„Hölgyeim és uraim, nagy nevettetők méltatlan helyzetben című sorozatunk következő vendége Elek Ferenc…” – konferálja fel jó barátját Ötvös András színművész, majd amikor már teljesen szétcinkelték egymást, azért elárulják, hogy ez egy állandó játék közöttük. Nehogy megrémüljenek a nézők, hogy ennyire kegyetlenek egymással…

Noha idővel Feri, aki barátjával ellentétben még mindig a Katona József Színház társulatának tagja, nem bírja fapofával, röhögés nélkül a hízelgésnek álcázott alázását, és egyenesen kéri Andrist, hogy mondja el, vajon otthon mit mond a kedvesének egy-egy előadás után róla, miután szembedicsérte a helyszínen. Andrásnak ezen nem kell sokat gondolkodnia, máris dől belőle a szó:

„Az Elek, istenem, hogy izzadt végig! […] Én izgultam, égtem helyette a nézőtéren. Láttam, hogy fél az a nyomorult a színpadon”

– mindeközben Feri a világon a legboldogabban kacag a haverján. Már ebből a kis jelenetből is érezhető, hogy a kettejük viszonya nem hétköznapi, és tényleg valami zsigeri, mély bizalomra épül.

Náluk nincs helye a sértődésnek, de van helye a humornak, a kollegialitásnak, a nagy beszélgetéseknek és az igazán mély gondolatoknak. Nem is kell sokat várni, hogy utóbbiakból kapjunk egy néhány napra vagy egy életre valót, amikor elkezdik taglalni Istenhez és a hithez való viszonyukat. Mint kiderül, mindketten mélyen vallásosak, de máshogy.

„Hol van Isten a bajban? Ezt a saját bőrömön tapasztaltam” – meséli András, aki tabuk nélkül, könnyeden közli a nézőkkel, hogy kivették a pajzsmirigyem egy pajzsmirigyrák miatt”. 

Na persze akkoriban senkinek nem beszélt róla, mára meg már hálás Istennek és az életnek, hogy mindezt a tapasztalatot be tudja építeni a színészetébe és az életébe is. De hogy a meditáció helyett hogy is volt képes a kolbászos emberben meglátni az isteni sugallatot? Hát nézzétek meg! Nem fogtok csalódni bennük! Íme: