„Az éneklés mindenkié” – Interjú Tóth Árpáddal, a Csíkszerda Kórus alapítójával

 –

Manilai manilai manilai Zoom

Az idén 16 éves Csíkszerda kórus alapítója és karvezetője, Tóth Árpád, éppen a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában tanított Kodály-módszert és karvezetést az interjú idején, úgyhogy végig a roppant dallamos „manilai manilai manilai Zoom”-sor (v.ö. panyigai panyigai panyigai ü) zakatolt bennem, amíg beszélgettünk. Bár Árpi egy másik kontinensen és egy másik időzónában volt éppen, mégis nagyon közel éreztem magamhoz a világszinten is elismert karizmatikus karvezetőt.

Évente két hetet tölt Manilában egy tanár-továbbképzési rendszerben, amit az ottani Kodály-társaság szervez. Hetedszerre járt ott vendégelőadóként. „Manila nagyon jó hely, szépen énekelnek az emberek, a tanárokat pedig megbecsüli a társadalom” – kezdi a beszélgetést, majd így folytatja: „Organikusan fejlődik a Kodály-módszer, ami ma már nem kizárólag abból áll, amit Kodály egykor leírt, de egyre többször előtérbe kerül világszerte mint élményközpontú pedagógia, amit akkoriban nyilván nem így hívtak.

Az, hogy melyik életkorban mi következik, és hogyan épülhet egymásra a tudás – a gyerekek fogékonyságát is szem előtt tartva –, napjainkban szinte erősebb hívószó, mint valaha” – fejti ki Tóth Árpád, és hozzáteszi: „Az is igaz, hogy mind nagyobb lesz a létjogosultsága a Kodály-, vagy ahogy sok helyen nevezik, a »magyar módszernek«, amit elsősorban magyar zenepedagógusok alakítottak ki, de ma már rengeteg nemzetközi zenei nagyágyú is része a kodályi hagyományoknak, akik továbbfejlesztették a zenetanulást.”

A zene nyelve határtalan, de néha Árpinak is szüksége van tolmácsra:

„Ha Kínában dolgozom, ott tolmács segít, olaszul és németül is tartok kurzusokat, de ezeknek a nemzetközi szemináriumoknak az angol az alapnyelve.”

Amikor a legelső meghatározó zenei élményéről kérdezem, ezt mondja:

„Még alsós voltam, amikor Csányi László, a Magyar Rádió Gyerekkórusának egykori karnagya kiválasztott néhányunkat az iskolából, hogy menjünk hozzá szombat reggelenként énekelni az akkor újonnan alakított Budapesti Gyerekkórusba. Emlékszem, az egyik próbán volt egy bizonyos akkord, ami nagyon szépen szólalt meg. Ott ültem a kórus közepén, mezzo voltam. Ez volt az az erős pillanat, amikor ráébredtem: mennyire szeretek énekelni.”

Ezt az élményt még mindig vissza tudja idézni, és azóta is napról napra megismétlődik az életében.

„Nemcsak intellektuális, hanem erős testi élmény is a szép harmónia és a többszólamúság. Mindig is azt szerettem, ha nem kettő, hanem legalább három szólam szól együtt. Akkor az valahogy több volt egy egyszerű akkordnál. Számomra a harmónia mindig egy külön kis univerzum” – meséli.

Négyszáz „csíkos szív” dobog a 16 éves Csíkszerdában

Magam is nagyon sok Csíkszerda-koncerten vettem már részt nézőként, és olyankor mindig erős vágyat éreztem arra, hogy velük énekelhessek, de nem olyan könnyű bekerülni a csíkosok közé. A mostani állás szerint nagyjából 400 tagot számlál a „Csíkcsalád”. Nyolc különböző kórusuk van jelenleg: Csíkhétfő, Csíkcsütörtök, Csíkkids, törzskórusok, a kamaraformációk, mint a Cheeky és a Parázs, illetve a társult együttesek, mint a Fülemüle énekegyüttes, a Tabáni Banda és a Mezítlábas Opera.

Azt is megkérdeztem Árpitól, hogy milyen típusú embereket vonz a Csíkszerda. „Amiben nagyon régóta látom, hogy én máshogy gondolom a kórust, mint a kollégáim, az a motiváció. Én azzal szeretek dolgozni, aki szeretne velem dolgozni” – mondta „Mindenki nagyon szeret énekelni. Én az vagyok, aki inkább küldöm el az embereket. »Nem kell ide járni, sőt, légyszi, ne járjál« – mondom néha.

A zene önmagáért beszél. Nincs nálunk meghirdetett nyitott kapu. Az csatlakozhat hozzánk, aki »dörömböl« az ajtón. Próbálom nem elrettenteni a jelentkezőket, de én a belső meggyőződésüket szeretném erősíteni. Ennél jobb hobbid nem lehet az életben.”

1800 nagykoncert

Attól is nagyon izgalmas ez a kórus, hogy minden félévben teljesen más projektjük van. Próbálják teljesen megtanulni és memorizálni a kórusműveket, azonban nagyon nehéz megfogalmazni, hogy valójában mitől jó egy zenei élmény. Tóth Árpád is keresi a választ: „Van persze technikai része, és a személyiségen is sok minden múlik, ahogy azon is, ki milyen előadó, de mindezek fölött áll, hogy valószínűleg az a jó zenész, akinek sok zenei élmény ment már nagyon mélyre az életében.

Tehát a mélység és mennyiség együtt hat. Ebben viszonylag jó úton haladunk a Csíkszerdával: sok projektünk van, most már több mint 1800 nagykoncertet, nagyprogramot csináltunk”.

A Kórusok Éjszakája eszméje

Tóth Árpád kezdeményezésére 2013-ban volt az első Kórusok Éjszakája, ami azóta rengeteg más kórust is megihletett. Az idei esemény június 14-én, szombaton este lesz. „Ez egy fesztiválmodell” – meséli Árpi. „A kórusoknak általában van egy bevett hagyománya, hogy a találkozókon különböző kultúrházakba beülnek az együttesek, és meghallgatják egymást. Ők maguk a közönség is.

Mi azért hoztuk létre a Kórusok Éjszakáját, mert mélyen hiszek abban, hogy van közönsége a kóruséneklésnek, csak jól kell csinálni. Úgy, hogy ez valóban érdekelje az embereket: rövid és színes programot állítunk össze, érdekes helyeken koncertezünk. Így nemcsak egymást hallgathatjuk, hanem választhatunk, hogy mit hallgatunk meg.

Ezért jó ez a modell, és ezért kap rá egyre több együttes, mert látja, hogy így valóban működik.”

„Világbéke”

A Csíkszerda 10. születésnapjára készült kisfilm végén, amit Joós Andrea készített, akivel nemrég olvashattatok egy INTERJÚT nálunk, megjelent a Világbéke felirat, emiatt Tóth Árpád az éneklésből áradó békéről is megosztotta a gondolatait: „Ki az, aki még hisz a háborúban? Van bárki a világon, aki nem tapasztalta meg akár transzgenerációsan, hogy a háború csak rosszat hoz? Vannak persze nemzeti sérelmek és egyéb tragédiák, de a háborúban ezek csak duplázódnak. 

Az éneklés szimbólum. A közös éneklésben nagyon sok minden abszolút egyértelmű. Például az, hogy egyedül nem tudom megcsinálni. Nagyon sok zenét tanultam, de egyedül én se vagyok képes arra, hogy kórusban énekeljek.

Van benne valami, ami mindig több lesz, mint én magam, mert ez a természete.

Lehet, hogy nekem nem elég szép a hangom, és a szomszédomnak se, de együtt mégis szépen hangzik. A másodperc töredéke alatt egyszerre mondjuk ki az sz hangot, mert ez fontos. És nem azért fontos, mert gazdagabb leszek tőle vagy jobban fogok kinézni, hanem azért, mert létrehozunk valamit együtt, ami több, nagyobb és tökéletesebb, mint én magam vagyok. Kodály ezt kimondta, hogy a kórus a legkönnyebb út ahhoz a fajta művészi kifejeződéshez, ami egyébként festészetben, irodalomban csak a legmagasabban képzettek és a legtehetségesebbek számára lehetséges.

Kórusban, közösen énekelve, sokkal kevesebb áldozat árán el lehet érni a legnagyobb zenei magaslatot is.”

Jó lenne, ha minél több ember megértené, hogy miért is olyan jó kórusban énekelni

Tóth Árpád nemcsak a kórus műfajában hisz, hanem abban is, hogy az élőzene által sokkal mélyebbek lehetnek a zenei élményeink. „Nekem a zenében ez is a kedvencem, hogy a világ leggyönyörűbb és legfantasztikusabb koncertjei is elmúlnak. És a legnagyobb pofára eséseink is. Hiába volt Bach, Mozart és a többi fantasztikus, elképesztően zseniális zenei elme, ha én nem tudom lejátszani vagy elénekelni, akkor az a zene nem létezik. Bármekkora a különbség az én nyomorult képességeim és a zenei óriások között, akkor is együtt kell dolgoznunk azon, hogy ez a zene megszólaljon. Ez is olyan szép, mintha a kezüket nyújtanák felénk a zsenik.

A koncertélmény annyira más, mint a zene önmaga vagy csak a hangzásélmény, amire koncentrálunk zenészként, ezt soha nem helyettesítheti a hangrögzítés.”

Az AI és a zene

A mesterséges intelliencia a művészet és az élet minden területén egyre nagyobb teret hódít, Tóth Árpád azonban nem félti a klasszikusokat: „Ha arra gondolok, hogy a zeneipar húsz év múlva milyen lesz, úgy hiszem, a klasszikusok még jobban beírják magukat a kánonba, mert tudni fogjuk, hogy azt tényleg nem az AI csinálta. Így el fog veszni a szerzőség: a most élő nagy, legendás szerzőké az utolsó ilyen generáció. Az az érzésem, hogy az AI felül fogja írni, hogy mi az eredeti és mi tucattermék, de ezzel egy időben a régi klasszikusok még magasabbra emelkednek majd. Ilyen szempontból a koncert pillanatai is fontosak maradnak, amíg nem robotok fognak énekelni, hanem emberek.”

Milyen lesz a Csíkszerda öt-tíz-húsz év múlva?

Tóth Árpád folyamatosan új koncepciókon gondolkodik, de leginkább akkor, amikor teljesen mással foglalkozik, például főzés vagy kirándulás közben. „Az idei évadban például született egy nagy dobásunk, amire nagyon büszke vagyok: Messziről jött reneszánsz a címe. Olyan anyagokat találtam hozzá, amelyek plasztikusan megmutatták a kontinenseken átívelő zenei interakciót, de van egy csomó más ötletem is. 

Nekem a zenélés nem egy lépcső, amin egyre magasabbra jutok, hanem inkább azzal megyek fölfelé, hogy egyre több mindent megismerek, megszeretek, megértek, és egyre több új dologban mélyedek el.

Szinte nagyobb a zenei étvágyam most, mint 25 éve, amikor elkezdtem.” 

Bár rengeteg tanítványa van világszerte, mégis nagyon nehéz az utódlás kérdése, ami egyben a növekedés záloga is. „A jövőre is vannak vízióim, én hiszek a növekedésben, szerintem ennél is nagyobb lesz majd a kórus, de ennek vannak feltételei.

A Csíkszerda és a Kórusok Éjszakája, valamint a hozzánk tartozó programok, a nyári egyetem és még nagyon sok minden, egyelőre egy picit »one man show«. Még túlságosan a nevemhez fűződik, vagy akkor működik biztosan jól, amikor én is ott vagyok. Hosszú távon szeretném, ha a Csíkszerda nemcsak hozzám kötődne, mert ez azért nagy teher is. Előfordult például, hogy amikor beteg voltam, megállt az élet. Vagy ha néha nem én tartom a próbát, akkor is felelősnek érzem magam érte, amikor nem vagyok ott. Van, amiben sikerült előrelépni, de még sok van hátra ebből” – osztotta meg tapasztalatait Tóth Árpád.

Csíkpont, a távoli álom

Árpi és a Csíkszerda tagjai régóta ámodoznak egy saját helyről, bár mostanában sajnos a civil közösségeknek elég nehéz az előrejutás: „Nagy álmom, hogy legyen egy saját helyünk, a Csíkpont, amit meg tudnánk tölteni előadásokkal, programokkal. Egyelőre elég utópisztikus, de már az is sokat segítene ennek a közösségnek, ha nem nekünk kellene mások után takarítani minden próba előtt a termet. 

Mi attól vagyunk Csíkszerda, hogy teljesen önállóak vagyunk: azt a programot valósítjuk meg, amit mi akarunk. A Kórusok Éjszakája is úgy szerveződik, ahogyan azt jónak látjuk. Nem járunk kórusversenyre, és csak nagyon ritkán megyünk el más fesztiválokra, mert nagyon fontos, hogy saját közönségünket értelmesen szórakoztassuk. Ha megtanulunk egy programot, akkor elsősorban a közösségünket szeretnénk azzal szolgálni. Ha egy fenntartó más feltéleket szabna, meg lennénk lőve, mert a mi legfontosabb szabályunkat felülírná. És akkor nem lesz hiteles maga a közösség” – mondta dr. Tóth Árpád, aki TED-előadásában is valóságos kórust teremtett nézőközönségéből.

Both Gabi