Újabb szigorításokat vezettek be Afganisztán nyugati részén, a több mint félmillió lakosú Herát tartományban a tálib hatóságok. A helyi nők beszámolói szerint az erkölcsrendészet már nemcsak az arc és a test teljes elfedését követeli meg, hanem azt is ellenőrzi, hogy a nők kesztyűvel eltakarják-e a kezüket, zoknival fedik-e a lábukat, és még a szemük környéke sem látszik-e ki a fátyol alól. Többen attól tartanak, hogy már a szabályok betartása sem jelent védelmet az előállítással szemben.

„Negyvenfokos hőség van Herátban, és még így is teljes testet fedő ruházatot kell viselnünk. De ennek ellenére sem érezzük magunkat biztonságban, olyan lányokat is őrizetbe vesznek, akik betartják a hidzsábviselés szabályait. Pokollá vált az életünk”

– fogalmazott egy 23 éves nő, akinek biztonsági okokból nem írták le az igazi nevét. Elmondása szerint a hatóságok már a piacokon és az utcán is figyelik, hogy kilátszik-e akárcsak egy apró bőrfelület is a nők ruhája alól.

Egy másik heráti nő szintén arról számolt be, hogy az elmúlt három napban jelentősen megnőtt a nők ellenőrzésének intenzitása. Állítása szerint fegyveres tálibok, ekölcsrendészeti tisztviselők figyelik a város utcáit, és gyakran olyan nőket is elszállítanak, akik láthatóan megfelelnek az előírásoknak. A helyiek szerint több család már nem engedi egyedül utcára a női hozzátartozóit.

Lővésekkel oszlatták fel a tüntetést

Az egyre szigorúbb intézkedésekre azután került sor, hogy a múlt hét végén tartományi utasításban adták ki, hogy a nőknek nyilvános tereken testük „minden centiméterét” el kell fedniük. Az intézkedés miatt kedden nyílt, utcai tiltakozás bontakozott ki Herátban, amelyet a tálib biztonsági erők feloszlattak.

A közösségi médiában olyan felvétel is terjed, amelyen fegyveres tálibok lövéseket adnak le az utcán összegyűlt tömegre. Az ENSZ afganisztáni missziója megerősítette, hogy a zavargások során legalább egy fiú életét vesztette lőfegyver okozta sérülések miatt, több embert pedig botokkal vertek meg. A tüntetés utáni friss híradások legkevesebb két halottról számoltak be.

A szemtanúk szerint a tiltakozások akkor kezdődtek, amikor az erkölcsrendészet munkatársai olyan nőket próbáltak őrizetbe venni, akik kifogásolták az új öltözködési előírásokat. A helyiek beszámolói szerint legalább harminc nőt állítottak elő a hatóságok. 

Egyes beszámolók szerint az őrizetbe vett nők szabadon bocsátásáért pénzt követelnek a családoktól, ezeket az állításokat azonban független forrásból nem sikerült megerősíteni.

View this post on Instagram

A post shared by The Guardian (@guardian)

A heráti rendőrség szóvivője szerint a biztonsági erők a közrend fenntartása érdekében léptek fel a keddi demonstráción. A tálib hatóságok azt állítják, hogy a tüntetők zavargásokat idéztek elő a hidzsábviseléssel kapcsolatos szabályok elleni tiltakozás során, ezért avatkoztak közbe.

Emberi jogi szervezetek attól tartanak, hogy a Herátban megjelent új gyakorlat hamarosan Afganisztán más nagyvárosaiban, köztük Kabulban is elterjedhet. 

A tálibok 2021 augusztusában vették át ismét a hatalmat Afganisztánban, miután bevonultak a fővárosba, Kabulba. Azóta fokozatosan szorították ki a nőket a közéletből. A lányok többsége nem tanulhat középiskolában vagy egyetemen, számos szakmában nem dolgozhatnak, és jelentősen korlátozták a mozgásszabadságukat is. Valamint törvényessé tették, hogy a férjek megüthetik a feleségüket, és a rabszolgatartást is visszavezették.

A mostani intézkedéseket az Erény Terjesztéséért és a Bűn Megelőzéséért felelős minisztérium hajtja végre. Ez az a tálib intézmény, amely átvette a korábbi nőügyi minisztérium helyét. A tálib vezetés szerint a hidzsáb viselése vallási kötelezettség, amelyet az iszlám törvények alapján kötelességük érvényesíteni.

Nagy Andi

A kiemelt kép illusztráció, Forrás: Pexels/ Faruk Tokluoğlu