A közönség előtt sem szoktam titkolni, hogy egy sima hétköznap nem pont úgy szoktam kinézni, ahogy a színpadon. Az én sminktelen és sminkes verzióm között jóval nagyobb a kontraszt mint mondjuk Kőhalmi Zoli sminktelen és sminkes énje között. Egyszer, miután a Facebook-oldalamra kitettem magamról egy megcsinált fotót (ilyenre tényleg csak elvétve ragadtatom magam), mindjárt meg is kaptam az egyik anyukától, hogy na, azért az iskola előtt nem pont így szoktam kinézni. És tényleg nem.

Azt hiszem, a legtöbb nő örül, amikor szembesül egy másik nő tökéletlenségével. Nem gondolom, hogy a káröröm áll ennek a hátterében, inkább azt hiszem, felszabadító érzés számunkra, hogy nincs olyan nő, ember, aki a nap huszonnégy órájában csillog-villog. Szerintem ezért volt felszabadító többek között a főszerkesztőm (akinek ezúton is csókolom mindkét kicsike kacsóját, hiszen az ember ott nyalizzon, ahol tud) smink- és retusmentes éve is. Persze, olykor kapta az ívet, hogy kenjen már magára valamit, de többnyire azért örömmel láttuk, hogy ő sem mindig tökéletes.

A szépség – az a fajta, amire a legtöbben gondolnak, amikor kimondják ezt az szót, tehát a külső szépség – az életemben jellemzően két helyzetben szokott fölmerülni.

1. Mindig jól kell-e kinézni?

Picit még a bevezetőhöz kapcsolódva, hadd idézzem fel azt az élményemet, amikor egy beszélgetős műsorban egy modell azt találta mondani, hogy nem érti, miért csodálkoznak a nők, akik szülés után elhanyagolják magukat, netalán még a hajukat is rövidre vágatják (!!!), hogy a férjük nem kívánja őket. Ugyanebben az értelmet bő kézzel, de lyukas marokkal osztogató műsorban hangzott el az is, már egy másik alany szájából, hogy ő bizony otthon is mindig fitt és nett. Amikor ez az élmény ért, még naiv voltam és zsenge. Így nem azonnal, csak rövid gondolkodási idő után vágtam rá, hogy: a picsába.

Persze tök rendben van, ha az ember jól tud kinézni. Mert bókokat kapni jó érzés. Én magam is tapasztalom, hogy ha szépen összerakva jelenek meg, még képes vagyok kiváltani némi érdeklődést az ellenkező nemből. A hétköznapi énem viszont szinte senkiből nem vált ki érdeklődést… csak a férjemből.

Tehát a nem nonstop csini nők számára a következő férjmegtartási recepttel tudnék szolgálni (én szégyellem magam emiatt, de most már akkor is leírom):

Vagy olyan férjet kell választani, aki tök igénytelen, és mindegy neki hogy nézel ki, vaaagy olyat, aki szeret, akárhogy is nézel ki.

Biztos van olyan is, akit a férje azért hagy el, mert otthon nem kiskosztümben nézte a Barátok köztöt, de… na jó, szerintem valójában nincs ilyen.

2. Szabad-e valakit a külseje miatt cikizni?

Hát, elvileg nem. Nem szabad. Él-e olyan ember, akit soha, senki nem cikizett a külseje miatt? Biztos, hogy nem.

A színpadon nem egyszer jártam úgy, hogy felhívtam valakit a közönség soraiból, és én magam is csak akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel vele, amikor az illető mellém ért. Olyankor már nincs visszaút. Nem mondhatom, hogy menj le kérlek, mert kancsal vagy, vagy pici, vagy eláll a füled. A közönség is látja, amit én, sőt már nevet is azon.

Ilyenkor két dolgot tehetek: vagy úgy teszek, mintha nem venném észre az eltérést, és erőnek erejével berántom a közönség fejét is a magamé mellé a homokba, vagy... bizony szóba hozom, mi több (tudom, mit gondolsz) nagyon finoman és érzékenyen igenis humor (nem nevetség, hanem humor!) tárgyává teszem az eltérést. Kivétel nélkül azt tapasztaltam az ilyen esetekben, hogy a kihívott alany megkönnyebbült, és hálás volt a sajátos bánásmódért, sőt nem egy esetben maga is beszállt a játékba.

Ma már a plasztikai sebészek mindent megoldanak. Kaphatsz új mellet, kerekebb feneket, szebb orrot, szájat. Milliószor meghallgattam, hogy miért ne csináltatnám meg, ha jobban érzem tőle magam. Pedig mennyivel érdekesebb kérdés, hogy miért érzed jobban magad attól, ha egyenesebb az orrod, teltebb az ajkad stb...?

Nem azon kéne dolgozni, hogy jól érezzük magunkat, akármit is látunk a tükörben? Micsoda világ az, amelyikben a tükörképed határozza meg a hangulatodat, önértékelésedet, nem az önértékelésed a tükörképedet?

Mindannyian féltjük a gyerekeinket a csúfolódástól. Ha eláll a füle, azért, ha sovány, azért, ha teltebb, azért, ha fogszabályzót kap, azért. Pedig valójában milyen csodás, hogy nem egyetlen sütőformából másznak elő mindannyian! Ismerek olyan anyukát, aki ráfésüli lánya elálló fülére a haját. De miért? Nem azt kellene megtanítani, hogyan szeretheti meg azt a fület? Helyette tényleg arra kell nevelni, hogy rejtheti el?

Meggyőződésem, hogy nem akkor teszünk jót a gyerekeinkkel, ha megpróbáljuk őket tökéletes külsejűre faragni, vagy elrejteni, átszabatni a hibáikat, hanem akkor, ha megtanítjuk őket a saját tökéletlenségük elfogadására. Ez most olyan volt, mintha elkaptam volna a coelhoságot… igen… lehet, hogy már lázam is van… 41 °C(oelho).

Mivel ilyen bölcs lettem, most megyek, és megnézem magam a tükörben. Lehet, hogy mindez a tükörképemen is látszani fog… Mondjuk, ha Buddha néz majd vissza rám, akkor azért lehet, hogy mégis elgondolkodom egy tokafelvarráson.

Kormos Anett

-

Ha már tökéletlenség... a múlt héten mindannyian megmutattuk, hogy nézünk ki ébredés után, smink és retus nélkül. Sőt azt is elárultuk, milyen gondolatok járnak a fejünkben, ha tükörbe nézünk. KATT IDE, ha kíváncsi vagy rá!

És arról is volt már egy cikkünk, hogyan érdemes beszélni a gyerekkel a szépségről, és hogyan nem. Ezt pedig IDE KATTINTVA olvashatod el.