–

A németországi Frechenben 1923-ban született Irma Grese gyerekkoráról lényegében csak annyit lehet tudni, amennyit 1945-ben az említett belseni tárgyaláson jegyzőkönyvbe vettek. Szülei, Berta és Alfred Grese gazdálkodással foglalkoztak, és katolikus hitre nevelték az öt gyereküket. Az apa nagyon szigorúan bánt a két fiával és a három lányával, időnként veréssel is büntette őket. A húga visszaemlékezései szerint  Grese „gyerekkorában gyáva és félénk volt, mindig elmenekült, ha bántódás érte.”

Tizenkét éves korában súlyos trauma érte: az édesanyja öngyilkos lett. Sósavat ivott, miután a tudomására jutott, hogy férjének viszonya van egy helyi kocsmáros lányával. A holttestét a lánya találta meg. A tragédia terhével, és az apja erőszakos természetével küzdő kamasz hamar megfertőződött a náci tanokkal. Apja tiltása ellenére csatlakozott a Hitlerjugendhez, a Bund Deutscher Mäden (BDM) nevű ifjúsági szervezethez, majd az SS-hez is.

Tizenöt évesen otthagyta az iskolát: először egy tanyán dolgozott, majd egy boltban helyezkedett el. Később az SS egyik szanatóriumában segédápolóként alkalmazták, majd egy tejgazdaságban vállalt munkát. 1942-ben a ravensbrücki női koncentrációs táborba került. „Azt szerettem volna, hogy ismét ápolónőként dolgozzak, de a munkaügyi hivatal a ravensbücki koncentrációs táborba küldött, hiába tiltakoztam a döntés ellen” – állította Greese későbbi pere egyik tárgyalásán. Mielőtt megkezdte volna szolgálatát a lágerben, három hetes képzésen kellett részt vennie, hogy „megkeményedjen a lelke, és magáévá tegye a náci faji ideológiát.” 

„Soha többé nem akarlak látni” 

A visszaemlékezések szerint a szolgálata kezdetekor még bocsánatot kért egy fogolytól, mikor elé lépett, de néhány nap alatt „sikerült kiölni belőle az udvariasságot és az emberséget”.

Egy idő után pedig az egyik legkegyetlenebb és leghírhedtebb alkalmazott lett Ravensbrückben, ahol először fogolyfelügyelőként, majd blokkfelügyelőként dolgozott. 1943-ban áthelyezték Auschwitz-Birkenauba. Mielőtt szolgálatba állt volna a Harmadik Birodalom legnagyobb koncentrációs táborban, meglátogatta az apját. A férfi kérdőre vonta az SS-egyenruhát viselő lányt, mit csinált Ravensbrückben, és a beszélgetés után állítólag feldúltan közölte vele, hogy soha többé nem akarja látni. 

Grese először a ravensbrückihez hasonló beosztásban szolgált Auschwitzban, néhány hónap után pedig a nők által elérhető második legmagasabb fokú fogolyfelügyelői pozícióba helyezték. A hatalom és a gyors előléptetés valósággal megrészegítette – és szabadjára engedte a hosszú időn át elfojtott frusztrációit. Csakúgy, mint a többi lágerőr, fekete csizmában, ostorral vagy gumibottal a kezében, pisztollyal az oldalán járt-kelt a női táborban. A foglyokat kényére-kedvére ütötte és rugdosta. A túlélők visszaemlékezései arról tanúskodnak, hogy mindig a legszebb rabokat küldte elsőként a gázkamrába, és fonott ostorával gyakran ütlegelte a női foglyok mellét „fegyelmezési célból”. „A birkenaui konyhán dolgoztam, amikor láttam, hogy egy nő odament a kerítéshez, hogy beszéljen a szomszédos táborban lakó lányával. Grese, aki éppen biciklivel jött arra, levette a bőrből készült övét, és ütni kezdte a nőt. Később az öklével az arcát csapdosta, majd, amikor földre zuhant, megtaposta” – emlékezett vissza az egyik magyar származású túlélő, Ilona Stein. 

A kínzás gyönyöre

A tábor leginkább szadista őrei között tartották számon. Az egyik nőgyógyászként dolgozó foglyot, a szintén magyar származású Gisella Perlt például arra utasította, hogy sterilizálatlan késsel végezzen el olyan mellműtéteket, amelyekhez érzéstelenítő sem állt rendelkezésre. Kéjes gyönyörrel figyelte, ahogy a nők kínjukban sikoltoztak a beavatkozás közben.

„Amikor véletlenül felnéztem az operáció közben, életem legborzalmasabb látványa fogadott. Irma Grese élvezte az emberi szenvedés látványát. Megfeszített teste ritmikusan előre-hátra ringott. Az arca kipirult, a szemei tágra nyíltak, merev tekintettel bámult előre. Úgy nézett ki, mint aki orgazmust él át.

Többször is megnézte azoknak a nőknek az operációit, akiknek felvágták a melleit, mert elfertőződtek a tábori tetvek és a kosz miatt” – olvasható Perl visszaemlékezéseiben. Egy másik fogoly pedig arról számolt be, hogy egyszer összekötötte egy vajúdó nő lábát, és élvezettel nézte, ahogy szenved.

A szőke hajú, kék szemű, testhez simuló egyenruhát hordó és drága parfümöket használó fiatal nő a kegyetlenkedései mellett a megjelenésével is feltűnést keltett. Szépségére még a foglyok is felfigyeltek. „Ő volt az egyik legszebb nő, akit valaha láttam. Minden porcikája tökéletes volt, arca tiszta és angyali, kék szemei pedig legvidámabbak és a legártatlanabbak, amiket csak el lehet képzelni” – írta róla Perl. A foglyoktól elkobzott ruhák közül kiválogatta magának a legcsinosabbakat, órákat töltött a fésülködőtükre előtt a frizuráját igazgatva – közben pedig arról ábrándozott, hogy a háború után híres filmsztár lesz.

A szerelem lett a veszte

Grese óriási szexuális étvággyal rendelkezett, sok fogollyal és őrrel volt viszonya. Vitatott hitelességű források szerint nőkkel is intim kapcsolatba került. Állítólag az egyiket, egy Blockova nevű foglyot, miután megunta, kivégeztette. Bizonyos források szerint a szeretői között volt a halál angyalának nevezett álorvos, Josef Mengele is. Az egyik SS-őrtől teherbe esett, és arra utasította Perlt, hogy hajtsa el a magzatot – annak ellenére, hogy a náci törvények tiltották az abortuszt. A legnagyobb szerelme egy nála tizennégy évvel idősebb SS-tiszt, Franz Hatzinger volt – és sokak szerint a vele való kapcsolat okozta a vesztét. 

1945. január 18-án, nem sokkal az auschwitzi lágerkomplexum felszabadítása előtt Gresét visszahelyezték Ravensbrückbe, majd Bergen-Belsenbe került. Amikor innen egy másik táborba akarták küldeni, tiltakozott, mert Hatzingerrel szeretett volna maradni. Április 15-én megérkeztek a brit csapatok Bergen-Belsenbe, felszabadították a tábort, Gresét pedig foglyul ejtették, majd hadbíróság elé állították. Sokan úgy vélik, ha nem marad a szerelme miatt Bergen-Belsenben, megúszhatta volna a felelősségre vonást. Hatzinger nem sokkal Grese elfogása után meghalt tífuszban – a betegséget valószínűleg a bergen-belseni lágerben kapta el.

A visszaemlékezések szerint Grese arrogánsan viselkedett a brit tisztekkel, az egyikre még a pisztolyát is rászegezte. A letartóztatását követően egy angol újságíró interjút készített vele.

A kérdésre, hogy miért követte el azokat a háborús bűncselekményeket, amikkel vádolják, ezt válaszolta: „Kötelességünk volt kiirtani a közösségünkre nézve kártékony elemeket, hogy Németország jövője biztosított legyen.”

A kihallgatásán sem tanúsított megbánást. „Meg vagyok győződve róla, hogy minden, ami történt, helyes volt” – jelentette ki. A per alatt – mint sok más náci háborús bűnös – végig azzal védekezett, hogy parancsot teljesített. A tanúvallomásokat és a lágerben készült kép- és filmfelvételeket rezzenéstelen arccal nézte végig. Amikor viszont az apjával való viszonya szóba került, elsírta magát.

A hadbíróság kötél általi halálra ítélte. December 13-án került sor a kivégzésére. Az akasztása előtti órákban náci dalokat énekelt, majd a hóhérhoz fordulva csak ennyit mondott: „Schnell.” Azaz: gyorsan.

Nádudvari Péter