–

Annak idején a Megasztárról egy magazin sztárrovatába tudósítottam, és már a meghallgatáson feltűnt nekem az akkor még tinédzser, törékeny Hien. Az első pillanattól kiemelkedett a mezőnyből a hitelességével. Később is követtem a közösségi felületeken, mert mindig érdekelt, mi történik vele, zeneileg merre fejlődik. Néhány napja aztán az Instagramon elárulta, hogy hatalmas változás állt be az életében: egyszerre dolgozik menő reklámügynökségeknek New Yorkban, miközben a város másik szegletében rászoruló gyerekeket tanít. Ez a kettősség annyira izgatott, hogy felvettem vele a kapcsolatot. 

Néhány nappal később már Skype-on beszélgettünk, és kiderült, hogy valóban egy önazonos, saját útját járó művész lett belőle, aki bátran vállalja az élet nehézségeit, és hajlandó keményen dolgozni a sikerért. Ugyanakkor belső késztetésnek érzi azt is, hogy visszaadjon abból a sok jóból, amit számára a zene adott, ezért ajándéknak tekinti, hogy a rászoruló gyerekeknek adhatja át a zene szeretetét – még akkor is, ha ez elsőre nem volt egyszerű feladat. 

A hajléktalan diákok a leginkább elkötelezettek

„Az első hét rémálom volt. Kiküldtek Bronx egyik legveszélyesebb részére. Hihetetlenül intenzív környezetbe kerültem, és hirtelen azt éreztem, hogy én erre alkalmatlan vagyok. A második héten aztán a legjobb tanárok mellett asszisztálhattam, és amikor már elkezdtem komfortosan érezni magam, akkor újra egyénileg kezdtem tanítani – meséli első tanítási élményeit Hien. – A gyerekek nagy része nehéz sorsú családból származik, és rengeteg erőszakot látott. Ez nyilván hatással van a viselkedésükre. Óriási személyiségek, nem szégyenlősek, az utcán lógnak egész nap. Nekik nincs számítógépük, okostelefonjuk, így teljesen régimódi módon, a játszótéren töltik az idejük jó részét. De megfelelő hozzáállással abszolút inspirálhatók. 

Eleinte nem vettek komolyan. Fiatal és alacsony tanár vagyok, nem nézek ki szigorúnak, de idővel elkezdte őket érdekelni, amit csinálok.

Rájöttek, hogy hiteles vagyok, fiatalos zenét hallgatok, és abban a pillanatban, hogy megérzik, hogy nem azért vagy ott elsősorban, hogy felvedd a fizetésed, hanem érdekel a lelkük is, elkezdenek figyelni rád. Rendkívül szerethetők, karakteresek, néha nagyon fárasztók, de mára már bíznak bennem. Mostanra beépültem az iskola kultúrájába. Néha csak úgy odajönnek hozzám a kantinban, és megölelnek.” 

Hien döbbenten tapasztalta, hogy az iskolába járó hajléktalan diákok, akiknek az órák után nincs hova menniük, valójában mennyire elkötelezettek tudnak lenni. „Ők a legfegyelmezettebbek és a legszorgalmasabbak. Nagyon durva volt látni ezeket a gyerekeket, akik a hajléktalanszállóról jönnek be, és iskola végeztével a családjukkal a metróaluljáróba mennek. Mert amíg nem nyit ki este a szálló, nincs hová menniük. Számukra nagyon speciális élmény, amikor zenét tanulhatnak. Annyira lelkesek és nyitottak mindenféle jóra, játékra és zenére. Ez nekem is nagyon sokat adott. De az összes gyerek imádja a zenét, és bármikor kapható az éneklésre vagy a táncra.”

Hien egy jótékonysági szervezetnek köszönhetően került be az iskolába, amely azzal foglalkozik, hogy zenei oktatást nyújtson a leginkább rászorulóknak. 

„Gyerekként nekem is sokat segített a többi tantárgyban az, hogy zenét tanultam. Egyszer csak felfedeztem az összefüggést a matek és a szolfézs között. Mivel annak idején én is a zeneiskolában éreztem magam igazán otthon, ezért nagyon szerettem volna bekerülni ebbe a programba, és továbbadni, amit tudok.

Rendkívül hálás vagyok, hogy erre lehetőségem van.”

Hien kottaolvasásra, improvizációra tanítja a diákjait. „Teljesen gyakorlati az oktatás: nincs jegyzetelés vagy házi feladat, mindent hallás alapján tanulnak meg. Csupán az van előre meghatározva, hogy egy tanévben mire kell koncentrálni, de a többi teljesen rám van bízva.”

Márpedig ő a játékos tanulásban hisz, tehát játékot kreál minden órája köré, és nemcsak az európai klasszikus zenét oktatja, hanem a világ bármely népzenéjét az indiaitól a New Orleans-i dallamokig. Erre szükség is van ebben a közegben. „Az iskola tanulói kilencven százalékban afroamerikaiak és latinók, illetve van pár ázsiai diák is, de fehér gyereket még nem láttam.

Jó tudni, hogy itt elfogadók vagyunk egymással és ünnepeljük a másik kultúráját – ugyanúgy, ahogy a magunkét.”

Hien Brooklynban, a város másik felében él, onnan jár át Bronxba. „Hatkor kelek, amit korábban én sem tudtam elképzelni magamról. De most annyira motiválnak a gyerekek és olyan felelősséget érzek irántuk, hogy szeretném mindig a legjobb formámat hozni – így még a korán kelés sem áldozat. Példakép lettem a diákjaim szemében, és szeretnék ehhez méltó módon viselkedni.”

Szélsőségek között

Hien életében a tanítás mellett a zeneszerzés játszik még fontos szerepet. Ahogy elvégezte az egyetemet, elkezdett munkát keresni New Yorkban, és talált is két olyan reklámügynökséget, amelynél a tudását és a kreativitását szabadúszóként kamatoztathatja. Ezek az ügynökségek történetesen épp a város legfelkapottabb részén, Manhattanben működnek. Igazi világmárkáknak szerez zenét, miközben két séf főz rá és a cég összes munkatársára igazi ínyencségeket. „Az egyik cég két alapítója is a Berkleen végzett, ami azonnal segített egy hullámhosszra kerülni velük. Nagyon előremutatóan gondolkodnak a zenéről, és mivel inspiráló brandekkel dolgoznak, mindig új utakat kereshetünk. Ez amúgy is jellemző New York mentalitására, itt ugyanis mindig az új dolgokat támogatják, mindenben igyekeznek az elsők lenni.”

Most éppen UX/felhasználói élmény sound designon dolgozik (például, hogy milyen hangot ad egy okoseszköz, amikor csatlakozik a wifire, vagy amikor ki- és bekapcsoljuk). Mint meséli, a cégek nagyon sok energiát fektetnek abba, hogy jellegzetes hangzást találjanak egy-egy adott terméknek, ami kicsit az eszköz védjegyévé is válik.

Törékeny nő egy férfiak dominálta világban

Nem a véletlen, hanem tulajdonképpen a frusztráció vezetett ahhoz, hogy Hien sound designer lett. „Zeneszerzőként sokszor zavart, hogy amikor megírtam egy dalt, azonnal tudtam, milyen hangzást szeretnék elérni vele, de a stúdióban nem tudtam jól kommunikálni, így nem azt a hangzást kaptam vissza. Aztán amikor egy nő, Suzanne Ciani tartott sound design mesterképzést a suliban, azt éreztem, hogy ez nagyon inspiráló számomra.”

Ebben kétségtelenül szerepet játszott a tanár neme is.

„Egyetlen női tanár sem volt a szakon, és a diákok nyolcvan százaléka is fiú volt. Néha úgy éreztem, hogy megbélyegeznek, ezért volt, hogy tudatosan kerültem a nőies ruhákat és a nőies viselkedést is ebben az időszakban.

De szerencsére a szakomon találtam igazi barátokat is, akik elfogadók voltak velem.”

Nemcsak a férfidominancia, de a rengeteg tehetség és a hatalmas verseny is nehézséget okozott neki. „Az egyetem második évében átestem egy nehéz időszakon. Rengeteg tehetség vett körbe, és rá kellett jönnöm, hogy ha elkezdem magam hozzájuk hasonlítgatni, akkor elveszek, még talán a zenélésből is kiszeretek. Így aztán elkezdtem tudatosan csak magamra fókuszálni, magammal versengeni és a saját határaimat feszegetni. Inspirált mások sikere, de nem boncolgattam, hogy miért tartanak máshol” – meséli Hien, akinek a személyisége a sok próbatételnek és az egyetemi közegnek köszönhetően rengeteget alakult. 

„A Berklee ideje alatt kinyílt számomra a világ. Annyira sokféle kultúrával találkoztam, hogy ezáltal egy teljesebb képet kaptam arról, milyen különbözők, mégis hasonlók vagyunk mindannyian.

A zenén keresztül tudunk egymáshoz kapcsolódni, mert egy univerzális nyelvet beszélünk, és emiatt megteremtődhet számunkra egy biztonságos, családias közeg. Annak ellenére, hogy nehéz volt a családomtól és a hazai barátaimtól elszakadni és sokszor volt honvágyam is, mégis jó volt érezni, hogy van egy hely, ahol még otthon érezhetem magam. Itt természetes, hogy ez a közösség minden kultúrát elfogad és megünnepel. Az iskolában például minden mosdóra kiírták, hogy biológiai nemtől függetlenül bárki használhatja. Szóval, ha nőnek érzed magad, bátran használhatod a női mosdót akkor is, ha férfinak születtél.”

Justin Timberlake és Missy Elliott társaságában

Talán nem meglepő, hogy a Berkleen a diplomaosztó sem volt átlagos esemény. Az idén három díszdoktort avattak Missy Elliott, Justin Timberlake és a Hamilton című musical rendezője, Alex Lacamoire személyében. Hien konferálta fel a színpadra Missyt, aki elsírta magát a méltató szavait hallva. Justin Timberlake pedig magával vitte az édesanyját, mert úgy érezte, a szerettei számára is ajándék a díszdoktori cím.

„Különleges volt látni ezeknek a gigasztároknak a törékeny, emberi oldalát.

Én magam a Justin Timberlake-szekcióban léptem színpadra: újragondolt változatban adtuk elő a legismertebb dalait, és annyira tetszett neki a produkciónk, hogy elárulta, lesz, amit ellop az ötleteink közül.”

Teljes ösztöndíj mandulagyulladással

Hien ma már Berklee-diplomás, sikeres művész, de egyáltalán nem mindig volt egyértelmű számára, hogy eljut idáig. Egy mandulagyulladás majdnem elvágta őt ettől az álomtól. „A Berklee Európa-szerte tart meghallgatásokat. Először Barcelonában próbálkoztam, ahol egy ötvenszázalékos ösztöndíjjal felvételt is nyertem. De az összes spórolt pénzem még így is messze kevés lett volna fedezni az egyetemi tandíj másik felét és a megélhetésemet. Ezért aztán egy évre rá újra próbálkoztam, ekkor Londonban. Sajnos akkor meg épp mandulagyulladásom volt, ezért abban a hitben álltam a felvételi bizottság elé, hogy úgysem sikerülhet. Az A csitári hegyek alatt című népdallal készültem, mert valami személyeset szerettem volna mutatni. Végül a csalódottság miatt sírva jöttem ki a meghallgatásról.” 

És bár Hien azonnal eltemette annak az esélyét, hogy sikerült a felvételi, egy hónappal később levelet kapott: teljes ösztöndíjjal felvették a Berkleere.

„2015 nyarán költöztem Bostonba, egy kollégiumba. Ez volt az első alkalom, hogy Amerikában jártam. Mindennap izgalommal keltem fel, hogy éppen milyen csoda vár rám.” 

Tág a világ

Azóta eltelt négy év, és mára Hien otthon érzi magát New Yorkban. A tanítás és a reklámcégek mellett jut ideje arra is, hogy az új lemezén dolgozzon. „Szeretném újragondolni a művészetemet. Jövő évre talán elkészül ez az album, ami a lányokról és nőkről fog szólni. A legtöbb dalnak lesz olyan része, ami magyarul íródik. Zeneileg merítek a világ népzenei kultúrájából, a szövegírásban pedig költő barátaim segítenek.” Annak ellenére, hogy a Berkleenek köszönhetően rengeteg kapcsolatra tett szert, Hien elsősorban a DIY művészekben hisz és abban, hogy egy zenésznek ma már kiadóra sincs szüksége ahhoz, hogy eljusson a közönségéhez. „Nem vagyok hagyományos előadó, így az út, amit bejárok sem lesz az. Szeretnék minél többet saját erőből létrehozni, ehhez pedig nem is lehetnék jobb helyen, mint Brooklynban. Itt csodás művészek vesznek körbe, akikkel egymást erősítjük: érzékenyen, tisztelettel állunk egymás zenéjéhez.

Ebben a közegben tanultam meg, hogy lehetsz büszke művész vagy alkotó anélkül, hogy beképzeltnek gondolnának.”

Azt sem zárja ki azonban, hogy egyszer visszatér Magyarországra. „Szerettem otthon fellépni és zenét szerezni, és remélem, hogy lesz is még erre lehetőségem, de jelenleg sehova máshova nem mennék. Nagyon sokat hozzátesz a művészetemhez, hogy látom New York két teljesen különböző arcát, és az is, hogy a zenével át tudom adni a fiataloknak, amit megtanultam az elmúlt időszakban: hogy merjek álmodni, álljak ki magamért és szeressem magam.”

Kégl Ágnes
Képek forrása: Nguyen Thanh Hien