Repülőúton egy kisbabával: így nem válik rémálommá

–

Mindig is kalandvágyó természet voltam, és a messzi helyek megismeréséről anyaként sem mondtam le. Pár hete vágtunk neki férjemmel és öt hónapos kisbabámmal egy hosszú repülőútnak, úti célunk hosszú töprengés után a csodás afrikai sziget, Mauritius lett.

Mindenféle érzés kavargott bennem az utazás tervezésekor: izgalom, aggodalom és egy kis kételkedés is. Millió kérdés járt a fejemben természetesen, például a helyszínnel és a hosszú repülőúttal kapcsolatban.

Hogyan fogja viselni a baba az utazást? Hogyan tudom biztosítani kényelmét és biztonságát a repülőn? Biztos jó döntés-e most utazni? Nem lenne-e jobb várni, míg a babám járni tud? Egyáltalán megfelelő úti cél-e nekünk a szigetország? Nem sok a 11 óra repülőút megszakítás nélkül?

A választásunk azért Mauritiusra esett, mert ide nem szükséges semmilyen extra oltás, a közbiztonság jó, és az afrikai országok közül ez az egyik legfejlettebb. Kisbabával ezek a szempontok váltak a legfontosabbá, hiszen a kalandvágyat immáron erős aggódás is kiegészíti.

Miután eldöntöttük férjemmel, hogy nekivágunk, és konkrét tervezésbe kezdtünk, rájöttem, hogy a megfelelő felkészülés és legfőképpen a rugalmasság lesz a titka annak, hogy az utazás valóban kaland legyen, és a repülőutat a legkevesebb sírással vészeljük át. Úgy gondolom, hogy zökkenőmentes utunknak a következő tippek adták az alapját, melyek nálunk igen jól beváltak:

1.

Beszállás a végén

Ugyan babával elsőbbségi beszállásra voltunk jogosultak, mi mégis az utolsók között szálltunk be a gépbe. Így a fedélzeten töltött idő 30-40 perccel rövidebb volt, ami fontos különbség. A be- és felszállás ideje alatt a helyünkön ülve kellett maradnunk a szűkös székben. Akinek pici babája van, pontosan tudja, hogy 30 perc szórakoztatás igen fárasztó lehet, amire így nem volt szükség, és a repülőút könnyek nélkül kezdődött meg.

2.

A nyomáskülönbség kiegyenlítése

A mi babánk még anyatejen él, ezért könnyű megoldás volt a nyomáskülönbség kiegyenlítésére a felszállás alatt és utána is szoptatás. Külön figyeltünk rá, hogy a reptéren már ne egyen és ne aludjon, így felszálláskor az etetésbe sírás nélkül bele is aludt így az első másfél-két órát alvással töltötte. Ugyan a reptéren már fáradt és nyűgös volt, de lenn könnyebben elszórakoztattuk az utolsó félórában, mint azt a gépen tettük volna.

3.

Munkamegosztás: nem csak apa nyaral

Elengedhetetlen feltétele a hosszú repülőútnak az volt, hogy férjemmel tisztáztuk: mindketten nyaralni mentünk, nem csak az egyikünk. Ez abban nyilvánult meg, hogy a repülőút alatt is közösen foglalkoztunk a gyerekkel.

Természetesen cici csak nálam volt, ezért az etetés és altatás feladata rám hárult ott is, viszont a férjem sétált vele addig fel-alá, amíg én néztem egy részt a sorozatomból vagy ettem. Erre azért is szükség volt, mert ölben maradva a baba lerángatta volna a poharat, tálcát, és mindent, amit ért.

4.

A hordozó/ kenguru szerepe

A nyaralást is és a reptéri jövök-megyeket is babakocsi nélkül terveztük, méghozzá tudatosan. Egyrészt azért, mert felfedeztük a Google Earth-ön, hogy Mauritiuson nincsenek járdák, így csak feleslegesen cipelnénk magunkkal a kocsit. Másrészt a csuklónkat kíméli, ha a 11 órás repülőúton nem kézben tartva kell a babával járkálni és szórakoztatni, amikor nyűgös, hanem kenguruban ücsörögve kényelmesen nézelődhet. Oda és visszafelé is magamra kötöttem a gyereket, amikor elfáradt, és a sorok között sétálva nézelődhetett, így a hordozóban igen könnyen el is aludt.

5.

A babatakaró ezer élete

Igen fontos kelléke volt a repülőútnak és az egész nyaralásnak a babatakaró. Mindenhova vittük magunkkal, és amikor valahol megálltunk, a babát letettük a földre. Nem, nem voltunk szívtelen és rossz szülők amiatt, hogy a gyerek a földön játszott. Sőt! Már a reptéren megtapasztaltuk, hogy milyen nagy élvezettel nézelődik a hátán fekve, és milyen szívesen nyújtózkodik ki, miután kiszabadult a hordozókendőből. A takaró mindemellett nagyon jól jött a repülőn is, ugyanis igen hideget fújt a légkondi, így alvás közben azzal takartam be a gyereket.

6.

A kevesebb több

Miután bepakoltam a táskát, ki is pakoltam belőle rögtön sok felesleges dolgot. Tudatosítottam magamban, hogy az öthónapos babámnak semmi másra nem lesz szüksége a repülőn, csak azokra a dolgokra, amiket otthon is megszokott: anya (cici), apa (móka), pelenka, játékok és váltóruha.

A kézipoggyászom tartalma így a következőkből állt: öt pelenka, nedves törlőkendő, váltóruha babának (egy body, egy nadrág, egy vastagabb pulóver) és pár játék.

Vettem neki két új csörgőt, amit először a repülőn mutattam meg neki. Ez garantálta azt, hogy a figyelmét lekötik majd a játékok. Extrán jól bevált az egyik öntapadós forgattyú, amit a repülő ablakára cuppantva tudott pörgetni. 

7.

Üres helyek: alvás!

Miután a gép felszállt, megnéztük a gép kihasználtságát. Volt pár szabad hely, így a légiutas-kísérőket megkérdezve, férjem előreült, amikor a babánk elaludt. Így le tudtam magam mellé tenni aludni a szabad ülésre. Míg ő két-három órát egyben aludt, én is el tudtam szenderedni egy kicsit, így nekem is volt pihenőidőm anélkül, hogy a kezem elzsibbadt volna a gyereket tartva. Extra tipp: érdemes a vécétől távolabb ülni három-négy sorral. Az első utunk alatt erre nem figyeltünk, és a babát folyamatosan felébresztette a vécéajtóból szűrődő fény, meg az ajtózár kattanása.

8.

No stressz!

A „kit érdekel?” hozzáállás igazán hasznos volt a hosszú úton, mert sem magamat, sem a babámat nem stresszeltem feleslegesen. Lebüfizte magát és nedves lett a felsője? Na és… Inkább legyen egy büfifolt a pulóverén, mint hogy kitegyem egy tortúra-öltözködésnek a repülő minivécéjében. Ő is nézi a képernyőt, holott nem szabad neki még tévéznie? Na és… Sem előtte, sem azóta nem nézett tévét. Nem ettől a fél órától lesz baja, és nem ez fogja a fejlődését hátráltatni, így miután már nem volt számára semmi érdekes, tettem be Muppet Show-t. Valami olyat vett a szájába, ami nem játék? Na és… Amíg lefoglalja, csend van, és nem veszélyes, nekem majdnem mindegy, hogy mit nyalogat – mondanom sem kell, a zsebkendő és mogyoró csomagolása lett volna a legérdekesebb „játék”.  

9.

Ne várj!

Úgy vélem, a hosszabb utakat sem muszáj halasztani arra az időre, míg a gyerek megnő – legalábbis a repülőút miatt nem. Félévessel utazni talán még könnyebb is, mint egy másfél-két évessel, akiket nem lehet már kézben megnyugtatni, és tapasztalatom szerint mozgásigényüket a sorok között rohangálva elégítik ki. Mondanom sem kell, estek-keltek, és nehezükre esett beérni azzal a kevés mozgástérrel. Mivel elégedetlenek voltak, így hangosak is. Én örülök, hogy nem vártunk ezzel az utazással. 

Visszatekintve úgy érezzük, összességében nagyon könnyű utunk volt. Természetesen a gyerek temperamentuma is hozzájárult ehhez, de azt hiszem, hogy a gondos felkészülés is nagyban megkönnyítette az utazást. Többször kaptunk kedves biztatást az utasoktól. Ezek az elismerések akkor nagyon jólestek. Ezért a következő alkalommal, amikor utazás közben kisbabás családot látok, én is biztosan bátorítani fogom őket – számunkra az utasok pozitív hozzáállása legalább olyan nagy segítség volt, mint a saját előkészületeink.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Aaron Black

WMN szerkesztőség