„Ha sírok, akkor nevetnek, és ha nevetek, akkor lehet, hogy majd sírnak” – Csak neked mondom: Hernádi Judit és Pálmai Anna
Hernádi Judit pici gyerekkorától ismeri Pálmai Annát, de generációkon átívelő barátságuk, kapcsolatuk egy közös szegedi próbafolyamat, valamint sok-sok együtt evés és beszélgetés eredménye. Az együtt töltött idő során mindketten megtalálták a másik rejtett értékeit is, és ennek megfelelően a beszélgetésük is egyszerre mélyre, kitárulkozóra, komolyra és viccesre sikerült. A legjobb fajta anya-lánya kapcsolatot idézi, bár ebben a történetben több anya és több lány is felbukkan majd. Csak neked mondom: Hernádi Judit és Pálmai Anna.
–
A már említett szegedi próbaidőszak Judit számára olyannyira összefonódott a közös evésekkel, hogy amikor a beszélgetés előtt meglátta Annát, beindult egyfajta pavlovi reflex nála, és el kellett szaladnia a büfébe a beszélgetés előtt. Viccesen meg is jegyezte: csak emiatt örült annak, hogy nem találkoznak olyan sokszor, így nem hízik el a berögződés okán. Ugyanakkor mindketten boldogan emlékeztek erre a közös időszakra. Ahogy Anna mondta: „Ott olyan életet éltünk, amire én egyébként nagyon vágyom. Kicsit dolgoztunk, de aztán nagyon sokat voltunk csak úgy együtt”. Emiatt alakulhatott ki ez a szép és tiszteletteljes kapcsolat, hogy aztán a próbafolyamat végén Judit ezt a levelet írja Annának:
„Anna! Úgy örülök, hogy megismertelek! Remek ember vagy és remek színésznő. Gratulálok, és igaz szeretettel ölellek: Hernádi Judit”. Ilyen megható levél után Anna pedig visszaemlékezett arra, hogy az ő Jucija szerint az idő azt bizonyítja, hogy ez a helyes sorrend, vagy ahogy Judit ma is vallja:
„fontos jó színésznek lenni, de hogy megmaradjon az emberség – az az igazán fontos!”
Juci szereti a karakánságot, az egész lénye ezt sugározza, és Annát is annak látja. Olyannak, aki nem megy soha az alá a bizonyos szint alá, kiáll magáért és a véleményéért.
Azt is megbeszélték nyílt színen, mennyire aggódtak a nyilvános, mégis csakis kettejük között zajló beszélgetés miatt, aztán Anna rájött, hogy végül is mi lehetne a gond? „A legrosszabb, hogy kiderül rólam, hogy nem vagyok egy vicces ember, pedig olyan sokan azt mondják… Jó, ez a Juciról nem fog kiderülni”. Ebben megnyugodva aztán tudtak arról beszélni, hogy
a humor igazából – Karinthy szerint is – a legmélyebb fájdalomból táplálkozik.
Hernádi Judit elmesélte, hogy ő mennyire drámai színésznő, tragika akart lenni, valahogy mégis már a főiskolai felvételin mindenki röhögött az Elektráján… Lassan aztán összeállt a kép, és Bodrogi Gyula jött rá a Judit-jelenség lényegére, miszerint ő egy fordított színész. Merthogy: „Ha sírok, akkor nevetnek, és ha nevetek, akkor lehet, hogy majd sírnak”.
Szóval Annának mégis igaza lehetett a mély fájdalom és a nevetés közti kapcsolat keresésénél. De hogy még mi mindenben nyíltak meg egymásnak? És Judit miért látja a saját lányát Annában? Annának pedig hogyan akart segíteni az anyukája, Szirtes Ági? Nézzétek meg, boldogabbak lesztek tőlük: