Könnyűvérű, léha nő? Náciszimpatizáns? Szent? Vagy „csak” egy legenda? – 102 éve született Evita Perón

–

Egy legenda misztikum nélkül nem is igazi legenda. Fontos, hogy lehessen rajongani érte, felnézni rá, és az sem árt, ha hibái is vannak, hogy még jobban tudjunk azonosulni vele.

Evita maximálisan megfelelt ezeknek a kritériumoknak; személyisége, története elképesztően izgalmas, és még mindig vannak homályos vagy épp megkérdőjelezhető fejezetek az életében.

Habár kislány koromban igazi rajongója voltam, most azokba a vakfoltokba ástam bele magam, amelyek kislányként még nem izgattak. Most viszont igen, így aztán egy kicsit újra úgy érezhettem magam, mint amikor anno mappába rendeztem minden képet és cikket, amit róla találtam.

Hogy került a szegénységből a fővárosba?

Eva Duarte apja házasságon kívüli viszonyából született egy Los Toldos nevű faluban, 1919. május 7-én, és ez a kezdetektől meghatározta a sorsát. Míg a „másik” család középosztálybeli volt, addig Eva szegénységben cseperedett egy közeli kis településen. Nem kívánt szégyenfoltként tekintettek rá, fel se vehette az apja nevét.

A kirekesztés végül abban csúcsosodott ki, hogy amikor az édesapja meghalt, a felesége családja azt sem engedte meg, hogy a kis Eva részt vegyen a temetésen.

Nem véletlen, hogy egész későbbi életében tele volt indulattal a felső középosztály és az arisztokrácia iránt, és ez nyomot hagyott politikai tevékenységén is.

Sok minden nem húzta vissza a gyökereihez, buzgott benne a mehetnék. Tele volt ambícióval, tervekkel, színésznő szeretett volna lenni. Tizennégy éves volt, amikor egy iskolai előadáson felfigyeltek rá, és tizenöt éves korára már Buenos Airesben élt.

Már-már tényként írják mindenhol, és a Budapesten forgatott, 1996-os Alan Parker-musicalfilmben (Madonna, Jonathan Pryce és Antonio Banderas főszereplésével) is úgy ábrázolják a fővárosba költözését, hogy az akkor népszerű tangóénekes Agustín Magaldi vitte magával. De a korabeli források alapján mégsem valószínű, hogy így történt. Az igazság inkább az lehetett, hogy édesanyjával költöztek a nagyvárosba, ugyanis Magaldi akkoriban a fellépéseire mindig vitte magával a feleségét. Habár kétségtelenül inkább illik regénybe, hogy Evát egy tangóénekes szöktette meg a porfészekből, de a valóságban nagyon úgy néz ki, hogy soha még csak nem is találkoztak. 

Tényleg virágról virágra szállt?

Halála után a hívei kezdeményezték Eva szentté avatását, de a Vatikán ezt elutasította. A legtöbb mendemonda az firtatja: milyen viszonyai lehettek, és ha tényleg voltak, akkor kikkel, mikor, meddig…

Andrew Lloyd Webber az általa jegyzett musicalben egy konkrét dalbetétet írt (Goodnight and Thank You!) arról, hogyan adták egymásnak a férfiak a kulcsot a fiatal lány lakásában, majd pedig segítették, hogy általuk feljebb és feljebb juthasson. Azt, hogy ez mennyire igaz, nem lehet pontosan tudni. És, őszintén szólva, nem is szeretnék egy lenni a menetrendszerűen minden sikeres, neves nő mögött megjelenő cinikus, leértékelő, szexista hangok közül.

Miről írnak az alaposabb források? Elvileg Evát gyakran lehetett férfitársaságban látni, és erőteljes szexuális kisugárzása volt. Mindamellett, egyes beszámolók szerint, a vonzó megjelenés rendkívül szégyenlős karakterrel párosult.

Színésznőként és rádiósként szerzett annyi hírnevet magának, hogy gyakran vette a nyelvére az akkori bulvársajtó is, tökéletes célpontja volt a pletykáknak. Igen, ez már akkor is így működött.

Olyannyira, hogy az arisztokrata körökben nem túl népszerű Evára ráragasztották a „La Gran Puta” (nagy kurva) gúnynevet is.

Juan Perón és Eva Duarte az óriási San Juan-i földrengés után rendezett jótékonysági koncerten találkozott először, és olyan lánggal lobbant fel kettejük között a szerelem, hogy innentől kezdve nem létezett más férfi Eva életében.

Valóban igaz szerelem volt közte és Perón között?

Történészek is hevesen bólogatnak, amikor elhangzik: Evita nélkül Perón sose szerzett volna akkora népszerűséget, és talán hatalomra se került volna. Másodjára biztosan nem. Miután Eva és Juan Perón megismerkedtek, szinte azonnal összeköltöztek, és a nő – akkoriban merőben szokatlan módon – aktívan részt vett Perón politikai kampányában is.

A politikai élet meglehetősen forrongó volt akkoriban Argentínában; 1945-ben perónisták felgyújtották a Crítica című újság szerkesztőségi épületét, ami miatt Perónt le is tartóztatták. Eva ekkor kapcsolt magasabb fokozatra, több százezres tömegtünetéseket szervezett, szenvedélyes beszédeket mondott, és el is érte célját. Perónt kiengedték a börtönből, pár nappal később pedig titokban összeházasodtak.

Immár feleségként még erőteljesebben részt vett az ezredes választási kampányában, és a Perón házaspár az 1946-os választásokon abszolút többséggel győzött is. Majd 1951-ben ismételtek, és az újabb hatalmas győzelem után Eva lett az alelnök.

Nem érdemtelenül. Eva Perón nélkül biztosan nem győztek volna. Az ő közbenjárására kaptak szavazati jogot az argentin nők 1949-ben, akik óriási részvételi aránnyal éltek is frissen szerzett jogukkal, természetesen támogatva azt, akinek ezt köszönhették.

Perón hallgatott a feleségére, a nő ugyanis értette a népét, beszélte a nyelvüket, egy volt közülük, amit előszeretettel hangsúlyozott is, ahol és ahogy csak tudta. Közben pedig felnézett Juan Perónra, feltétel nélkül imádta őt, és valóban mellette állt jóban és rosszban.

Szerelmük minden forrás szerint igazi volt, és nem azért voltak együtt, mert a kapcsolat mindkettejüknek gyümölcsöző volt. Tisztelték, támogatták és szerették egymást, sok korabeli nyilatkozat szerint a sors egyértelműen egymásnak szánta őket.

Náciszimpatizáns volt?

Ami Eva Perón házasság előtti magánéleténél sokkal izgalmasabb kérdés, az az, hogy igazak-e azok a feltételezések, amelyek szerint a második világháború után Argentínában bujkáló náci háborús bűnösök hálapénze Perónék zsebében landolt. Egyes vélekedések szerint olyanoknak segített Perón „új életet” kezdeni (ha ez esetükben egyáltalán lehetséges), mint Adolf Eichmann és Josef Mengele. A pénz egy része állítólag az Eva Perón Alapítvány kasszáját gazdagította, amivel amúgy vitathatatlanul sokat segített a szegényeken; iskolákat, kórházakat újított fel, rengeteg nehéz sorsú embernek tette sínre az életét. A pénz másik felét viszont megtalálták svájci magánszámláikon is, amit nem kizárt, hogy Eva az európai „szivárványturnéján” intézhetett el.

Szóval félő, hogy a szegények, elesettek megsegítése és a fényűző Dior ruhák, ékszerek luxusa mögött a közös nevező a náci háborús bűnösök lehetnek, és ez némileg árnyalja az Eva Perónról kialakított képet.

Azt, hogy a házaspár mennyire lehetett tisztában azzal, hogy kiknek nyújtott segítséget a bujkálásban, nem tudni. De egyes források megerősítik, hogy maga Juan Perón bevallottan náciszimpatizáns volt.

Erről ritkábban esik szó, pedig azért nem elhanyagolható részlete az Evita-portrénak.

Miért végeztek rajta lobotómiát? Egy rejtélyes műtét nyomában…

Eva tragikusan fiatalon, 33 évesen halt meg méhnyakrákban. Két évig küszködött a kórral, és szinte mindvégig aktívan dolgozott, nem vállalta a kezeléseket a korai szakaszban, mert nem akart eltűnni a nyilvánosság szeme elől. Végül elkerülhetetlenné vált a méhe eltávolítása, de ekkor már késő volt, a rák továbbterjedt a szervezetében.

Eva amúgy is meglehetősen lobbanékony természetű személyiség volt. A betegségét megelőző években előfordult, hogy hirtelensége és makacssága kellemetlen helyzeteket okozott, sőt volt, hogy viselkedése konkrétan politikai kockázatot jelentett. Egyes források szerint Eva személyiségzavarral küszködött – kutatók megtaláltak egy 79 oldalas levelet, amit Eva diktált a halála évében, és a szakértők szerint egyértelműen zavart elmeállapotról tanúskodik.

Egyes tanulmányok arról írnak, hogy ekkoriban már súlyosan paranoiás volt, mindenhol ellenséget látott.

Állítólag lobotómiát végeztek rajta, és az ilyen jellegű beavatkozást annak idején elsősorban az agresszió csökkentésére és a „problémás személyiségek megváltoztatására”, valamint a fájdalmak csökkentésére alkalmazták.

A források szerint maga Juan Perón rendelte el a beavatkozást, de arról is szólnak hírek, hogy a műtét nem sikerült túl jól, és utána Eva nem volt képes többé enni – néhány héttel később meg is halt. Több tanú is úgy nyilatkozott, hogy részt vett a műtét végrehajtásában, de hogy a történet mely pontja igaz, az még mindig nem teljesen tiszta.

Élete és halála is millióké

Ha létezik ellentmondásos személyiség, akkor Evita biztosan az volt. Érdemeit nem érdemes és nem is szabad elvitatni – hiszen az, hogy sikerült elérnie, hogy 1949-ben (!) szavazati jogot kaphassanak a nők, hogy ő maga politikusként megnyilvánulhatott, már önmagában is óriási teljesítmény. Hogy a szegények segítése mennyiben volt „parasztvakítás”, és mennyiben őszinte filantrópia, azt valószínűleg nem tudhatjuk meg soha, de a lényeg, hogy tömegeknek segített, kisebb és nagyobb mértékben. Ahogy arról is egyértelmű dokumentumok állnak rendelkezésre, hogy mennyire szerette a szegény gyerekeket; ölelte, puszilta őket, betegek, nyomorgók kezét fogta (van, aki egyenesen gyógyító hatást tulajdonít Eva Perón kezeinek). 

A gyönyörű first lady a csodaszép ruháiban, csillogó ékszereivel, divatot diktáló frizuráival a nép között mosolyogva… ez a kép visszavonhatatlanul meghódította az emberek szívét. Eva a halála után is jóságos és szent maradt a szemükben.

Persze nem mindenki rajongott érte, ellensége, bírálója is akadt bőven. Eva Perón még a halála után is képes volt borzolni a kedélyeket, ugyanis bebalzsamozott, üvegkoporsóban elhelyezett holttestét (amihez három héten át zarándokoltak a gyászoló argentinok) rejtélyes körülmények között puccsisták ellopták, amikor Perónt leváltották 1955-ben. Évekig rejtegették a holttestet Buenos Aires különböző negyedeiben, majd végül Milánóban temették el titokban 1957-ben. Aztán 1971-ben az argentin kormány, szintén titokban, exhumáltatta. Szándékaik szerint egy óriási mauzóleumot akartak építeni számára, de ez nem valósulhatott meg, így Evitát végül Argentína leghíresebb temetőjében, a Buenos Aires északkeleti részében fekvő Recoletában helyezték végső nyugalomra. 

Ahogy mondta utolsó beszédében: „Visszatérek és millióké leszek.” Igaza lett. 

Akárhogy nézzük, Evita valódi, hamisítatlan és felejthetetlen legenda, és nem csak a róla készült musical és filmek miatt. A legnagyobbak közé tartozik, még élete sötét foltjaival együtt is. Egy karizmatikus női vezető, rengeteg ember számára példakép.

Sokszor gondolkodom azon, hogy ha ő 1949-ben eljutott odáig, hogy a nőknek igenis joguk van szavazni, akkor vajon mit mondana a helyzetükről most, 2021-ben? Vagy, ha már akkor, bőven a tömegmédia és az internet megjelenése előtt képes volt tömegeket mozgósítani, vajon milyen hatást tudna ma elérni? Elképzelni se lehet. Néha az az érzésem, hogy ma már nincsenek olyan szónokok, nincs olyan nyers vehemencia és hit, mint amilyen annak idején neki volt. Előttünk járt már akkor is, mindannyiunk előtt. Ez biztos. Még az ellentmondásosságával is. Ha őt nézem filmen, vagy olvasok róla, rendre borzongás fog el; mennyi mindent képes egy nő elvinni a hátán, mi mindent képes elérni és kibírni. Akárhogyan is.

Szabó Anna Eszter 

Felhasznált források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images