Címke: külföldi karrier

A szerelem is krízis, mert kiforgatja a világot a sarkaiból

Kult – 2020. szeptember 18. – GyD

Vannak pillanatok az életben, amikor úgy tűnik, mintha a szív átvenné az irányítást az ész felett, és az ember irracionális döntéseket hozna. Jobban megvizsgálva azonban ezek mögött is logikus folyamatok zajlanak…

„A legfontosabb értékünk saját magunk vagyunk” – Interjú a legsikeresebb külföldön élő színésznőnkkel, Magyar Évával

Kult – 2020. március 29. – GyD

Volt már minden, ami a színházhoz kapcsolódik: táncos, színész, rendező, koreográfus, társulatvezető. Negyvenkilenc évesen döntött úgy, hogy mindent maga mögött hagy és a nulláról kezdi Angliában, és végül sokkal többre jutott, mint itthon, vagy mint akár bármelyik fiatal kollégája Magyarországról. A következő beszélgetésből ki is derül, miért… Van mit tanulnunk tőle.

„Vannak hajléktalan diákjaim, akik az iskola után a családjukkal a metróaluljáróba mennek” – Interjú Hiennel

Kult – 2019. december 7. –

Két világ között, egy harmadikból landolva – rengeteget lehet így tanulni az életről és a művészetről. Hiennek ma így telik az élete New Yorkban.

„Egyedüli játékos lettem azon a pályán, amit alkottam” – Interjú David Merlinivel

Kult – 2019. április 20. – GyD

„A szabadulóművészet az emberek szabadságvágyának a metaforája. Hogy akármilyen szörnyű helyzetben vagy, ki tudsz belőle szabadulni, le tudod törni a bilincseidet. Ez nem évül el.”

Mihalik Enikő: „Sosem fogom megjátszani magam”

WMN Ügy – 2019. március 24. – GyD

„Nagyon makacs vagyok, és azt szeretem, amikor összeér nálam az érzelmi és a racionális oldal. És ha ez megtörténik, akkor nem tudom magam visszafogni, nagy hévvel hadonászok, és hangosan magyarázok hozzá. Meg is szoktam ilyenkor kapni, hogy »Nyugi, nem kell idegesnek lenni.« De én nem ideges vagyok, csak szenvedélyes – hatalmas különbség.”

A pozitív visszajelzésre legyinteni, de a legkisebb negatívba belehalni – avagy küzdelmem az imposztor-szindrómával

WMN Life – 2018. szeptember 19. –

Ismersz olyan embert, aki a sikerét mindig a körülményeknek tulajdonítja, a kudarcot viszont annyira magára veszi, hogy szinte belepusztul?

Pásztory Dóri: Hogyan találtam meg az új életem egy másik országban?

WMN Life – 2018. július 29. – PD

Az utóbbi időben kicsit ritkábban találkozhattok Dóri írásaival nálunk. Most elárulja, miért.

„Mi voltunk csak fehérek a templomban” – Interjú Radics Gigivel

Kult – 2018. július 12. – GyD

22 évesen annyi élettapasztalat van a háta mögött, mint egy érett felnőttnek, és ennek megfelelően is gondolkozik. Többek között a külföldi karrierről és világhírnévről is, ami vele kapcsolatban egyáltalán nem elképzelhetetlen.

WMN közösség