Szentesi: „Én nem úgy megyek be dolgozni, hogy te vagy a főnök, és lehet, hogy ez sokszor érződik is…”

Az évad utolsó Hello, WMN! rendezvényének vendégeiben közös, hogy mindegyikük nehezen kezelhető, lázadó típusú fiatalként emlékezett vissza önmagára, kivéve Herendi Gábort. Továbbá az is közös bennük, hogy vezető beosztásban dolgoznak, ez alól Szentesi Éva jelent kivételt, vagyis csak papíron, mert – mint kiderült – ő ezt másképp éli meg. Sajátságosan… Szentesi 14 éves kora óta a maga ura, és most, a WMN főmunkatársaként is óvja a szuverenitását. „Én nem úgy megyek be dolgozni, hogy te vagy a főnök, és lehet, hogy ez sokszor érződik is…” – jelentette ki Éva, és úgy tűnt, hogy DTK nagyon meglepődött.

Szentesi Éva és D. Tóth Kriszta

Az este bevezetőjében Kriszta amúgy ironikusan megjegyezte, hogy ő csak kezdő főnök, aki tanulni szeretne vendégeitől, és a szerkesztőségi beceneve (Főni) mutatja, hogy van is mit.

Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség vezetőjeként 120 embert irányít. Teszi ezt úgy, hogy neki magának szinte sosem volt főnöke. Elmesélte, hogy szakmai gyakorlatának ideje alatt két főnöke volt, három-három hónapon át, majd gyakorlatának végén, 24 évesen, egyik napról a másikra nevezték ki a marketing osztály vezetőjének.

Blaskó Nikolett

Néhány évvel később legfőképp azért váltott, és hozta létre saját vállalkozását, mert versenyszerűen lovagolt, és ismerősei biztatására elhitte, hogy majd több ideje marad a díjugratásra. DTK, aki szintén imád lovagolni, mosolyogva kérdezte az ügyvezetőt, hogy ez valóban így történt- e? „Nem. Jól megszívtam!” – felelte nevetve Niki, majd hozzátette, hogy most, 14 év után kezdte újra a lovas díjugratást, mert végre megteheti, hogy ne töltsön napi tíz-tizenkét órákat bent a cégnél.

Palágyi Eszter séf

Míg Blaskó Niki tudatosan készült a vezető szerepre, addig Palágyi Eszter séf egyáltalán nem. Ő a szakmájába szerelmes, nem a hatalomba. Azért lett konyhafőnök, mert így hozta az élet, jó problémamegoldó képességének köszönhetően jutott előre, hiszen a konyhán rengeteg a stressz, és azokkal tudni kell valamit kezdeni. Ő mindenesetre nem úgy kezeli ezeket a helyzeteket, mint annak idején, tanuló korában egykori francia konyhafőnöke, aki a forró serpenyőt és a lábast is hozzávágta a jövendőbeli Michelin-csillagos séfhez, Eszterhez.

„Véleményem és tapasztalatom szerint az, aki keres, nem talál” – mondta a vezetői stílussal kapcsolatban Csernus doktor. Szerinte annak, aki görcsös, kicsúszik a keze közül az irányítás. Míg annak, aki spontán és természetes, valahogy minden sikerül.

Erre a megállapításra rímelt Herendi Gábor története korábbi orvos főnökeiről. A filmes szakember fogorvosként kezdte pályáját. Akkoriban leszűrte, hogy egy beosztott csak akkor fogadja el igazán főnökét, ha jó szakembernek tartja őt. Így van ez szerinte a filmrendezésben is. „Nehéz a színészt kordában tartani. Ezen én úgy segítek, hogy nagyon felkészült vagyok. Ha a színész azt érzi, hogy a rendező magabiztos, megnyugszik és kezelhető lesz” –osztotta meg velünk műhelytitkát a Valami Amerika és a Kincsem című filmek rendezője.

Herendi Gábor

A lényeg – Csernus szerint – a fejlesztett érzelmi intelligencia

DTK megjegyezte, szerinte nagyon fontos, hogy egy beosztott ismerje a főnöke személyiségét. Csernus doki ezzel egyetértett: „Ezt nevezzük fejlesztett érzelmi intelligenciának, amely kulcsfontosságú a konfliktuskezelésben, különben két ego harcol egymás ellen. És abból nemcsak szikrák, hanem tűzvész is keletkezik.”

Dr. Csernus Imre

Palágyi Eszter ekkor egy újabb megközelítésből kezdte boncolgatni a főnök-beosztott témát. Elmesélte, hogy nőként irtó kemény volt eljutnia a konyhafőnöki pozícióig, és 27 évesen csapatot építeni. „A sztereotípiák miatt dupla annyit kellett letennem az asztalra ahhoz, hogy idáig eljussak.”

Bár a reklámügynökséget vezető Blaskó Nikolett sosem érezte a női mivoltát hátránynak a karrierjében, abban ő is egyetértett Herendi Gáborral, hogy egy vezetőnek folyamatosan magabiztosságot és céltudatosságot kell sugároznia. DTK ezen a ponton őszintén bevallotta, számára főnökként pont az a legnagyobb kihívás, hogy akkor is magabiztosnak mutassa magát, amikor szar napja van.

Kínkeservvel tanultam meg, hogy vezetőként akkor is sugározni kell valami olyat, amiből a többiek építkezni tudnak, amikor rossz napom van, és épp a világból kifutnék” – vallotta be a wmn.hu alapító-főszerkesztője.

Szentesi ekkor közbevetette, hogy a mellette ülő főnöke nagyon sok pénzt fizetett azért, hogy ő most jókat mondjon róla – „Akkor csináld!” – tromfolt rá DTK.  A közönség nagyot nevetett, aztán Szentesi elárulta, hogy egészen sajátságosan kezelik a problémákat egy kreatív, érzékeny emberekből álló közösségben. „Mi a saját »nyomorunkat« is feldolgozzuk, kiírjuk magunkból, és ez sokszor szerencsés körülmény” – mondta a WMN magazin főmunkatársa.

Mi van, ha ki kell rúgni valakit?

Ha valaki főnökként dolgozik, akkor előbb-utóbb biztosan belekerülhet abba a helyzetbe, hogy el kell küldenie a beosztottját. Arról, hogy ez milyen érzés, DTK a 120 embert irányító cégvezetőt kérdezte.

„Vezetőként ez is dolgod, a lényeg a fair hozzáállás. Egyszerre kell határozottnak és döntéshozónak lenni, másrészt empatikusnak és emberségesnek. Jó főnöknek lenni ezért is nehéz” – mondta Blaskó Nikolett.

A vendégek beszélgettek arról is, vajon milyen lesz a jövő munkahelye, és hogy működőképes-e a családias munkakörnyezet. Palágyi Eszter elmesélte azt is, miért érzi úgy, hogy „minipszichológus és anyuka” is egyben. Elmondták, hogy miként küzdenek a kiégés ellen. Blaskó Niki válasza sokaknak tetszett, és egybecseng azzal a gondolattal, hogy érdemes olyan szakmát választani, ami az ember hobbija is egyben, hisz akkor soha nem kell „dolgoznia” voltaképpen. „Mivel a reklámszakma állandóan változik, folyamatos a kihívás, folyamatosan képezni kell magunkat, ezért nem lehet ebben kiégni. Az a jó, ha az ember változik a változással. Én ebből inspirálódom.”

Amikor aztán DTK átadta a kérdezés lehetőségét a közönségnek. Senki sem jelentkezett, viszont jött a „rettegés”. Csernus doki ugyanis két mikrofonnal a kezében lement a nézőtérre, és elváltoztatott hangon megszólította a nézőket, kábé így:

„jaj, nehogy ez az állat a kezembe nyomja a mikrofont…”

DTK megkérte a pszichiátert, hogy ne „bántsa” a közönséget, mire a doki engedelmesen visszasétált a helyére, leült. Ekkor mindenki egyszerre fellélegzett  és nevetett. DTK a biztonság kedvéért berekesztette az estet, de azt még elmondta, hogy a szeptemberi Hello, WMN! témája a házasság és a válás lesz. Csernus megjegyezte, hogy jobb, ha erre inkább nem hívják vissza, mert abból nagy gáz lenne.

Riesz Eszter

 

A beszélgetésről videófelvétel is készült, amelyet hamarosan teljes terjedelmében megnézhettek a WMN YouTube-csatornáján.

Képek: Csiszér Goti/WMN - Goti Photography

A nyári szünet utáni első Hello, WMN!-est szeptemberben lesz.

Ha kíváncsi vagy a Hello, WMN! estünk hangulatára, akkor kattints a képre a további fotókért lapozható galériánkban:

A Hello, WMN! sorozat kiemelt névadó támogatója a Volkswagen, a színpad dizájn felelőse pedig a TorTer e-design. Köszönet a támogatásért!