeteségről, IDE kattintva láthatjátok az épület bővebb történetét.)

Békés tiltakozás a Habsburg-uralom ellen

Bár a szerzetesek egymással és főleg a külvilággal csak igen korlátozottan érintkezhettek, „egy másik dimenzió” felé elvárás volt számukra a beszéd. Napi nyolc órát imádkoztak, elsősorban nem is magukért, hanem olyan embertársaikért, akiknek valamilyen oknál fogva kisiklott az élete, és akiknek maguktól nem jutott volna eszébe a „fentiekhez” folyamodni.

Hallgatási fogadalmukat évente kétszer – karácsonykor és húsvétkor – oldották fel, bár ilyenkor is az imádkozáson volt a fókusz. A mai ember számára talán kicsit ijesztő ez a fajta életvitel, de jobban belegondolva, mi mennyire értjük meg egymást ahhoz képest, hogy – ha nem is feltétlenül személyesen, de – szinte folyamatosan kommunikálunk?

A korlátozások persze nem merültek ki ennyiben. Tilos volt számukra – a hal kivételével – a hús, igaz, valamiféle áthidaló megoldásként vidrát azért fogyaszthattak. Évi hatvan napot böjtöltek, ami szigorúan kenyeret és vizet jelentett. Kávét viszont ihattak, ugyanis az imádságpenzum egy része éjszakára esett.

Csak ötven évig voltak itt

Öt évtized után II. József feloszlatta a rendet – talán a későbbi passzív ellenállás különös előfutáraiként szúrták az uralkodó szemét, ki tudja. Hivatkozási alap mindenesetre volt, hiszen a kamalduliak nem folytattak olyan hasznosnak tartott tevékenységeket, mint a tanítás vagy a gyógyítás.

A birtok a Királyi Kamarához került, majd további két tulajdonosváltás után lett újra a tatai Esterházy-ágé, amelynek egyik leszármazottja volt Esterházy Móric, aki a már említett Károlyi Margit férje volt.

„Magyarországon nincs jobb náluk”

Margitról viszonylag kevés forrás áll rendelkezésre – én Esterházy Péter Harmonia caelestiséből és Forgács József A 13-as cella grófnője című megrázó dokumentumfilmjéből kaptam valamelyes betekintést ennek a rendkívüli nőnek az életébe.

Károlyi Gyula miniszterelnök és Károlyi Melinda lányaként látta meg a napvilágot 1896-ban, Aradtól nem messze, Mácsán. A névazonosság korántsem véletlen: édesapja és édesanyja unokatestvérek voltak, de a Károlyiaknál amúgy is gyakori volt a rokonházasság – „külsőst” nem szívesen engedtek be a köreikbe. Esterházy Péter, akinek Margit a nagyanyja volt, így ír:

„A Károlyiak, ha maguk voltak, teljes biztonsággal vallották be önmaguknak, hogy Magyarországon nincs jobb náluk.”

Parasztgrófnőként emlegette magát

Margit 1918-ban állt oltár elé Esterházy Móriccal. Négy gyermekük született: Mátyás, Marcell, Menyhért és Mónika. Habár a gróf sok időt töltött a fővárosban, mégis a majki vadászkastély főépülete volt a család állandó lakhelye. Az asszony író unokája szerint „könnyedén teljesítette a szeretkezésre vonatkozó viktoriánus jótanácsot: „close your eyes and think of England” (azaz: csukd be a szemedet és gondolj Angliára)!

A nevelésben, fogalmazzunk így, következetes volt, ha pedig a helyzet szerinte megkívánta, bizony a keze is eljárt.

Hasonlóképpen egyszerű életet élt, mint bárki a személyzetből – ő csak parasztgrófnőként emlegette magát. A külsőségek hidegen hagyták, az öltözködéshez pedig végképp nem volt érzéke: „(...) egymástól rettegő, ordítón drága ruhadarabok rajta találtak különös enyhet. A forradalom bukása után kizárólag feketét vett föl, ám ez sem javított a helyzeten, fekete pamutharisnya, nehéz flanelszoknya, ing, szürke vagy fehér, meg a fekete ballon, melybe szürkés, sőt egészen sárga csíkok fakultak” – olvasható a Harmonia caelestisben.

A gazdagság – felelősség

A második világháborúig a család kifejezett jómódban élt. Tartották magukat a Károlyiak generációról generációra öröklődő elvéhez, miszerint a gazdagság felelősséggel jár. Az uradalomban iskolát működtettek, mondván, hogy leginkább a tanulás révén lehet előrébb lépni – több helybéli tanár itt járta ki annak idején az elemit. Margit minden évben számba vette a gyerekes családokat, és karácsonykor megajándékozta őket.

Az ő praktikus „Jézuskája” persze leginkább cipőt, ruhát hozott, bár azért került a csomagba narancs is, amihez akkoriban alig lehetett hozzájutni.

Az ő szemében egyforma volt minden beteg

A háború az Esterházyak életét is felforgatta, kivált, miután a birtokot megszállták az oroszok. Igaz, itt jóval kisebb lett a kár, mint más kastélyokban, köszönhetően Nevszkij ezredesnek, aki, bár parancsot kapott a kolostor elpusztítására, inkább az erdőbe lövetett. Így is sok minden elpusztult, többek között a családi levéltár, számos értékes tárgynak pedig lába kélt. Nem valószínű azonban, hogy mindent az oroszok vittek volna el, hiszen mi szükségük lett volna a fronton például a zongorára.

Majkon ekkoriban hadikórház is volt, Margit pedig, bár nem lett volna kötelessége, kivette a részét az ápolásból. Sohasem nézte, ki milyen nemzetiségű.

Egy haldokló betege, nyilván már nem tiszta tudattal, úgy érzékelte, az édesanyja áll az ágyánál, és legalább ebben a talán valamelyest megnyugtató hitben hagyhatta el a földi világot.

Nem tudni, honnan merített erőt az asszony, hiszen az ő szíve is nehéz lehetett: egyre csak várta, hogy Marcell fia visszatérjen a frontról – hiába.

Mindegy volt, hogy már semmi sem az övék

A majki uradalom 1952-ben az állam kezébe került, ám Esterházy Móricot a család nagy részével egyetemben még az előző évben kitelepítették a Nógrád megyei Hortra, ahol az egykori gróf sírásóként dolgozott. Margit csak azért maradhatott Majkon, mert nem volt budapesti lakcíme, Emma húga pedig, akiben Esterházy Péter szerint „csöndes, növényi jóság lakozott”, osztozott a sorsában.

Az egykori kegyelmes asszony ugyanúgy ténykedett a birtokon, mint korábban, mindegy volt, hogy már semmi sem az övék, a 13-as cellaház lakója Oroszlányba is bejárt kertészkedni, lovas kocsit hajtott, és még káromkodni is „megtanult”, hogy jobban beilleszkedjen a kollégái közé.

Emma nő létére favágónak állt. Esténként, miután hazatért, és evett valami konzervet – mert Margit, bár a munkától nem félt, főzni sohasem tanult meg –, külföldről kapott angol, német, francia nyelvű lapokat olvasgatott. A család távol lévő tagjaival nyílt levelezőlapon tarthatták a kapcsolatot – szigorúan semleges témákat érintve, például az időjárást, másképp ez a vékonyka szál is elszakadhatott volna.

„Hozzászoktatott bennünket, hogy a munkának van ellenértéke”

Volt egy nagy becsben tartott tehénkéjük, aki Kati névre hallgatott – akkor sem váltak meg tőle, amikor a jószág már nem tudott tejet adni –, de jutott hely kutyáknak, cicáknak is, ennélfogva pedig a kis cellaház kvázi bolhapalotává vált. Esterházy Mátyás gyerekei, Péter, Mihály és György, akik sok nyarukat töltötték a nagymamánál, a saját bőrükön tapasztalhatták meg az apró vérszívók ténykedését. Margit a legkevésbé sem fogta fel tragikusan a helyzetet, mondván, a bolhák is csak Isten teremtményei. De tanultak tőle az unokák olyasmit is, aminek aztán felnőttként is hasznát vehették:

„Hozzászoktatott bennünket, hogy a munkának van ellenértéke. Mi fűrészeltük fel az udvarában a fát, ami egész évben kitartott. Megvoltak az árfolyamok: a vékony fa tíz fillér, a kicsit vastagabb húsz fillér. Jártunk tobozt szedni a fenyvesbe, mert az jó begyújtós volt” – emlékszik vissza A 13-as cella grófnőjében Esterházy György.

Képtelen volt elhagyni a hazáját

1956-ban Margit férje és lánya, Mónika Ausztriába emigráltak. Hívták az asszonyt is, ám ő képtelen volt elhagyni a hazáját, mondván, „ha a jó időkben jó volt az ország, a rossz időkben sem hagyja el”. Talán valahol legbelül még abban is reménykedett, hogy a tisztázatlan körülmények között elveszített Marcellt mégiscsak viszontláthatja, és lehet, hogy a paralízisben fiatalon elhunyt Menyhért sírjától sem akart távol kerülni.

A 13-as cellaház lakója maradt egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig.

A cellaházak, mint írtuk, egyelőre nem látogathatók

De a kamalduliak és az Esterházyak szellemiségét egyszerre megidéző múzeum miatt is érdemes Majkra jönni. Ott vannak például a Szent Romuald életének epizódjait, a magyar királyokat és az Utolsó vacsora-jelenetet ábrázoló falképek a refektóriumban – ezek szintén Nevszkij jóvoltából maradhattak fenn, ide ugyanis nem engedte be a katonáit. A negyedik apostol egyébként az ujjaival kettőt, illetve hármat mutat, utalva a hallgatási tilalom feloldásának idejére.

A csodálatos oltárt, amely a szákszendi katolikus templomból került vissza eredeti helyére, egy Mária-szobor díszíti, amelyet egy kedves osztrák ember ajándékozott a múzeumnak – egy leégett házból mentette ki, és úgy gondolta, itt méltó helyen lesz. De hasonlóképpen lenyűgözőek az eredetiekhez a megszólalásig hasonlító bútorok, a festmény, ami előtt az Esterházy-gyerekek esti imájukat mondták el, vagy a Lengyelországban a mai napig létező remetésről készült fotók, és még hosszan sorolhatnám.

Gyufaszálkastély-kiállítás

Majkon ezúttal egy rendhagyó kiállítás is várja a látogatókat. Szűcs Pál makettmester, nyugalmazott rendőr alezredes gyufaszálkastélyai lenyűgöztek – pláne, amikor kiderült, hogy mennyi munka árán és mennyi idő alatt születik meg egy-egy alkotás.

Szűcs Pál első lépésben mindig ellátogat az adott kastélyba, körbefotózza, majd tervrajz nélkül, csupán a térlátására és a memóriája hagyatkozva készíti el annak kicsinyített mását – ez jellemzően egy-két év. Kastélyonként átlagosan húszezer gyufaszállal lehet számolni, amelyeket a mester egyenként csiszol le, de akad olyan mű, amihez kétszer ennyi alapanyag kellett. Több hazai mellett a neuschwansteini és egy skót kastély méretarányos testvére is látható – de csak október 3-ig. Érdemes sietni!

Mezei M. Katalin

Források: ITT és ITT

Kiemelt kép: Wikipédia

A további képek a szerző tulajdonában vannak