–

Döbbenetes ügyben nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája:

egy 30 éves budapesti férfit emberi test tiltott felhasználásával gyanúsítanak, miután a rendőrök emberi maradványok egész gyűjteményére bukkantak nála. 

A hatóságok arról értesültek, hogy egy budapesti kórházban dolgozó beteghordozó emberi testrészeket tárolhat a munkahelyén és az otthonában is. A férfit június 17-én fogták el, majd több hozzá köthető helyszínen tartottak házkutatást. A rendőrök preparált emberi arcot és arcbőrt, bőröndben tárolt csontokat, egy komplett alsó lábszárat, emberi agyat, kézfejet, valamint több koponyát foglaltak le. Egy befőttesüvegben tárolt szervet is találtak, amelyet egyelőre vizsgálnak, hogy emberi vagy állati eredetű-e.

A gyanú szerint a férfi nemcsak a munkahelyén keresztül jutott emberi maradványokhoz, hanem Magyarországon és Szlovákiában elhagyott temetőkből is ásott ki holttesteket. A rendőrség szerint a férfi érdeklődött az anatómia és a patológia iránt, rendszeresen boncolt állatokat, és környezetének is beszélt különös szenvedélyéről.

A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy különösen vonzódik az emberi testrészekhez, és korábban arra is volt példa, hogy azokból ételt készített magának.

A nyomozók jelenleg azt próbálják feltárni, hogy a lefoglalt maradványok pontosan honnan származnak, és milyen körülmények között kerültek a férfihoz.

A tabu mögött: mit tud a tudomány a kannibalizmusról?

Az eset hallatán sokakban felmerülhet a kérdés: mi késztethet valakit arra, hogy emberi testrészeket gyűjtsön vagy akár fogyasszon is belőlük? A kannibalizmus kulturális tabu – ez nem volt mindig így, arról Polner Laura ebben a cikkében ír – mégis minden kultúrában felbukkan, hol rituális, hol kényszerből fakadó, hol pedig betegséghez köthető formában. A modern igazságügyi orvostudomány az utóbbi évtizedekben kezdte el rendszeresen vizsgálni, mi hajtja azokat az egyéneket, akik önként, patológiás indíttatásból nyúlnak emberi húshoz vagy szervekhez, de egyelőre nincs átfogó válasz.

• a túlélési kannibalizmus (éhínség, háború, hajótörés esetén fordul elő),
• a rituális vagy kulturálisan beágyazott változat,
• illetve a patológiás forma, amelyet általában súlyos pszichiátriai betegség vagy extrém szexuális deviancia kísér

– erről a felosztásról Roger Byard ausztráliai igazságügyi patológus ír a Forensic Science, Medicine and Pathology szaklapban megjelent, a kannibalizmus orvostudományi és jogi határterületén elhelyezkedő vonatkozásait áttekintő 2023-as tanulmányában.

Ugyanakkor a kannibalizmust a modern igazságügyi pszichiátria nem önállóan vizsgálja, hanem jellemzően valamilyen más, erőszakos bűncselekmény mellett – így tesz Sophie Raymond és munkatársai is, akik Franciaország egyik legszigorúbb intézetében, a villejuif-i Henri Colin pszichiátriai egységben öt kannibál páciens esetét elemezték és hasonlították össze.

A 2019-ben a Journal of Forensic Sciences folyóiratban publikált kutatás szerzői azt is hangsúlyozták: a tudomány azért tud ilyen keveset erről a jelenségről, mert az esetek rendkívül ritkák, és módszertanilag igen nehéz őket vizsgálni. A kutatók ugyanakkor két eltérő csoportot különítettek el az általuk vizsgált kannibalizmusos esetekben:

• Az elsőbe skizofréniával élő betegek tartoztak, akiknél a cselekményt rendszerint hirtelen érzelmi kitörés, téveszmék vagy üldöztetéses gondolatok előzték meg. A szakemberek szerint náluk a kannibalizmus egyfajta szélsőséges önvédelmi reakcióként jelent meg: úgy érezték, hogy csak úgy maradhatnak fenn, ha megsemmisítik vagy „magukba olvasztják” a másik embert.
• A másik csoportba személyiségzavaros elkövetők tartoztak, akiknél nem voltak téveszmék, ugyanakkor évek óta foglalkoztatta őket a kannibalizmus gondolata. Náluk a cselekményt gyakran megalázottság, sértettség vagy önértékelési válság előzte meg, a kannibalizmus pedig a kutatók szerint az önbecsülés helyreállítását, a hatalom és a kontroll érzésének visszaszerzését szolgálta. Ezekben az esetekben az áldozatot vagy holttestet már nem önálló személyként, hanem saját szükségleteik kielégítésének eszközeként kezelték.

A szerzők ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az általuk elemzett öt eset kevés ahhoz, hogy általános következtetéseket lehessen levonni, valamint az is torzíthat, hogy mindegyiküket már pszichiátrián kezelik, vagyis eleve felmerül a mentális betegségek megléte.

Hozzátették, hogy az elkövetők élettörténete és mentális állapota segíthet megérteni a cselekmény hátterét, ám maga a tett végső soron továbbra is nehezen magyarázható.

Nagy Andi