A Csillagok háborúja filmsorozat főhősét, Luke Skywalkert alakító Hamill két éve így nyilatkozott az Indexnek: „Amikor a Star Wars befutott, és az lett belőle, ami, nagyon élveztem, de soha nem hittem, még a Jedi után sem, hogy ez nem fog egyszer lecsengeni. És majd akkor jön valami más. Hát, nem csengett le. De nem bánom, a mai napig jó érzéssel játszom a karaktert, és élvezem a felhajtást, most is itt ülök egy asztalnál magukkal, röhögünk és fénykardokról beszélgetünk. Kell ennél több?”

Mark Hamill a Star Wars IV. rész - Egy új remény című filmben - Forrás: Getty Images/Sunset Boulevard/Corbis

Hát, bizony nem csengett le a Star Wars-őrület, olyannyira nem, hogy decemberben érkezik a saga kilencedik része The rise of Skywalker (magyarul Skywalker kora) címmel. És ugyan (SPOILER!) Luke meghal a nyolcadik film végén, de a következő epizódban valószínűleg még feltűnik erőszellem képében. Ez a film pedig nemcsak egy trilógia lezárása lesz, hanem Hamill életének is meghatározó mérföldköve: ebben öltötte utoljára magára a legendás jedi köpenyét.

Egy életen át tartó szerep

Először huszonnégy-, utoljára hatvanhét évesen játszotta el Luke Skywalkert Hamill, és bár a kettő között bő negyven év telt el, egy pillanatra sem sikerült „levakarnia” magáról minden idők legsikeresebb sci-fijének főszerepét. De az a helyzet, hogy Hamill nem is akarta levakarni. És azt a hibát sem követte el, hogy felül a hype-vonatra, és azzal turnézza körbe a világot, hogy ő Luke Skywalker.

Star Wars: Az utolsó Jedik című filmben - Forrás: IMDB

A színésznek sikerült megtalálni az arany középutat, amiben valószínűleg az is közrejátszott, hogy szereti a karakterét és a filmeket is. Ennek viszont az volt az ára, hogy akkora sikernek, amit a Star Wars-szal ért el, többé a közelébe sem került. Ezzel viszont nem volt egyedül. Carrie Fisher sem tudta átlépni Leia hercegnő árnyékát, és ugyan Harrison Ford az Indiana Jones-szal és a Szárnyas fejvadásszal kitört Han Solo skatulyájából, de ezek a filmek sem voltak olyan sikeresek, mint a Csillagok háborúja.

Hamill több filmben szerepelt a Star Wars után, de igazán jelentős főszerepet sosem kapott. A mozi mellett pedig elkezdett a Broadway-n játszani, ahol sikere is volt, bár mindig akadt pár néző, aki fénykarddal az oldalán érkezett.

Főgonoszok főszinkronhangja

Ha a kamerák előtt nem is, a mikrofon mögött rengeteg főszerephez köthető a mai napig Hamill. Sikeres, sokat foglalkoztatott szinkronszínész. És ugyan tényleg nem zavarja, hogy Luke-kal azonosítják, a maga sajátos módján mégis kitört a jófiú szerepéből: rengeteg főgonosznak kölcsönzi a hangját. Például ő szólaltatta meg legtöbbször Batman legfőbb ellenségét, Jokert a különböző animációs sorozatokban. Legutóbb pedig a horrorbaba, Chucky beszélt Mark hangján.

„Láthatatlan” szupersztár

Ugyan Hamillnek nem volt második nagy dobása, de az első filmek sikere óta a csúcson van. Mármint ismertségben. Mivel a Star Wars körül sosem hagyott alább a lelkesedés, így a főszereplő iránt sem csökkent a rajongás. Az évek során rengeteg filmben játszott karakterszerepet, legutóbb például az Agymenők sorozatban ő adta össze Sheldont és Amyt.

Az Agymenők című sorozatban - Forrás: IMDB

És hogy miért „láthatatlan”? Mert nem volt szüksége botrányokra, kínos beszólásokra, és – sajnos vagy nem sajnos – újabb sikerszerepekre, ahhoz hogy az őt övező, négy évtizede tartó szeretethullám ne apadjon.

Ja, és imádja szívatni a rajongóit. Tényleg. Ő maga nyilatkozott úgy, hogy főleg azért is sajnálja, hogy a kilencedik résszel vége – legalább is számára – a Star Warsnak, mert innentől már nem tudja megviccelni a Csillagok háborúja-fanokat. Félinformációkat csepegtetve, esetleg teljes baromságokat terjesztve a Twitteren húzza csőbe a követőit, amin állítása szerint kiválóan szórakozik.

Forrás: Getty Images/Stuart C. Wilson

Amúgy, mondhatni, átlagos élete van: negyven éve él boldog házasságban a feleségével, akit egy fogorvosi rendelőben ismert meg. Három gyermek büszke édesapja, és ugyan már rég nyugdíjba is mehetett volna, még mindig dolgozik. Ír, méghozzá képregényeket, szinkronizál, és még a kamera túloldalán is elvállal egy-egy szerepet.

Elégedett ember. Nem kell neki több. És tudja mit, Mr. Hamill? Nekünk se: minket meggyőzött! Isten éltesse!

Dián Dóri

 Kiemelt kép: Getty Images/Gareth Cattermole