Kéményseprés magyar módra: ingyen is van, meg nem is, kötelező is, meg nem is
A kéményseprő pontosan érkezik, hozza a számlatömböt, nem nézi meg a kéményt, de elmondja, mit gondol a világról. Fizetek. Nem tudom, mi bosszant jobban: az, hogy szó nélkül átadom a tizenhétezer forintot a semmiért, vagy az, hogy valójában úgy lett ingyenes a szolgáltatás, hogy mégis fizetni kell érte. Pais-H. Szilvia írása.
–
J. A. áll a kapuban, mosolyog, pontosan 10:30-kor, ahogy az értesítőben is állt.
– Izzadunk, mint a kutyák, mi? – kezdi, és már nyomja is befelé a kertkaput. A kormos izzadság vékony csíkban folyik le az arcán.
– A 40 fok az 40 fok, kibírhatatlan, mi?
A karikába tekert sörtefejű kefe úgy lóg oldalán, mint a gyerekkorom újévi naptárján. Tényleg, a kéményseprő júliusban is szerencsét hoz?!
– Bitang meleg van, egy bodzaszörpöt? Gondolom, hosszú a nap, sok még a kémény. Dolgoznék, de szívesen hozok, míg kitöltjük a papírokat… A. lehuppan a teraszra, előveszi táskájából a mappát, keresgél. Közben készítem a bodzafröccsöt helyi, Tahin-féle szódából, legyen jó napja, kap egy kis mentát és biocitrom-karikát is bele.
Csüccs a másik székre. Ízlik neki a bodzaszörp, meg is kérdezi, miért ilyen sárga. Mondom neki, a karamellizált cukortól, édesanyám titkos receptje – ami annyira nem is titkos, mert vagy kétszer megírtam már különböző fórumokra.
– Miért, mivel foglalkozik?
– Újságíró vagyok.
– Nőként? – kérdez vissza.
– Igen.
– Arról írjon, hogy nincs egyetértés, mindenki fröcsög, a hülyeséget szajkózzák, csak nyomkodják a telefont, aztán mi lesz a vége, nincs már emberség. Meg ott volt ez a Pride, az gusztustalan…
Nem, nem utál ő senkit, de hogy lehet a Csík zenekar szép dalára meztelenül vonaglani, és megszentségteleníteni a kokárdát?! A feleségei is… most válik másodszor. Rám néz: – Nem könnyű.
Ma is már vagy öt helyen járt, sehol nem kínálták meg egy pohár vízzel sem, régen falun nem így volt szokás.
Hallgatok. Fel kéne szerkesztenem a cikket, vészesen apad a Tisza, de lassan a Balaton is kiszárad, ha ilyen tempóban végzünk.
– Gyereke van? Mert minden fiúgyereket besoroz ám a Tisza Péter.
Ez után hamar elvesztem a fonalat. A. belelendül, lassan úgy érzem magam, mint egy kihelyezett kormányinfón. Az orosz sztyeppén, ahol nincs menekülés: a második világháborúban az ukránok megerőszakolták a magyar nőket, és ez vár ránk újra, nem tudja ezt, aki a nőverőre szavaz.
– Nem, nem az oroszok voltak, az ukránok – teszi helyre az erőtlen közbeszólásomat, úgy dobálja az orosz hadsereg alosztályainak neveit és nemzetiségi adatait, mintha tegnap érettségizett volna Péterváron a kadétiskolában.
Felállok, mondom: Tényleg ennyi elég lesz.
Antal zavartan rám néz, lehúzza a bodzaszörp maradékát, kezembe nyomja a 17 ezer forintos számlát:
– Készpénz legyen ám!
Félvállról megkérdezi: – Rendben vannak a kémények?
– Igen – mondom.
Nagy levegőt veszek: Akkor nem nézi meg?
– Rendben tartják, nem? Akkor jó! Aztán az újságírásból meg lehet élni? Itt az a csetdzsipiti, az megírja már a cikkeket, nem?
– Szerencséje van – mondom –, kéményt még nem söpörnek a robotok.
Jut eszembe: – Miért is kell nekem a kéményseprésért fizetni, amikor másoknak, gyakorlatilag minden magyar állampolgárnak ez ingyenesen jár? Olvastam – bököm oda.
– Mert megrendelte.
– Én? Mit?
– A magánszemélyek által lakott családi házaknál már évek óta nem kötelező a kéményseprés. Viszont olyan családi házaknál, ahová be van jegyezve egy gazdálkodó szervezet, a kéményellenőrzés kötelező, és fizetni kell érte – mondja fel a leckét.
A különbség tehát ennyi: állampolgárként ingyen kérhetném az ellenőrzést és tisztítást, ilyenkor a katasztrófavédelem illetékes kéményseprője jön ki. Ha viszont vállalkozó vagyok, és a helyileg illetékes kéményseprőcég szolgáltatását kötelezően megrendelem, akkor ők jönnek, saját díjszabásuk szerint. És jönnek akkor is, „önkéntes alapon”, ha nem rendelem meg.
Fizetek, adom a 17 ezer forintot
De még napok múlva is eszembe jut az eset.
Nem is tudom, mi idegesít jobban: az, hogy az általam meg nem rendelt, ám rám testált, kötelező kéményseprés helyett a konyhámon átsöpört a harcos álhírfolyam? Vagy csak saját tehetetlenségem zavar, hogy lefagyok, mert azt tanultam: az ember legyen kedves, ne bocsátkozzon vitába, hagyja rá másokra a legvadabb sületlenségeket is? Vagy az, hogy ennyire baleknak néznek, és szó nélkül fizetek is, ha kiállítanak egy csekket?
Magamra vagyok mérges, hogy igen, meg sem nézem, nem kamu-e, csak mert az oldalán ott lóg egy gyaníthatóan kéményseprésre alkalmas kefe, és van számlatömbje? Beengedem A.-t és a mögötte álló Kft.-t, mert a hatóságot képviselik, ami mellett ötvenen túl is vétkes kisgyereknek érzem magam.
Azt hiszem, leginkább az zavar, hogy nem világos, hogy is van ez az ingyenes, nem ingyenes, kötelező, de el nem végzett kéményseprés…
Emlékszik még rá valaki? 2017 előtt a családi házaknál a kéményellenőrzés és tisztítás még kötelező volt – akár kérted, akár nem, akár volt ott vállalkozás, akár nem. Ezt a szolgáltatást a kéményseprő-ipari közszolgáltató végezte, általában az önkormányzat partnere vagy később a katasztrófavédelem által kijelölt szolgáltató. Tiszta sor, egyszerű rendszer. A kéményseprők előre megadott időpontokban érkeztek, házról házra járva mindenkit ellenőriztek. A szolgáltatásért fizetni kellett, de az árakat hatóságilag szabályozták. Volt is értelme, a rosszul szelelő kémények miatti szénmonoxid-mérgezésnek minden évben vannak halálos áldozatai.
Aztán jött a nagy dobás: a kéményseprés díjmentessé tétele a rezsicsökkentés egyik hangsúlyos eleme lett.
Bár nem közvetlenül az első 2013-as rezsicsökkentési hullám része volt, a 2013–2016 közötti programba bekerült ez az intézkedés is. 2016-tól a katasztrófavédelem vette át a szolgáltatás végzését. Azóta a díjat nem a családi ház tulajdonosok fizetik, hanem az állam, örülhettek a saját kéményes családok. Ez a változás viszont csak a magánszemélyekre vonatkozott, a vállalkozások továbbra is maradtak a teljes díjfizetés mellett. Itt vált szét a két történet.
2018-tól aztán megszűnt a kötelező kéményseprés, választható szolgáltatássá vált
Az Országgyűlés 2017-ben hozta meg ezt a döntést, amit a szakma hevesen bírált, sőt Áder János köztársasági elnök először visszadobta a törvényt – aztán persze mégis aláírta. A civil szervezetek figyelmeztettek: a kémények és tüzelőberendezések magyarországi állapota miatt a kötelező ellenőrzés megszüntetése veszélyes lehet. A szakemberek féltek, hogy nőni fog a szén-monoxid-mérgezések száma, több lesz a haláleset. A rossz állapotú kémények ráadásul a légszennyezést is fokozzák, hiszen az illegális vagy nem megfelelő tüzelőanyagok égetése a részecskeszennyezés legfőbb oka.
A félelmek részben beigazolódtak. A Katasztrófavédelem adatai szerint évente 700–1000 kéménytűz van, ami az összes lakástűz 13–14 százalékát jelenti. 2023-ban 1132 szén-monoxid-riasztás volt, 15 halálos áldozattal. Ezek a számok nem csupán statisztikák: azt mutatják, hogy a rossz állapotú, nem ellenőrzött kémények komoly kockázatot jelentenek – nemcsak műszakilag, hanem életvédelmi szempontból is.
Nincs nyilvánosan elérhető statisztika arról, hogy hány családi háznál végzik el évente ezt az ellenőrzést, de az biztos, hogy a katasztrófavédelmi kéményseprők a főváros és 19 vármegye több ezer településén dolgoznak, mintegy 3,2 millió háztartásért felelnek.
Ahogy sejteni lehet, nem mindenki él ezzel a lehetőséggel, ha nem kötelező az ellenőrzés, akkor hiába bármennyi felhívás, még ingyen sem biztos, hogy mindenki hajlandó rászánni az időt és energiát.
Sokan csak legyintenek: egy teherrel kevesebb, kéménykérdés kipipálva, majd, ha látszik a baj, akkor megrendelik.
Ám ha cégről van szó, vagy akár egy egyéni vállalkozó is be van jelentve az adott címre, akkor jöhet a szigorú rendszer, itt már semmi sincs ingyen. Ezt legalább papíron komolyan veszik: ha egyetlen vállalkozás is be van jegyezve egy lakcímre, akkor elő a bukszával – akárhányan laknak is a házban, bárki is hívta a kéményseprőt, abban az otthonban már nem lehet csak úgy, magánszemélyként ingyen söpretni. De ha nem hívjuk is, a vállalkozásokhoz akkor is jönnek, nem is csak a megyében illetékes kéményseprő cégek, akik a saját címlistájuk alapján dolgoznak, aztán állítják ki szorgalmasan a csekkeket.
Én meg csak itt állok, fizetem automatikusan kétévente a 17 ezret, és azon gondolkodom, miért nem értem ezt az egészet. Az állam úgy trükközik velünk, mint az okos lány a Mátyás királyos népmesében, „hozzott is, meg nem is", ingyenes is meg nem is, ad is meg nem is, csak kövesd, ha tudod.
Nálunk egyébként van két kémény, amit a családi házunkban használunk, a férjem évente kétszer kitisztítja. Pár éve beruházott egy szerencsehozó kéményseprő kefére.
Kiemelt kép forrása: Getty Images/ Grafissimo, Unsplash/ Luis Cortés, Ludovica Dri, Clay LeConey
