–

Tízéves halogatás

Nem fogok zsákbamacskát árulni, rögtön színt vallok: érintett vagyok a kérdésben. Tíz éve. És most kapaszkodjatok meg: nem voltam még orvosnál.

Először is azért, mert tíz éve még nem tudtam, pontosan mi bajom. Épp az első gyerekemmel voltam várandós, és semmit nem tudtam a témáról. Annyit tudtam, hogy a terhességem félidejétől kezdve a vécézés kifejezetten nehéz és fájdalmas művelet volt. Azt hittem az utána következő években, hogy a vérfoltok a vécépapíron normálisak, bárkivel előfordulhatnak. Aztán jött a második szülés. Pár héttel utána mertem először megvizsgálni magamat altájékon, és akkor ért az igazi sokk, ugyanis a gátsebem egészen a fenekemig ért. Ez lehetetlen, gondoltam, hát arról csak szóltak volna, ha fenékig repedek. Akkor hát mi történhetett? Aztán leesett a tantusz.

Nem, nem a gátsebem volt olyan rettenetesen hosszú (bár az se volt kicsi), hanem aranyerem volt, ami összeért a gátsebbel.

Én meg még csodálkoztam, hogy több héttel szülés után még mindig nehezemre esett ülni és vécézni. Ekkor egy normális ember azonnal orvoshoz fordul, de én csak a család orvos tagjait kerestem fel, akik a szokásos kenőcs–kúp–tabletta kombinációt javasolták. Végül is bevált, rövid távon. A problémám aztán időnként újra előjön. Akár hetekig tünetmentes vagyok, aztán egyszer csak megint futhatok az aranyér (igen, tudom, kellemetlen favicc, de az aranyér egyetlen jó oldala a kiapadhatatlan poénforrásjellege). Eljutottam arra a szintre, hogy ez nem mehet így tovább, előbb-utóbb kénytelen leszek kivizsgáltatni és kezeltetni magam. De mielőtt a tettek mezejére lépnék, először felkerestem dr. Bánfalvi Péter vezető proktológust, hogy válaszoljon pár kérdésemre. Mint megtudtam, az esetem cseppet sem egyedi, ahogy az sem, hogy a végtelenbe és tovább nyúlik, mire szakszerű kezeltetésre kerülne a sor. Elsőként azt kellett megtanulnom, hogy az aranyér önmagában nem gond, az mindenkinek van. Ami már baj, az az aranyérbetegség, csak hogy tisztába tegyük ezt az általános félreértést. Persze ettől még ugyanúgy használjuk a kifejezést, de nem árt tudni, hogy az aranyér alapból nem ellenség.

A lakosság felét érintő tabu 

Szerettem volna megtudni, mégis hányan lehetnek érintettek a kérdésben. Mindenki irul-pirul, közben mégis azt csiripelik a madarak, hogy a betegség gyakoribb, mint gondolnánk. „Gyakorlatilag a vizsgálatig a köznyelvben minden végbélbetegséget aranyérnek nevezünk. A mindenkinél meglévő aranyér természetes dolog, viszont a legtöbb esetben az aranyér duzzanata, az aranyérbetegség nem okoz panaszokat. Ezért nehéz az aranyérrel kapcsolatban a megkérdezésalapú statisztikának hinni – árulta el Bánfalvi Péter.

– A statisztikák szerint a felnőtt lakosság harminc-ötven százalékának fordult már elő aranyeres, azaz végbélpanasza. Tapasztalatom szerint a hozzánk fordulók legalább felénél található aranyérbetegség, de az aranyér valószínűleg nagyjából minden tizedik embernél okoz panaszokat.”

Itt úgy éreztem, fontos lenne tisztába tenni a fogalmakat, ha már ennyien vagyunk érintettek. Mi is pontosan az aranyérbetegség, milyen stációi, típusai vannak, és egyáltalán, mik a tünetei? Titkon még abban bízom, olyasmit tudok meg, amiből azonnal diagnosztizálni tudom majd magam és megúszom a vizsgálatot. (Én kis naiv!)

„Megkülönböztetünk külső és belső aranyeret. A külső aranyeret bőr fedi, a belsőt már bélnyálkahártya. A belső aranyér betegségét négy fokra osztjuk. Az első fok esetén csak némi duzzanat alakul ki ritka vérzéssel, a második esetén ez a duzzanat már székeléskor ki is fordul a végbélből akár spriccelő vérzéssel, de utána magától vissza is húzódik. A harmadik fokú belső aranyér már csak kézi segítséggel helyezhető vissza, ilyenkor a vérzés mellett a viszketés, váladékozás, diszkomfort is gyakoribb, és a végállapotú, negyedik fok esetén a nyálkahártyával fedett, váladékozó, akár kínzó viszketést okozó belső aranyér folyamatosan, visszahelyezhetetlenül kikandikál a végbélből. A végállapotú belső aranyeret gyakran keverik össze a külső aranyérrel és más duzzanattal járó végbélproblémával” – tudtam meg Bánfalvi Pétertől.

Ezerrel forognak az agytekervényeim, azt hiszem, sejtem, merre kell elhelyezzem magam ezen a térképen (ezen a ponton ezt már nem szeretném jobban konkretizálni), és elég világosnak tűnik, hogy a problémám kezelése már nem tűr túl sok halasztást. De addig is, tudnom kell:

Mi okozza a betegséget, és mi segíthet?

Ahogy megtudtam Bánfalvi doktortól, a rossz szokások mellett, amelyeket gyakorlatilag már a bilizés óta hozunk magunkkal, örökölt ok lehet a kötőszöveti gyengeség, az értágulat, de a családból hozott rossz székelési szokások, hozzáállás „megtanulása” is. Gyakori ok lehet még a várandósság, a túlsúly, a megerőltetés miatti hasüregi nyomásemelkedés, vagy az esetleges záróizomgörcs, ellazulási nehézség, akár kemény széklet okozta székelési nehézség is. Hallottam már olyat is, hogy a ráérős trónolás sem segít a helyzeten, márpedig az anyukás Facebook-csoportok zárt „falai mögött” nyílt titok, hogy a kisgyerekes szülők a toaletten keresik a nyugalmat, ezért képesek tovább ülni a vécén, mint az feltétlenül szükséges lenne.

Azt is tudom, hogy rengeteg gyerek is bajlódik székelési nehézségekkel, amit a szülők a tájékozatlanságból kiindulva nem megfelelően kezelnek, és azt tanácsolják a gyereknek, hogy nyomjon jobban, ezzel tovább rontva a helyzeten. Pedig, ha az eddigi forrásaim nem tévesek, igazából az ülés már önmagában nem egészséges, egyszerűen nem így lettünk kitalálva. 

Bánfalvi Péter például pont emiatt javasolja a toalettsámlit, ami gyakorlatilag egy lábtámasz. „Az erőltetett székelés részben a záróizom ellazulási nehézsége miatt alakul ki.

A guggoló testhelyzet, a toalettsámlinak köszönhető fokozott csípőhajlítás segít a záróizom lazításában, ezáltal csökkenti az erőlködés szükségét azoknál, akiknél fennáll a záróizom-görcsösség.

Sok, egyéb, a könnyed székelést elősegítő, gyógyszermentes tanács közül ez az egyik legelterjedtebb, legegyszerűbb” – mondja a szakember. Ami pedig a hosszas trónolást illeti: „Ha toaletten főleg a záróizmokat ellazítva sokat ülünk, az fokozottan terheli az aranyereket, ami azok kitágulásához és megnyúlásához vezet. – figyelmeztet Bánfalvi doktor. – Sokan ülnek a toaletten egyébként azért, mert a záróizomnak tovább tart a székeléshez megfelelő mértékben ellazulni, másoknál ugyanez okból az ürítés csak részletekben, hosszas erőlködés segítségével teljesül. A nehezebb ellazulás melletti erőltetés nemcsak az aranyérbetegség, hanem a végbélrepedés kialakulását is elősegíti, ami a fájdalom, vérzés mellett további székelési nehézséget is okoz.” 

Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „az alapvető okok feltérképezése és gyógyítása nélküli tüneti kezelés panaszok visszatéréséhez, idővel romlásához vezetnek. Emellett van olyan végbélprobléma is, ami magától, akár pár nap alatt bármely kezelés »ellenére« is meggyógyul. Általában az enyhébb, hamar rendbe jövő panaszok kordában tarthatók recept nélkül kapható készítményekkel. A külső panaszokra krémet, belsőkre kúpot javaslok, illetve akut eseteknél a tabletta is sokat segíthet. De aki erősebb, vagy hosszú időn át fennálló, esetleg rendszeresen visszatérő vagy fokozódó panaszokat észlel, annak mindenképpen érdemes szakemberrel, egy tapasztalt és jó proktológussal konzultálnia.”

Mivel komplex betegségről van szó, többféle módszerrel gyógyítható a beteg életvitele, kérései figyelembevételével és a kezelés személyre szabásával. A kezelés a gyógyszerektől (krém, kúp, tabletta) kezdve a kisebb, ambuláns beavatkozásokon keresztül a nagyobb műtétekig, vagy ezek kombinációjáig, az azonnalitól akár egyévesig is terjedhet. Ezért sem érdemes az internet alapján saját magunkat diagnosztizálni, ez nem véletlenül különálló szakterület.

Félünk orvoshoz menni

Amikor arról kérdeztem Bánfalvi doktort, hogy mégis mivel lehetne megnyugtatni a vizsgálattól ódzkodó notórius halogatókat (vagyis engem), nem pont azt a választ kaptam, amit hallani akartam. (Azazhogy az egésznek nincs is akkora jelentősége, nyugodtan hagyjam az egészet a csudába.)

„Az a tapasztalatom, hogy a gyógyulásban a szakember szerteágazó szakértelmén túl a személyisége és a hozzánk illő kommunikációs stílusa is sokat számíthat. Érdemes erről, valamint az esetleges előkészületekről, a konzultációs kérdésekről, a vizsgálat alatti teendőkről előre informálódni. A vizsgálat nem kellemes, de a páciens-orvos együttműködésének köszönhetően tapasztalatom szerint általában csak minimálisan kellemetlen, viszont gyors és alapos. Ez az alaposság nagyban javítja a kiválasztott kezelési protokoll későbbi sikerességét” – próbált megnyugtatni az orvos.

Sajnos az a típus vagyok, aki képes ilyenkor szörnyülködni és nagy elhatározásokra jutni, de igazából még mindig bennem van pár évnyi halogatás. Épp ezért muszáj voltam megtudnom, mivel járhat ez a fajta hanyagság. Kell valami, ami elrettentőbb, mint negyedóra a proktológusnál!

„A páciensek pont annyira változatosan viselkednek, mint az élet más területén – meséli Bánfalvi doktor. – Egyesek már az első pici panasz esetén, akár mások történetét hallva is kivizsgáltatják magukat, őket a kezdeti eltérések miatt könnyebb rávezetni arra, hogyan tudják a későbbiekben a végbélproblémákat megelőzni. Ugyanakkor előfordul, hogy valaki akár évtizedekig szenved a problémájával, mielőtt orvosnak megmutatja magát. Ez több okból is gondot jelent. Egyrészt sokszor egy apró segítség elég a probléma megszüntetéséhez, tehát gyakorlatilag feleslegesen szenvedett az illető egy fél életen át. Másrészt idővel a végbélproblémák sokszor rosszabbodnak, további betegségek kialakulását segítik elő, ezáltal a korábban minimális segítséggel gyógyítható gond késői megoldása is jókora fejtörést okozhat a gyógyítónak.

Akár rosszindulatú betegség is kialakulhat a rég meglévő végbélbetegség árnyékában, ami így elhanyagolva a páciens életébe is kerülhet.”

Kis változtatásokkal jelentős javulás érhető el 

Rendben, alakul a dolog, vettem az adást. Nem szabad ezt félvállról venni, értem, nagyobb is lehet a tét, mint hogy néhány hetente kellemetlen ülni és vécére menni. De addig is, amíg időpontot foglalok, és ráveszem magam (és ezt már tényleg nem halogathatom tovább), valamit kéne tennem, hogy legalább ne rontsak a helyzeten. Ugyanis van pár szokás (mint például a már említett toalettsámli használata), amelyeket bevezetve jelentős javulás érhető el, és ezek egyike sem félelmetes, vagy fájdalmas, úgyhogy igazi önsorsrontó butaság nem élni velük.

Ilyen a megfelelő, bőséges folyadékbevitel, a rostdús, változatos, egészséges táplálkozás, ezekre egyéb okokból sem ártana odafigyelni. Napi egy kanál lenmagolaj is sokat segíthet a széklet lazításán, de például én tojás helyett lenmagot használok sütéskor, ami szintén jól működik. Ülőmunka esetén érdemes időnként megszakítani a statikus pozíciót, picit mozogni, mert a sok ülés is rengeteget ronthat a helyzeten. Bánfalvi Péter szerint „a megfelelő szokások bevezetése a legtöbb végbélprobléma kialakulását, de akár rosszabbodását is megakadályozza, késlelteti. A visszajelzések alapján csak 

ezekkel az életmódbeli változtatásokkal a páciensek több mint nyolcvan százaléka javulásról számolt be. Sokan tapasztalják, hogy a helytelen életvitel megváltoztatásakor a panaszaik teljesen, de legalább hosszú időre meg is szűnhetnek. 

Hajlamosak vagyunk nagyban alábecsülni az életvitelbeli változtatások jelentőségét, és ezen az alapon sokan inkább bele se kezdenek. Ezt a hanyagságot később sajnos kamatostul megfizetjük majd mind időben, mind fájdalomban, életminőség-romlásban, mind a késleltetett gyógyulásba befektetett erőforrásokban” – figyelmeztet a szakember.

Tehát elmondhatjuk, hogy a probléma sokakat érint, nincs benne semmi szégyellnivaló. Az viszont ezerszer cikibb, ha felnőtt emberek (mint én) nem figyelnek az egészségükre, ha évekig, akár évtizedekig halogatnak egy vizsgálatot ilyen, vagy olyan okokból. Erre könnyű találni mindenféle magyarázatot, de mentséget, na azt nem.

A cikk az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával készült.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Prostock-Studio

Szabó Anna Eszter