„Bemenni egy épület belsejébe egészen intim élmény”

„Ifjabb koromban csak futottam a városban, jöttem-mentem. Az Apáczaiba jártam a „Felszab térre” (vagyis az Apáczai Csere János Gimnáziumba a mai Ferenciek terén – a szerk.), és mindig nagy élmény volt átmenni rajta. Imádtam a Klotild-Matild palotákat és a belvárosi épületeket. Aztán, ahogy idősebb és érettebb lettem, felemeltem a fejemet és elvesztem a gyönyörű részletekben. A mai napig rá tudok csodálkozni akár egy kilincsre, egy izgalmas szerkezetre” – meséli Tímár Getrúd, a Gangvégek blog egyik elhivatott tagja arról, mikor is szeretett bele Budapestbe. Majd így folytatja:

„Ha jól emlékszem, eredetileg a Budapest 100 rendezvényen indult minden. Aki nem volt még ilyenen, annak mondom: a Budapest 100 egy építészeti-kulturális fesztivál, ahol az emberek kitárják a házak kapuit, és be lehet menni megcsodálni a lépcsőházakat.

Bemenni egy épület belsejébe egészen intim élmény. A budapesti emberek eleve zárkózottak, nem engednek be idegeneket a kapun. Mi viszont azzal foglalkozunk a blogunkon, ami kívülről nem látható. Mert azt, hogy mit jelent egy ház, szerintem csak a lépcsőháza tudja megmutatni.”

Gertrúd szerint verhetetlenek a Falk Miksa utca szecessziós épületei, a Nagykörút eklektikus épületei, az újlipótvárosi lépcsőházakról nem is beszélve.

„Elnézve, milyen proaktív a közönségünk, mennyi kép érkezik az oldalunkra nap mint nap, ez talán azt is jelzi, hogy kicsit oldódtunk, nyitottabbak lettünk – remélem. Rendszerint olyan fotókat osztunk meg, amik a lakóktól érkeznek, és persze vannak saját felvételeink is, időnként még szociófotók is. Csodálatos, és egyben megrázó képek készülnek a Palotanegyed pusztuló világáról, amelyeket Horváth Lászlónak köszönhetünk. László a Budapesti Városvédő Egyesületnek szokott fotózni és dokumentálja a városból eltűnő értékeket.”

Újra és újra felfedezni Budapestet

„Nem mi vagyunk az érdekesek, hanem a közös szenvedélyünk a fontos, ami, úgy tűnik, sokunknak szívügye. Noha technikailag nem a legprofibbak és a legszebbek a képeink, mégis nagyon népszerűek. Talán a rácsodálkozás miatt lehet, hogy azt adják át, milyen, amikor a hétköznapi környezetet egyszer csak egy más megvilágításban látsz, és rájössz az értékeire.

Egy kopott gangban is ott van a szépség, egy lepukkant házban is van romantika. Egy jó fotóval kiemeld a hétköznapokból és lesz egy kis varázslat benne. Talán ez a titka az oldalunk sikerének.”

Ti is csatlakozhattok a küldetéshez, ehhez elég csak fotót küldenetek. Gertrúd szerint a szenvedély megsokszorozódik attól, hogy mások is ugyanazt érzik. „Először csak a saját örömünkre csináltunk, de annyira jó érzés látni, amikor mások is fürdőznek benne. Ez önmagában egy sikertörténet számunkra. Minden alkalommal jó élmény, amikor leülök a géphez, és azt mondom magamban: „Na, akkor ma választunk valami jó képet, hogy mi kerüljön fel!'”

1. Üllői út 20. keresztgangja Az Üllői út 20. keresztgangja @the_secrets_of_budapest felvételén #repost #gangvégek #gangvégekavagyegyszer #gangosház #üllőiút #keresztgang

2. Semmelweis utca 4. lépcsőházának részlete A Semmelweis utca 4. lépcsőházának részlete Baracs Eszter Kinga felvételén #gangvégek #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #semmelweisutca

3. Visegrádi utca 29. A Visegrádi utca 29. szecessziós kapualja Lipschitz Anna gangtársnőnk fotóján #gangvégek #budapest #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #szecesszió #visegrádiutca

4. Honvéd utca 3. A Honvéd utca 3. - Magyar Szecesszió Háza, Bedő-ház - kapualja Jókúti György felvételén #gangosház #gangvégek #budapest #gangvégekavagyegyszer... #magyarszecesszióháza #bedőház #honvédutca

5. Kuny Domokos utca 9. Kuny Domokos utca 9. kapualja Thaler Tamás felvételén #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #kapualj #kunydomokosutca

6. Dózsa György út 64. Gang kanyarulat a Dózsa György út 64. alatt Mike Kocsis Tímea felvételén #gangvégek #budapest #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #dózsagyörgyút

7. Korlátok a Szenes-házban Korlátok a Szenes-házban Nagy Zsolt Levente felvételén #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #gangosház #thökölyút #szenesház #woughtiron

8. Szentháromság tér 6. lépcsőháza A Szentháromság tér 6. lépcsőháza Molnár Mátyás felvételén #gangvégek #gangvegek #gangvégekavagyegyszer... #staircase #szentháromságtér

9. Bródy Sándor utcai gang Bródy Sándor utcai gangok Bozsó Gabriella felvételén #repost @bozso76 #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #gangosház #gangvegek #bródysándorutca #palotanegyed #ténylegnyolc #nyolcadikkerület

10. Erzsébet téri gangok

Az Erzsébet tér 5. Kiss János felvételén #repost @the_secrets_of_budapest #gangvégek #gangvégekavagyegyszer #erzsébettér

11. Kossuth tér 13-15. kapualja A Kossuth tér 13-15. kapualja Vermes Patrícia felvételén #gangvégek #gangvégekavagyegyszer #kossuthtér @patriciavermes

12. Bartók Béla út 36. A Bartók Béla út 36. lépcsőháza László Ágnes felvételén #gangvégek #gangvegek #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #staircase #blue #bluestaircase💙 #bartókbélaút #wroughtiron #tiles #bluetiles

13. Józsefvárosi lépcsőház Józsefvárosi lépcsőház Oláh István felvételén #repost @lennon_ur #gangvégek #gangvegek #gangvégekavagyegyszer... #staircase #józsefváros #ténylegnyolc #nyolcadikkerület

14. Terézvárosi gangok Terézvárosi gangok @dori.kelemen felvételén #repost #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #gangosház #gangvegek #terézváros #perspektíva

15. Szalay utca 5/a A Szalay utca 5/a. lépcsőháza Nagy Edit @edit.takesphotos felvételén #gangvégek #gangvegek #gangvégekavagyegyszer... #staircase #szalayutca #szalayutca5a

16. Kilátás a gangokra a Szentkirályi utcában Kilátás a gangokra a Szentkirályi utcában Farkasné Andrea @andifarkasne felvételén #gangvégek #gangvegek #gangvégekavagyegyszer... #gangosház #szentkirályiutca #nyolcadikkerület #nyolcker #ténylegnyolc

17. Bécsi utca 3. Kilátás a gangokra - Bécsi utca 3. - Nagy Zsolt Levente felvételén #gangvégek #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #stainedglass #stainedglasswindow #bécsiutca3 #bécsiutca #budapestdowntown #downtownbudapest

18. Gangok a Várnegyedben Gangok a Budai Várnegyedből Oláh István felvételén #repost @lennon_ur #gangvégek #gangvegek #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #budaivár #budaivárnegyed

19. Hajós utca 25. A Hajós utca 25. lépcsőháza és gangja Wagnerné Zöld Angéla felvételén #gangvégek #gangvégekavagyegyszer #gangosház #stainedglass #woughtiron #hajósutca25 #hajósutca

20. Ötpacsirta utca 2. udvara Az Ötpacsirta utca 2. udvara Bozsó Gabriella @bozso76 remek felvételén #repost #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #mék #epítészkamara #építészpince #mész #építőművészekszövetsége #ötpacsirtautca #palotanegyed #nyolcadikkerület #ténylegnyolc

21. Ismeretlen épület kis zöld ajtaja a lépcsőfordulóban Kis zöld ajtó a lépcsőfordulóban @katalin.soltesz felvételén #gangvégek #gangosház #gangvégekavagyegyszer... #staircase #door #greendoor #littlegreendoor #budapest

22. Bihari utca 12. lépcsőháza A Bihari utca 12. lépcsőháza Jóna Péter felvételén #gangvégek #gangvegek #gangvégekavagyegyszer... #bihariutca 23. Anker köz 1. gangjai Az Anker köz 1. gangjai @the_secrets_of_budapest felvételén #repost #gangvégek #gangvégekavagyegyszer... #gangvegek #gangosház #ankerköz #ankerház