–

Ha egyetlen mozdulatban kellene összefoglalnom, milyen érzékeny ember Szakács Gergő, az egy, a beszélgetésünk utáni gesztus lenne. Amikor a közös fotóhoz készülődve kiderült számára, mennyivel vagyok alacsonyabb nála, úgy helyezkedett el a képhez, hogy a lehető legalacsonyabbnak tűnjön.

Megoszlanak a vélemények arról, nehéz dolog-e introvertált interjúalannyal hosszan beszélgetni. Nos, a Popfilter ötödik évada megerősített abban, hogy talán az első percekben nem könnyű, de ha megvan az összhang, onnantól az egyik legáldásosabb dolog, amiben egy újságírónak része lehet.

És eddigi hasonló beszélgetéseim közül is kiemelkedik számomra Szakács Gergő hol vallomásos, hol önmarcangoló, hol pedig szabadon áradó epizódja, amely bepillantást enged abba, mennyire nem egyértelműen könnyű és élvezetes feladat színpadon állni. Meg hogy micsoda távolság feszül a közlésvágy és az exhibicionizmus között.

Gergő közönsége nagyon izgalmas: rajongói többsége nő, életkor tekintetében viszont nagyon széles a spektrum. Amennyire magas hőfokon rajonganak érte, ő annyira kritikusan szemléli önmagát (egy ponton elhangzik az is, hogy nem érti, miért áll színpadon egyáltalán), hogy ha az ember csak a külsőségekre és a külsőre figyel, simán legyinthet rá, hogy csak pózerkedik.

Beszélgetésünk ugyanakkor feltárja, mennyire nincs ez így: hogy az egykori túlsúlyos borsodi srácból hogy lett közönségkedvenc, eközben miként maradt mégis alázatos (sőt: bizonyos szempontból egyenesen kishitű), és milyen érzéseket kelt benne az a gyökértelenség, ami végigkíséri felnőtt életét. Gergő megnyílt nekem, és részletesen mesél elégtételekről és tehetségkutatókról, gyerekkori verekedésekről és felnőttkori önsanyargatásról, a Follow The Flow megérkezéséről és (lemezének címe apropóján) arról a fejlődéstörténetről, amelyet ezzel a szólólemezzel lezárt. 

Hallgassátok, fontos dolgokat mond ki.

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találod: