Az utas és a gép

Noha a legtöbb utas úgy érkezik a repülőre, hogy mindennemű félelmét, aggályát leplezi, amikor megmozdul a repülő, a lepel elkezd lecsúszni. Amikor pedig fel is száll, végleg lehull, és kitör a pánik. Mármint ott bent, a fejében.

Tízezer méter magasan nemcsak a nyomás vagy a levegő összetétele változik meg, hanem az utasok viselkedése is. Egy légiutas-kísérő ennek megismerésében hamar nagy tapasztalatra tesz szert, hiszen a napi akár két járatán, (kétszer oda és vissza) átlagosan 800 utassal találkozik. Ez nem csupán különböző embereket, színeket, szagokat, nézeteket, sokféle életkort, vallást és politikai irányzatot, neveltetést, szocializáltsági szintet, kultúrát (vagy épp kulturálatlanságot) jelent, hanem különböző viszonyulásokat is magához a repüléshez.

A fent említett különbségek eltérő viselkedéseket szülnek. Már beszálláskor...

Szóval, honnan tudja a stewardess, hogy fél az utas?

A légiutas-kísérő a legritkább esetben találkozik olyan őszinte vallomással, mint amilyet Kriszta tett erről szóló írásában. A legtöbben nem szívesen vallják be, hogy félnek. Én magam, a levegőben eltöltött 6000 óra repülés során, csak egyetlen emberrel találkoztam, aki az ajtóban közölte: „Rettenetesen félek a repüléstől!”

Ehhez képest nincs olyan járat, ahol ne tudná a légiutas-kísérő megmutatni az első öt–tíz perc után azt a legalább tíz utast, aki fél, vagy legalábbis nem érzi magát komfortosan.

A szorongó utas tíz jellemzője

1. Rutintalanság: Az utas belép a kabinba beszállókártyáját lobogtatva, majd mindenki feje fölött, az ülésszámot keresve határozottan elindul a pilótakabin felé. A légiutas-kísérő ekkor elkéri a beszállókártyát, leolvassa az ülésszámot, és a kabin felé mutat, így segíti a beszállítás folyamatosságát.

2. Zavar: A repülőre érkező utas megkérdezi az utaskísérőtől, hová szól a jegye. A stewardess megmondja. „Ötödik sor, C ülés”. Mire az utas: „Az melyik sor után van?”

3. Amikor nem ura a helyzetnek: A határozott családfő izzadó homlokkal rohan előre a légiutas-kísérőhöz és felháborodottan közli: „Elrontották a beszállókártyáinkat. Öten vagyunk, úgy kértem, hogy egymás mellé szóljanak a jegyek, de mindegyik az ablak mellett legyen.” Hm, azt talán egy repülő csészealjnál lehet kivitelezni…

4. Rettegés: „Ne haragudjon, kisasszony – kezdi az utas – félre ne értse, nem szoktam, reggel is van, de van egy kis gyomorproblémám és… szóval, kaphatnék egy konyakot?”

5. Az ismeretlentől való félelem: „Ne haragudjon, kedves – tördeli a kezét az utas – megmondaná, mi az a cső, ami ott lóg? És miért áll tűzoltóautó a repülő mellett? És miért nézi az a kettő anorákos fazon a repülő szárnyát? És…”

6. „Itt most nem én vagyok a főnök” érzése: Rezzenéstelen arcú, öltönyös úriember kérdezi, a mondat végére érve már enyhén vörösödő arccal: „Érdekel a repülés, tudja. Khrm, öőőő… mikor gyártották ezt a típust? És mikor volt utoljára műszaki vizsgán?…”

7. Aerodinamikai ismeretek hiánya: „Valaki azonnal intézkedjen, mert jól láthatóan mozog a szárny!” – kapja el a stewardess kezét az agresszív utas.

8. Bizalmatlanság: „És magukat itt tényleg kiképzik? Tudja egyáltalán, hol a csúszda? És tényleg ezzel a törékeny testalkattal akar kimenteni kétszáz embert? És mondja, kisasszony, látott már maga tüzet?!”

9. Aggódás némi önuralomra törekvéssel: Amikor egy anyuka például azt kérdezi a légikisasszonytól: „Vannak olyan légikísérők, akiket otthon vár a gyermekük?

10. Az őszinte: „Kisasszony, félek a repüléstől! Segítene?” A végére hagytam, pedig nem ott van a helye. Ugyanis ő az az utas, akinek a stewardess tényleg tud segíteni, hiszen erre képezték ki.

Például így...

A hölgy, aki a 10. pontban írt kérdést föltette, ezután felállt a helyéről. Követte a stewardess-t a konyhába, aki ott szóval tartotta: furcsa zajok, neszek alkalmával például elmondta, hogy miért volt, miközben egy kosarat nyomott az utas kezébe: „Tartaná, amíg kiszedem a zsemlét a sütőből?” Később beszélgettek különböző útvonalakról, a légikisasszonyok életéről, arról, hogy miért éppen olyan a fedélzeti menüsor, amilyen. Egy-egy gépmozgás vagy zaj okozott némi színváltozást, de a puffasztó ételek hatása a fedélzeten témája sikeresen elterelte a szorongó utas figyelmét a félelméről.

Az út hamar eltelt, és a hölgy izzadó tenyérrel, de boldogan, vagy legalábbis nyugodtabban hagyta el a fedélzetet, mint máskor.

A légikisasszonyok pontosan tudják, kik azok, akik azért ittak két pohárral többet, azért veszekedtek az utastársaikkal, szerelték szét maguk alatt az ülést, mentek a mosdóba percenként, vagy vezették le feszültségüket a személyzeten, mert így próbálták kordában tartani a félelmüket.

És hogyan lehet meggyőzni valakit arról, hogy ne féljen? Na, az lehetetlen.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/ChameleonsEye