„A pánikbetegség és a szerelem igenis megférnek egymás mellett.”

A te életedben is volt olyan alkalom, hogy újra gyerek lehettél, letéve minden terhedet egy kis időre?

Nektek is vannak hasonló tapasztalataitok? Vagy ennek épp az ellenkezője?

Miért volt régen az autó agyondédelgetett, névvel bíró családtag, „akihez” tengernyi kedves emlék fűződött még akkor is, ha gyakran cserbenhagyta a tulajdonosát? És hogyan alakult ez át az idők során? Günter, Béla, Miro, Dönci – szevasztok!

Sokkal jobban fogod érteni Kristófot, ha megismered kicsit az apukáját – legalább az ő szavain keresztül.

Ki gondolta volna, micsoda partiélet zajlott a XIX. században az Epreskertben?

Vannak sebek, amelyek nem gyógyulnak. Egy ilyet tépünk fel újra, két nappal az öngyilkosság-megelőzés világnapja után, mert ezt a végzetes tettet nem sikerült megelőzni…

„A karakter jellemzője még a szenvedélyesség, sőt akár a teátrális túlfűtöttség, amelyből azért érdemes gyököt vonni, ha a realitások talaján szeretnénk maradni az érzéseit illetően. Mert az ilyen ember az egész életet színházként éli meg (és ezt tudja is magáról a lelke mélyén). Mindent megtesz a sikerért: ügyesen manipulálja a környezetét. Például azzal, hogy amikor kedves, akkor nagyon kedves, és hízelgésben a macskákat is lekörözi, ha érdekében áll. Ám a másik véglettől sem tart: dühöt, sértettséget, szomorúságot sem fojt magába. Ha »belendül«, gátlástalan, önfeledt, tüzes, amiért sokan csodálják.” Ismersz ilyen embert?