Sarolta hercegnő útja a tündérpalotától a tébolyig – a trieszti Miramare kastély úrnőjének tragédiája

–

Az 1840-ben született Sarolta, a belga királyi család legkisebb gyereke, saját korában az uralkodói családok egyik csillagának számított. Az egyik leggazdagabb hozománnyal rendelkező hercegnő rokonságban állt a nyugat-európai királyi házakkal, így már gyerekként gyakran megfordult Windsorban, évente meglátogatta nagyapját, I. Lajos Fülöp francia királyt, később pedig gyakran időzött III. Napóleon és a szicíliai király udvarában is.

Kiváló nevelésben részesült: latin szerzőket olvasott – kamaszlányként például Plutarkhoszt és Ovidiust –, emellett folyékonyan beszélt és kifejezően írt franciául, németül és angolul. Kiterjedt levelezést folytatott királyi unokatestvéreivel, például Viktória királynővel is.

Nevelőnője a nagynénje, Orléans-i Adélaïde hercegnő volt. Sarolta tízéves volt, amikor meghalt az édesanyja, ezután Marie-Auguste de Bovée grófnő vette át a nevelését, aki szerint Sarolta szinte megszállottja volt a tanulásnak. A korabeli társasági életet unalmasnak találta, mivel nemigen akadt számára megfelelő beszélgetőpartner. Ráadásul Sarolta elég szigorú mércével mérte azokat, akik közeledtek hozzá, mivel nagyon jól ismerte a saját értékeit.

A fiatal lányt a korabeli források nemcsak szépnek és műveltnek írják le, hanem igen határozottnak is, aki jó diplomáciai érzékkel rendelkezett, és szívesen kinyilvánította a véleményét politikai kérdésekben is. Az európai politikai elit úgy tekintett rá, hogy nemcsak származása, hanem képességei alapján is kiváló uralkodónő válhatott volna belőle.

A hercegnő választása

Nem csoda hát, hogy Sarolta kezére többen is pályáztak. 1856-ban, tizenhatodik születésnapján két kérőt is elutasított: György szász herceget és V. Péter (Pedro) portugál királyt, akinek a lánykérését Viktória királynő is támogatta. Ám úgy tűnt, Sarolta nem akarja magára venni az uralkodás terhét. Döntését így indokolta:

„Ami Pedrót illeti, ő valóban a trónra ültethetne, királynő és »felség« lennék. De semmi az! A korona manapság nehéz teher, és később igencsak megbánhatja az ember, ha egy ilyen őrült megfontolásnak enged.”

Valószínűsíthető, hogy Sarolta nem politikai vagy gazdasági erővonalak mentén választott férjet magának. A feltételezést erősíti az is, hogy édesapja, I. Lipót a korban szokatlan módon a lányára bízta a döntést, hogy kihez megy férjhez. A hercegnő választása Miksa főhercegre, Ferenc József osztrák császár öccsére esett. Sarolta részéről ez valóban a szív választása volt – szerelem első látásra. A lánykérések évében, 1856-ban találkoztak először Brüsszelben, és Sarolta állítólag azonnal elhatározta, hogy Miksa felesége lesz.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy Sarolta és Miksa házassága egy volt csupán az uralkodói családok közötti szokásos érdekházasságok közül. Miksa részéről ez nem zárható ki. Mindenesetre nem volt elragadtatva Saroltától, akiről így nyilatkozott:

„Ő alacsony, én magas vagyok, ahogy annak lennie kell. Ő barna, én szőke, ami szintén jó. Nagyon intelligens, ami egy kicsit idegesítő, de kétségtelenül túl fogom tenni magam rajta.”

1856 karácsonyán már meg is tartották a kézfogót, az esküvőre a következő év nyarán került sor. 

Családi viszonyok

Egy tizenhét éves lánynak feleségként bekerülni Európa egyik legnagyobb uralkodói családjába akkor se lett volna egyszerű, ha ott minden olajozottan működik. De nem így működött. Ami persze nem meglepő, hiszen a koronás fők is csak emberek, tele hétköznapi hibákkal. Zsófia főhercegnő, Miksa (és Ferenc József) anyja, kifejezetten autokrata személyiség volt. Közismert, mennyire nem tudta elfogadni Ferenc József feleségét, Erzsébetet, és hogy mennyire megkeserítette az életét.

Ellenben Saroltára úgy nézett, mint a palota új ékkövére, aki majd mindenben felülmúlja Sisit, és kárpótolja őt minden álmáért, amit Erzsébet nem tudott vagy nem akart beteljesíteni.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzet melegágya lett Sisi és Sarolta versengésének, és a kapcsolatuk eléggé elmérgesedett. Ráadásul Sarolta féltékeny is volt Sisire. Mert hiába imádta őt Zsófia főhercegnő, Sarolta úgy érezte, hogy a saját férje, Miksa Sisit jobban kedveli nála. Erzsébet és Miksa lelki jó barátok voltak (amit Ferenc József se nézett féltékenység nélkül), bizalmasai voltak egymásnak, és mindenben egyetértettek. Ráadásul Sisi volt az udvar ünnepelt szépsége.

A Miramare asszonya

Szerencsére nem kellett sok időt tölteniük Schönbrunnban, mert a bátyja Miksát nevezte ki a Lombard–Velencei Királyság kormányzójává, és a székhelyüket Olaszországba helyezték át. A pár hivatalosan Milánóban lakott, de ekkor már épült Trieszt mellett a Miramare, amelynek kiskastélya, a Castelletto egyfajta szerelmi fészekként szolgált a fiatal párnak. Ám az idill nem tartott sokáig.

A kastélyt még be sem fejezték, amikor 1859-ben Ferenc József lemondásra kényszerítette az öccsét, mivel túl liberális eszméket vallott, és nem bánt elég kemény kézzel az olasz függetlenség híveivel. Miksa alapvetően jóval szabadabb szellem volt, mint Ferenc József (ezért is találta meg jól a hangot Sisivel), ráadásul a politikai döntéseit rendre megvitatta Saroltával, aki kifejezetten liberális politikai nézeteket vallott.

Ferenc József és a kormány vádjai között az is szerepelt, hogy a főhercegi pár túl költekező életmódot folytat. Felróták nekik Miramare tündérkastélyának megépítését is, annak ellenére, hogy a beruházás nagy részét Sarolta hozománya fedezte. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – II. Lipót, Sarolta bátyja őrült vállalkozásnak nevezte a Miramare építését, tekintettel az akkori vészterhes időkre.

Miksa már a Saroltával való házasságkötése előtt leköltözött Triesztbe, amikor a császári-királyi haditengerészet főparancsnoka lett.

A legenda szerint a Miramare kastély onnan kapta a nevét, hogy Miksa egy viharban a Trieszti-öböl grignanói szakaszára vetődött katonáival. A sziklaszirtre felmászva, a látványtól lenyűgözve csak ennyit tudott mondani: „Mira mare!”

„Nézd a tengert!”

Már ekkor elhatározta, hogy erre a kopár sziklaszirtre felépíti álmai kastélyát. A kastély első terveit állítólag maga Miksa készítette el, ám Sarolta is részt vett a tervezésben – mégpedig intenzíven –, hiszen rokoni kapcsolatai révén számos uralkodói kastélyt bejárt szerte Európában.

A Miramare közel harminc szobájával a főúri kastélyok között nem számít túl nagynak, de mindent a legjobb anyagokból készítettek. A fehér isztriai márvány ragyogása dominál a Trieszti-öböl fölé magasodó neogótikus épületen, amelynek látványa ma is lélegzetelállító. A belső terek eleganciáját a pompásan faragott tölgyfalépcsők és burkolatok csak emelik. No és a számtalan festmény és szobor, illetve egzotikus műtárgy, amelyeknek nagy gyűjtője volt Miksa.

Ha végigjárjuk a Miramare látogatható termeit, kicsit képet kapunk a főhercegi pár különböző személyiségéről is. Miksa nemcsak a címet birtokolta származása okán, hanem valóban értett a tengerészethez. Az ő nevéhez kötődik a Habsburg Birodalom hadiflottájának modernizálása, például a gőzhajók alkalmazása. Kiváló hajós volt, és imádta a tengert. Nem csoda hát, hogy a lakosztálya szobái hajókabint formáznak. Sarolta pedig leginkább a zeneteremben és a nagy gondolkodók márványba faragott portréival díszített könyvtárban szeretett időzni.

Jellemző az is, hogy a királyi hálószobából egy titkos ajtón azonnal a kápolnába lehetett jutni. Sarolta ugyanis nagyon vallásos volt, így valószínűleg komoly lelkiismeret-furdalást jelentett neki, hogy nem született gyermeke.

A kutatók leginkább azt feltételezik, hogy mivel Miksa fiatalkorában szifilisszel fertőződött meg, nemzőképtelenné vált. Mások úgy vélik, hogy valójában nem is volt a házasfelek között szexuális kapcsolat.

Miramare egyik fő ékessége a 22 hektáros, többszintes, káprázatos függőkerteket is magába foglaló park. Ennek megvalósításához gyakorlatilag le kellett tarolni a sziklacsúcsot, és a teraszokat annyi termőfölddel feltölteni, hogy a hatalmas fák gyökeret verhessenek benne. A különböző kertrészek eltérő karakterrel rendelkeznek: a tengerparti területeken mediterrán hangulat uralkodik, míg a védettebb részeket egzotikus növényekkel ültették be. A pergolák, tavacskák, labirintusok, a számos szobor és szökőkút valóban tündérkertté varázsolják a Miramare parkját. A hagyomány szerint Sarolta közel háromszáz énekesmadarat telepített a kert növény- és madárházaiba, hogy minden reggel madárcsicsergésre ébredhessen.

A kastély 1860-ra készült el, ám nem sokáig lakhattak benne, mert alig négy év múlva a főhercegi pár életében hatalmas fordulat következett be.

Egy rossz döntés tragikus következményei

Miksa második fiúgyermekként született a családban, így nem igazán számított rá, hogy valaha trónra kerül – legalábbis a Habsburg Birodalomban nem. Azonban 1863 őszén a Miramare kastélyába egy konzervatív, mexikói politikusokból álló küldöttség érkezett, és nem mást ajánlottak fel Miksának, mint a mexikói császári trónt. Miksa és Ferenc József is vegyes érzelmekkel fogadta a felkérést, hiszen a meghívás mögött valójában az állt, hogy III. Napóleon csatlósállamává tegye az akkoriban polgárháború szélére sodródott közép-amerikai államot.

Sarolta ismerte férje ambícióit, és tudta, milyen nagy törésként élte meg, hogy Ferenc József visszavonta a kormányzói megbízatását. Mivel a pápa is támogatta az ügyet, meggyőzte férjét, hogy a kormányzásukkal a nyugati civilizáció teret nyerhetne Mexikóban. Saroltának nagy tervei voltak: egy olyan országról álmodott, ahol jogrend és (nyugat-európai) erkölcs uralkodik. Fontosnak tartotta a köznép életszínvonalának emelését, a gyerekek iskoláztatását és a katolikus vallás megerősítését is.

Ezekkel az elképzelésekkel vágtak neki az óceánnak 1864 tavaszán, ám szinte a megérkezésük pillanatában kiderült: hiába biztosították őket a küldöttek arról, hogy a császárválasztás a nép akarata, valójában csak egy szűk politikai kisebbség báburalkodói lehetnek.

Miksa megpróbálta kihozni a helyzetből a legjobbat: legelőször is ki akarta békíteni a konzervatív és a liberális pártokat – sikertelenül. Sokat utazott Mexikóban, néha több hónapra is távol volt, éppen ezért Saroltát nevezte ki régensnek. Férje hosszú távolléteinek idején ő elnökölt a minisztertanácsban, és vasárnaponként nyilvános audienciákat tartott. Belevetette magát a munkába. Rendeleteket hozott a napszámosok munkakörülményeinek javítására: eltörölte a testi fenyítést, és bevezette a heti egynapos pihenőidőt a munkások számára. A korban szokatlan módon létrehozott egy hivatalt, amely az őslakosok panaszos ügyeit intézte. A történetírók őt tekintik az amerikai kontinens egyik első női uralkodójának.

Sarolta célja valóban a mexikói nép „felemelése” volt

Akár a férje, ő is sokat járta a vidéket, többek között elutazott a Yucatán-félszigetre is. Vidéki útjaik megerősítették őket politikai céljaikban, és egy liberális, európai mintájú állam megteremtésére törekedtek. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – a mexikóiak idegennek és betolakodónak tekintették őket. Valljuk be: nem alaptalanul.

Minden jószándékuk ellenére az országban (polgár)háborús helyzet alakult ki. A köztársaság hívei, élükön Benito Juárez csapataival, fellázadtak a rájuk kényszerített európai császári uralom ellen. Alig telt el másfél év a megérkezésük után, 1865 októberében Miksa kiadta az úgynevezett „fekete rendeletet”, amelynek eredményeként a rögtönítélő bíróságok azonnal halálra ítélhettek bárkit, aki a császári uralom ellen lázadt. A rendelet több száz halálos áldozatot követelt, és lényegében megpecsételte a császári pár sorsát.

Hogy Miksa egy rövid ideig birtokolhatta a mexikói trónt, III. Napóleon katonai támogatásának volt köszönhető. 1866 januárjában, amikor III. Napóleon megkezdte csapatainak kivonását, világossá vált, hogy nem fogják tudni megtartani a hatalmukat Mexikóban.

Sarolta úgy érezte, nem nézheti ezt tétlenül. Azonnal hajóra szállt, Franciaországba utazott, hogy személyesen győzze meg III. Napóleont a katonai támogatás fontosságáról. III. Napóleon – finoman fogalmazva – többször is megpróbálta „lepattintani” az asszonyt. Amikor végül mégis fogadni kényszerült, a mexikói császárné csak szóban foglalhatta össze azt a közel húszoldalas beadványt, amelyet a mexikói helyzetről és a francia katonai támogatás szükségességéről írt.

A párizsi út teljes kudarccal végződött, ahogy vatikáni útja is, mivel már a pápa sem támogatta a mexikói császári pár ambícióit. A kutatók szerint ezután jelentkeztek Saroltán a paranoia első jelei. Folyamatosan attól tartott, hogy meg akarják ölni: a mérgezéstől, merénylőktől és kémektől félt leginkább.

Elmeállapota egyre romlott, és orvosai ajánlására a családja a Miramare kastélyt jelölte ki kényszerlakhelyéül. Férjét, Miksa főherceget 1867-ben kivégezték Mexikóban, ám elmeállapotára való tekintettel ezt a tényt haláláig eltitkolták előle. A kutatók úgy vélik, mentális egészségének megromlását a lelkiismeret-furdalás okozta, amelynek az volt az alapja, hogy ő vette rá a férjét: fogadja el a mexikói császári címet, valamint hogy képtelen volt katonai segítséget szerezni a politikai krízishelyzetben. Bátyja, II. Lipót végül Belgiumba vitette. Teljesen elvonultan élt a Bouchout kastélyban, ahol élete végéig várta a férjét, hogy hazatérjen hozzá a bujdosásából. 1927-ben, 86 évesen elborult elmével halt meg.

Haláláról így adott hírt a New York Times:

„Az uralkodóházak történelmének egyik legtragikusabb élete ért véget.”

Miklya Luzsányi Mónika