India, Líbia, Nigéria

Diplomata szüleinek hála gyerekkora nagy részét Indiában töltötte. Ekkoriban kezdett kialakulni benne az az értékrend, amihez mindvégig ragaszkodott: nyitottság, elfogadás, a másság szeretete – nem a másság ellenére, hanem magáért a másságért. Később a család élt Líbiában és Nigériában is. Albert Györgyi mintegy „mellékesen” tanult meg kiválóan angolul, hiszen mindenhol ez volt a közös nyelv, és egy évig járt a Lagosi Egyetemre.

Magyarországra visszatérve az ELTE angol–magyar szakán folytatta a tanulmányait. Hálával tekintett vissza a bölcsészkaron töltött évekre, elsősorban nem is az ott kapott lexikális műveltség miatt, hanem azért, mert megmutatták neki, hogy ha valamit nem tud, hogyan tudhatja meg mégis. Ezután a MÚOSZ Újságíró Iskoláját is elvégezte.

Ígéretes kezdet

Újságírói pályáját a Magyar Rádiónál kezdte a Külföldi Adások Főszerkesztőségének angol szekciójában, majd az Ötödik sebesség és a Táskarádió szerkesztő-műsorvezetője lett, a Krónikában pedig riporterként dolgozott. Az ország egyik első kereskedelmi rádiójánál, a Calypsónál folytatta, aztán a tévé is felfedezte: a Magyar Televíziónál a többi között a Napkeltét és a Múzsát vezette. Megfordult az ATV-nél is, itt A nő helye című műsorában olyan vendégekkel beszélgetett, mint Törőcsik Mari, Schubert Éva vagy Udvaros Dorottya – megválogatta, hogy kit hív meg. Több alkalommal közvetítette az Oscar-díj-átadót, kapott is hideget-meleget, mivel igazi angolsággal ejtette ki a sztárok neveit, nem olyan félig angol, félig magyar módon, ami akkoriban még a médiában általános volt.

Interjút adott neki Gregory Peck, Paul Simon, John Travolta, Glenn Close vagy éppen Madonna.

Volt szabadúszó PR-os is, főként kevésbé ismert, fiatal művészeket igyekezett népszerűsíteni a sajtóban. Szenvedélye volt a klasszikus újságírás – amire azonban idővel egyre csökkent a kereslet.

Fotó: Arcanum/Népszabadság

Menekülés, felüdülés, vigasz: a művészet

A politikába sohasem ártotta bele magát. Mély nyomot hagyott benne Kocsis Zoltán egy mondata, miszerint azt mindenki tudja, hogy ki volt Johann Sebastian Bach, míg a zeneszerző korában tevékenykedő államférfiak nevét már jóval kevesebben ismerik. Leginkább a színház érdekelte – már angol szakosként is a dráma állt hozzá a legközelebb, a szakdolgozatát Shakespeare-ből írta –, aztán jött a film, illetve a zene, a szimfonikustól a dzsesszig.

„A politika folyton változik, számomra bizonyos szempontból áttekinthetetlen, érthetetlen és érdektelen. Ami a menekülés, a felüdülés, a vigasz, az a művészet. Szerintem ennek van értelme ma a világon”

– nyilatkozta a Tea 3/4 9-kor című műsorban.

A Tea 3/4 9-kor című műsorban – Forrás: YouTube

Egy pillanatig sem volt elégedett

Sejthető, egy idő után pedig tudható is volt, hogy az élete korántsem felhőtlen. Időről időre rátört a depresszió, amit ő maga a gyerekkorára vezetett vissza. Hatéves volt, amikor megszületett a húga, emiatt háttérbe szorulva érezte magát, és leginkább a szorgalmával igyekezett kivívni a szülei figyelmét. Talán ebben gyökerezik az a fajta maximalizmus is, ami a munkában jellemezte. A profizmusát, a felkészültségét, a szakma iránti alázatát nem lehetett megkérdőjelezni. Ő maga azonban talán egy pillanatig sem volt elégedett – igaz, ebben a körülmények is szerepet játszottak.

„Már rég nem itt kellene tartanom”

„Én, mint nagyon sok más kollégám ezen a pályán, nem vagyok a helyemen, de nem azért, mert rajtunk kívül senki más nem tudja, hogy mire lennénk alkalmasak.

Ha nem vagy megáldva olyan típusú produceri tehetséggel, mint Friderikusz Sándor, vagy nem tudsz magadnak a képességeid és a képernyőn eltöltött idő alapján jogosan kiverekedni magadnak egy olyan teret, mint Kepes András, aki teljes mértékben felel a saját műsoraiért, hanem csak úgy gondolod, hogy nem vagy alkalmatlan erre a pályára, az nagyon kevés. Ki kell találni számodra ízléses és elfogadható dolgokat, hogy eladhasd magad. Nekem ehhez nincs érzékem, soha nem emeltem fel a telefont a saját érdekemben, és nem azért, mert megvetem, aki ezt teszi, hanem mert nem tudom jól csinálni. Én vagyok az, aki otthon ül, és várja, hogy őt hívják, van, hogy elő is fordul ilyen, de inkább nem, mint igen. Lehet, hogy nagyon nagyképű, amit mondok, de szerintem már rég nem itt kellene tartanom” – mondta a már említett műsorban.

Fotó: Arcanum/Vasárnapi Hírek

Miért pont én? Miért pont ők?

Amikor ezt nyilatkozta, éppen túl volt a többedik depressziós időszakán, ráadásul akkor búcsúzott el a Calypso Rádiótól, amely a bölcsője volt, és ahol hat évet töltött – előtte senkihez és semmihez nem kötődött ilyen hosszú ideig. Nem állította, hogy meggyógyult volna, mindenesetre nem érezte magát boldogtalannak. Sőt, ahhoz is volt ereje, hogy a műsorain keresztül egyfajta magatartást, mentalitást sugározva segíteni próbáljon azoknak, akik hasonló cipőben járnak – bár, mint hozzátette, sokan ezt csak hiszik magukról, hiszen a depresszió szó olyan közhelyessé vált, hogy lépten-nyomon alkalmazzuk a rosszkedvre is, holott egy nagyon kemény betegségről van szó.

Ugyancsak a segítés szándékával, részben az orvosa biztatására született meg a Miért pont én? – A depresszió szorításában című könyve. Bátorította mestere és kollégája, Rangos Katalin is: írja meg, aztán „legfeljebb utána ugrik ki az ablakon”.

Következő, ha lehet, még személyesebb könyve a Miért pont ők? – A férfiak fogságában volt, amelyben férjeiről, szeretőiről ír. Igaz, a személyiségi jogok miatt a neveket megváltoztatta, de így is sokan felismerték – vagy legalábbis felismerni vélték – a szereplőket.

Három házasság, három válás

Első férjéhez éppen csak nagykorúvá válva ment hozzá – leginkább azért, hogy a bizonyos szempontból viszontagságos gyerekkora után végre tartozhasson valakihez. A férfi azonban beteges féltékenységétől hajtva rendszeresen bántalmazta, amitől az amúgy is sérülékeny nő még rosszabb állapotba került.

Második férje (talán leírható, hiszen köztudott) Máté Gábor színész-rendező-színigazgató volt, akivel – Albert Györgyi visszaemlékezése szerint – már a kezdet kezdetén megbeszélték, hogy nem lesz közös gyerekük: ez volt az „ára” annak, hogy a férfi otthagyta a feleségét és a két gyerekét. Kétszer is teherbe esett tőle, de mivel nem akarta megszegni az ígéretét, mindkétszer az abortusz mellett döntött – az ultrahangfelvételeket viszont megőrizte. Az utolsó terhességét viszont, mondván, lesz, ami lesz, már megtartotta volna, ekkor azonban elvetélt. Máté Gábor Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában elmondta: magát a könyvet csak félig-meddig olvasta el, egyes részletei viszont, amelyek hirdetőoszlopokon jöttek vele szembe vastag betűvel szedve, tényszerűen nem voltak igazak. Úgy gondolta, hogy jobb ezzel nem foglalkozni – meg mi értelme is lett volna olyasmit megosztani a közönséggel, amit a magánéletben sajnos nem tudott megoldani.

Harmadszorra egy nála fiatalabb borásznak mondta ki az igent, aki éveken át a legfőbb támasza volt. Ekkoriban már szinte teljesen átvette fölötte az irányítást a betegség, az étkezési zavarok, a függőségek.

Többször próbált véget vetni az életének. Kórházból ki, kórházba be – lényegében így teltek a napjai. Megesett, hogy a férje, miután sehogy sem tudta elérni, a mentőknél érdeklődött, ahol a következő választ kapta: „Ma még nem vittük be Györgyikét.”

Nem kis küzdelem árán akadtak jobb periódusai is. A gyerekvállalásról továbbra sem mondott le, még a lombikprogramba is belevágott, ráadásul négyszer egymás után, holott jól tudta, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel együtt járó hormonkezelés és a depresszió nem éppen szerencsés kombináció. Ám a remény, hogy valaha szülhet még, lassan szertefoszlott, férjével pedig békében elbúcsúztak egymástól.

Forrás: YouTube

„Hazugságok tömkelege”

Egyre mélyülő depressziója miatt még inkább elveszítette az irányítást önmaga fölött. Próbált valahogy a felszínen maradni, megragadta a kínálkozó szakmai lehetőségeket – igaz, utóbb úgy látta, nem feltétlenül kellett volna őt felkérni abban az állapotában:

„[…] elvállaltam ezt-azt, mert azt hittem, meg tudom csinálni, hiszen a depresszió tünete a kontrollvesztés is. Aggódtam, ha nem megyek, később sem hívnak. Hazugságok tömkelege következett.

Azt gondolták, Albert Györgyi depressziós, tud angolul, akkor megkérdezzük tőle, hogy ne haragudj, de most ivósban vagy nem ivósban vagy. És felkértek. Jó lett volna, ha akik látták ezt, nem engedtek volna a színpadra, de sajnos engedtek, és az nagyon durva volt” – nyilatkozta a Magyar Narancsnak.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Végtelenül méltatlan

Könnyen lehet persze, hogy nem tudta már reálisan nézni a körülötte lévő világot, és a megbízóit a jó szándék vezérelte. Utolsó hónapjaiban azonban, amikor már végképp nem volt ura önmagának, inkább csak bulvárshow-kba hívták, úgymond beszélgetni – és ő sajnos ment. Volt, hogy kvázi meglepetésvendégként színre lépett az akkori párja is – bár az sem volt egyértelmű, együtt vannak-e még –, akivel a műsorvezető elvileg békíteni próbálta, gyakorlatilag pedig végtelenül méltatlanná vált az egész helyzet, amire nyilván számítani is lehetett. A közönség lelkes tapssal fogadta szélsőségesbe hajló megnyilvánulásait, amiket voltaképpen a betegség generált, és minden bizonnyal szépen alakultak a nézettségi adatok is.

2008. október 3-án szintén egy műsorba igyekezett, szokás szerint taxival, mert ő maga sohasem vezetett. Az autóban lett rosszul. A mentők háromnegyed órán át küzdöttek az életéért, sikertelenül. Az orvos szakértői vizsgálat szerint légzési és keringési elégtelenség okozta a halálát. Még ma is csak ötvenhét éves lenne.

Mezei M. Katalin

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT