Kőhalmi Zoltán: „A feleségem aggódik, hogy ha sokat járok pszichológushoz, túl normális leszek” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2018. október 10.
|
DTK
Kőhalmi Zoltán azt mondja magáról, hogy könnyű megsérteni – van olyan város, ahova hosszú ideig be sem tette a lábát, annyira megbántották. Nekem szerencsére mégsem sikerült... pedig egy ponton még azt is megjegyezte, hogy ez nem is az Elviszlek magammal, hanem a „D. Tóth Kriszta bevisz a málnásba” című műsor. Végül megbeszéltük azt a bizonyos dumaszínházas-kategorizálós történetet, amiből kererkedett egy botrány annak idején, sőt, Kőhalminak szinte jólesett elmondania, hogy miként élte meg a dolog utóéletét. Például fogadalmat tett: inkább „megeszik egy kanál fekáliát, mint hogy egy kollégát bármekkora nyilvánosság előtt újra kritizálja". Ehhez pedig azóta is tartja magát, és sokkal nyugodtabb lett az élete. Ebben talán szerepe van a pszichológusnak is, akihez jár, és amiről szintén beszélgettünk egy jót. Meg még sok minden másról, az első fellépésétől kezdve a munkamódszerén át a stand-upos feleségekig. A végén pedig az is kiderül, hogy a málnásba vittem-e (spoiler: nem). Elviszlek magammal: Kőhalmi Zoltán.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2021. november 10.
–
DTK
A humor: gyógyszer. Nehéz gyerekkorra, veszteségre, gyászra. Annak, akinek van, és megtanulja jól használni, szerencsés ember. Kovács András Péternek volt mit gyógyítani vele. Az Elviszlek e heti epizódjának vendége: KAP. Ne hagyjátok ki:
0 like / 0 dislike
121 megosztás
Elviszlek magammal –
2019. június 19.
–
DTK
E. T., Pilinszky, Boney M. (utóbbi kettő egymással szoros összefüggésben), Dr. Mogács és a kommunikációs hibák, tévéműsorok, család, éjszakai munka… nagyon sok minden belefért DTK és Mogács Dániel beszélgetésébe, úton a Dumaszínházba. Egy indokolatlanul nagy bőrönddel a hátsó ülésen. A végén még az is kiderül, mi (ki?) van a bőröndben.
15 like / 0 dislike
33 megosztás
Elviszlek magammal –
2017. október 4.
–
DTK
Óriási karakter. Nem csupán a méreteit tekintve (190 centi és 130 kiló, és ezt most csak azért írjuk le, mert ő is beszél róla, viccel vele), hanem belülről is. De Ráskó Eszter humorista nemcsak mókáról és kacagásról mesélt DTK-nak, hanem például élete legnagyobb veszteségéről; a bátyja haláláról is. Itt a friss, ropogós Elviszlek. Ja, és: Eszter! Boldog születésnapot!
65 like / 3 dislike
787 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 29.
Minden nagyon korán történt az életében; 20 évesen már képernyőn volt, 30 évesen pedig kormányszóvivő. Hogyan lett az örökké szorongó kisfiúból Magyarország egyik legkeresettebb kommunikációs tanácsadója és – a mai napig – egyik legismertebb televíziósa (úgy, hogy már 20 éve nem is tévézik). Az Elviszlek magammal vendége: Batiz András.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás